80 esztendős korában hagyott itt minket Majoross Péter. Sokan ismerték és szerették, hiszen nagyon sok hajóosztályban volt méltó ellenfél, vízen és parton jó barát.
A Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagja volt.
1949 nyarától Balatonkenesén, a Koppány soron bérelt nyaralóban a Rajkai, Szentpéteri, Makkos és a Majoross család gyermekei ismerkedtek a hajós élettel. A Fajankó nevű O-jolle hosszú kikötőkötelét a méteres vízben állva fogta valamelyik apa, és gyerekek – köztük az akkor hat éves Péter - körbe-körbe vitorlázták őt. Ekkor vásárolta Péter édesapja, dr. Majoross László a Kuszi nevű 15-ös túrajollét, mely elkísérte a családot Alsóörsre, majd Balatonföldvárra. 1956 nyarán, 13 évesen Kalózzal, a Mélyépítőkben kezdett versenyezni. 1957-ben a Kalóz ifi-bajnokságon harmadik lett, ezért jutalmul M-jolléba, majd Finnbe ülhetett.
1964-ben az IBUSZ vitorlásoktatója lett, de profizmus vádja miatt egy év múlva abba kellett hagynia a versenyszerű vitorlázást, ezért a következő két nyáron Tihany, majd a balatonfüredi Marina Szálló strandján vízisíoktatóként dolgozott. Később enyhült a szigor, Repülő Hollandival versenyzett, mellette édesapjával a Kuszi Too 15-össel, majd Rebellel nagyhajózott.A Külker SC alapító tagja volt. Az új klubban az első év a Fergeteg nevű 50-es felszerelése, valamint Fináczy György irányításával két új Soling építtetésének jegyében zajlott. A klub színeiben Bartha Ferenccel, Farkas Tamással, Toronyi Andrással és Rendek Zoltánnal 50-es bajnokságot nyert. Később szintén a Külkerben Bartha Ferenccel és Farkas Tamással, majd Scharbert Gyulával, Izsák Tiborral solingozott.
Az alsóörsi TVSK alapító tagja volt, a telep kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Nem csak a Balatonon, hanem a Karib tengeren is versenyzett, hat futamos tengeri versenyeken, több éven át. Volt hogy harmadik, de volt, hogy első helyen is végzett.
A Magyar Vitorlás Szövetségben több fontos tisztséget is viselt, YS II osztálykapitány volt húsz éven át, háromszor volt a Jelölő bizottság elnöke, két cikluson át vezette a Fegyelmi és Etikai Bizottságot.
Műegyetemi és közgazdaság-tudományi végzettsége volt.
Hatvan évnyi versenyzés után hagyta abba a vitorlássportot, és mint jó néhány vitorlázó, a Balaton partjára költözött. Egy átküldött listából tudom, hogy ezalatt a hatvan év alatt a különféle hajóosztályokban harminchat versenyzőtársa volt. Ilyenkor, ha valaki elmegy közülünk, fontos felsorolni az érdemeket, a tisztségeket, az életrajz fontos tényeit. De nem ezek az igazán lényegesek és maradandók, hanem az emlékek. Például amiket ez a harminchat vitorlázó élt át Péterrel együtt. Egy vihar, egy váratlan győzelem vagy kudarc, egy mosoly, egy koccintás, vagy éppen csak egy szép balatoni este.
Dr. Majoross Péter gyászmiséjét augusztus 21-én (szerdán) 18 órakor tartják az alsóörsi Boldog Gizella Királyné templomban. Búcsúztatása aznap, szűk családi körben a Balatonon lesz.