1960. A fényképen római olimpiára, pontosabban a nápolyi öböl partján berendezett ötkarikás vitorlásközpontba indul a magyar csapat. Balról jobbra: Molnár, Jutassy, Dolesch, Holényi, Telegdy. Utolsóként Molnár Albin – vagy ahogy mindenki hívta, Bínó – is csatlakozott ehhez az égi olimpiai küldöttséghez.

A római olimpia amúgy összességében nem sikerült rosszul, Holényi Imrével indultak, nem sokkal a játékok előtt ültek össze. A történet kalandos: Holényi a feleségével hollandizott és vele ért el nemzetközi sikereket, együtt is küzdötték ki az olimpiai részvételt.

„Micsoda dolog, Holényi nem indulhat a feleségével az olimpián” – szólt az akkoriban megfellebbezhetetlen edzői verdikt. Bínót ültették a hajóba, aki becsülettel helytállt: az első olyan olimpián, ahol a Repülőhollandi indult, a 31 résztvevőből tizenharmadikak lettek, úgy, hogy futam másodikak is voltak.

A keszthelyi egyetem testnevelő tanáraként dolgozó, magas, sportos, leginkább feltűnően világosszőke hajáról megismerhető Molnár később éveken át sztározott Telegdy Istvánnal, de egyre inkább vonzotta az edzői pálya. Idehaza szövetségi kapitányként, majd Olaszországban és Svájcban is dolgozott. 1972-től a német vitorlásválogatott edzője lett. Nyugdíjba vonulása után a Bajor Vitorlásszövetségnél vállalt munkát. Utolsó komoly feladata 2002-től a német laseresek felkészítése volt a 2004-es athéni olimpiára.

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas években már klubkeretek között, egyénileg is lehetett külföldre utazni versenyezni. Ez volt a sátorban alvós, a csomagtartóból szalámit, konzervet falatozós korszak. Sokszor magyar zászló is lengett valamelyik sátor zsinórján. Bínó enélkül is mindig megtalált minket. Az első kérdése mindig az volt, hogy van-e valamire szükségünk, miben segíthet. Nem volt olyan kérésünk, amit örömmel ne teljesített volna.

Egy kedves, mosolygós sportembertől búcsúzunk, nehéz szívvel.

visyla