„Jó, ha az első tízbe beférek” – Yoann Richomme
2026. május 12.
Hét évvel a nyolcadik, győzelemmel végződő szereplése után Yoann Richomme visszatért a Solitaire du Figaro Paprec-hez. A regatta május 17-én
...
A legjobb magyar jégvitorlázó húsz éves pályafutása legjobb eredményét érte el a Svédországban kezdődött és Norvégiában befejeződött világversenyen.
Néhány szó egy youtube videóról Bagyó Sándorral, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elnökével.
Az a megtiszteltetés ért, hogy több kerek évfordulót is ünnepelhetünk ebben a szezonban. A magyar osztályszövetség 40, maga a DN, mint találmány pedig 80 éves lett. Ennél kevésbé ismert tény, hogy 1937 elején tartották az első magyar one-design jégvitorlás versenyt is, az akkori Balatoni Jégnapok keretein belül. Ezt a hagyományt szeretnénk most feleleveníteni.
Méltatlanul alulértékeljük a téli Balatont. Pedig nem csak nyáron fúj a szél, nem csak májustól szeptemberig süt a nap. Nem csak a 20 fok fölötti víz hullámzása szép. Sőt. De a vízen tartózkodás szabályait be kell tartani. Nem csak nyáron, hanem télen is.
Kicsit túlzás, hogy jégvitorláztunk, mert szél az nem volt, de kipróbáltuk.