Szinte egyidősek vagyunk. Amióta csak hajóban ülök, ő ott van, valahol a közelben. Megkerülhetetlen.

Hetvenes évek. Keszthely. Jolléval nem ésszerű a tó legtávolabbi csücskébe elhajózni. Akkoriban a hajók nem tréleren, hanem vízen közlekedtek. Ha volt szél, odavitorláztunk versengve a Füredről, Almádiból, Siófokról érkezőkkel, ha leállt, vontára kötöttünk. Minek mentünk? Mert volt ott egy lelkes, vitorlázást szerető közösség, egy baráti társaság, sátrak, vaságyak, bogrács és emlékezetes versenyek. A felejthetetlen Helikon Kupa, vagy az Öböl Kupa, amelyik megalapozta a Keszthelyi Öböl vonzását, a későbbi Pünkösdi Regatta máig is sikeres hatalmas, ottalvós rendezvényeit.

Janó motorja volt Keszthely vitorlás életének. A nyughatatlan füredi srácot finnes barátja, Eszes Béla csábította, majd első szerelme, gyermekei anyja tartotta Keszthelyen, ahol a Helikon szállóban kapott vitorlásmesteri állást. Akkoriban a szálloda saját hajóparkkal rendelkezett. Janó oszlopos tagja volt a helyi kluboknak, a Petőfinek, a KYC-nek, vagy a városi TVSK-nak, így némi kreativitással a szálloda hajóinak szabad kapacitása is ki volt használva. A keszthelyi kemény mag ódákat mesél Nausicaa-ról, a Hotel legendás B18-asáról, a fiatalok első nagyhajós kalandjairól. Finnben is ügyesen helyt állt, az M66-os rajtszám kemény ellenfélnek bizonyult.

Mai kifejezéssel organikus fejlődésen ment keresztül, amikor a versenyzést feladva elkezdett az utánpótlással, mint edző foglalkozni. Ösztönös pedagógiai, pszichológiai érzéke utat talált a fiatalokhoz, akiket rendkívül jól motivált, olyannyira, hogy a Fi iskolából kikerülő vitorlázók sorra nyertek korosztályos bajnokságokat, jutottak ki az olimpiára.

A több évtizedes keszthelyi, majd vonyarcvashegyi edzősködés után a kilencvenes évek végén a tó keleti végébe költözött, kezdetben edzőként, később elsősorban vitorlás oktatóként kamatoztatta tapasztalatait.

Aktívan vett részt a pécsi tavon kialakuló orfűi vitorlás életben is, ahol minden évben újabb és újabb fiatalokkal szerettette meg a vitorlázást. 

Azok a szerencsések, akik az utóbbi években a Balatonfői Yacht Clubban találkoztak vele, egy kitűnő fizikumú, nagy tudású vitorlázót ismerhettek meg.

Többször volt alkalmam együtt hajózni Janóval. Leggyakrabban a Kékszalagon indultunk közösen, különféle hajókon. Egyik alkalommal egy negyvenlábas bútorszállítót vittünk. Ezeken a hajókon, annak érdekében, hogy a kártékony napsugárzás ne pusztítsa el a humánerőt, hatalmas bimini alagút fedi a kokpitet. Ahhoz, hogy jó nagy legyen az árnyék, a groszshot behúzó pontjai a kabintetőre, illetve a rudazaton a boom közepére kerülnek. Ettől a grosz nagy szélben szinte kezelhetetlenné válik, akkora erők keletkeznek a shoton. Kifogtunk egy nagyszeles szalagot. Keszthelytől Tihanyig egymást érték a keményebbnél keményebb pöffök. Le kellett volna reffelni, de úgy döntöttünk, hogy fent hagyjuk a teljes taklit. Ilyenkor az van, hogy amikor ráfúj, a hajó megdől és kezelhetetlenül fellúvol. Ezt csak úgy lehet kivédeni, ha még a nyomás előtt ellobbantjuk a grószt és amikor alábbhagy vissza-shottolunk. Mindezt többszázszor. Ezt Janó egyedül végignyomta úgy, hogy a csörlő is majd belerokkant. Ment is a hajó nyílegyenesen.

Máskor egy J24-esen osztályunkban dobogón végeztünk. Büszkén feszítettünk a nyakunkba akasztott éremmel, amikor látom, hogy Janó nyakában két érem is fityeg. Az egyiket nyertük, de a másik az abszolút győztesnek kijáró arany volt. Mint kiderült a győztes hajó legénységéből Rick Gergő átadta a díját Janónak – volt edzőjének – azzal, hogy ezt az eredményt nem érhette volna el, ha gyerekként nem kapta volna meg a Fi féle kiképzést.

Kevesen tudták, de Janó átesett egy komoly szívműtéten. Az orvosok felhívták a figyelmét, hogy ne vállaljon túl nagy fizikai terhelést. Látszólag teljesen felépült, de a műtét óta nem vett részt a Kékszalagon. Volt olyan év, hogy be is neveztük – orvos párja Viki, mind a mai napig stabil tagja a csapatunknak – de nem jött velünk. Azt hittem attól fél, hogy nem bírja a terhelést, de igazából ő csak attól tartott, hogyha valami baj történne vele, akkor elrontaná a játékunkat. Ettől még végigizgulta a versenyt, nyomkövetőn figyelve ténykedésünket.

Betegsége sem rontott állandóan pozitív természetén, irigylésre méltó fizikai megjelenésén.

Pár éve egy kedves, jó megjelenésű nőismerősöm vásárolt egy hajót, de komoly gondjai voltak a kikötéssel, a ki- és beállással. Javaslatomra megállapodott Janóval, hogy személyes továbbképzés keretében sajátíthassa el hiányzó ismereteit. Néhány óra után felhívott és arról faggatott miként tudna Janóval közelebbi kapcsolatot létesíteni. Esélye nem volt, mert Vikiben sok éve egy vitorlázást szerető, gondoskodó társra lelt.

Janónak nem igazán volt munkaideje. Amint letudta oktatási feladatait, kisétált a mólóra, beszélgetett a hajósokkal, modellvitorlázott, vagy pecázott. Szerette a Balatont, a zord idő sem tartotta távol.

A versenyzést sem engedte el, ha csapatban már nem vállalt megmérettetést, kedvenc osztályában a kis „egykerekű” Európa Molyban nagyon is ott volt. A 2023-as Bajnokságon dobogóra is állt a 12 hajót felvonultató mezőnyben.

Emlékezzetek rá ugyanakkora szeretettel, ahogy Ő foglalkozott veletek, akár mint edző, akár mint oktató, vagy egy beszélgető társ, aki mindig figyelt rád, aki komolyan vett téged!