A versenypálya a hagyományos Balatonfüred – Alsóörs – Siófok – Balatonfüred volt. Néhány korai rajtos hajónak rajtot kellett ismételni, ami a gyenge szélben nagy kihívás volt. Szerencsére a rajt után nem sokkel egy kicsit megélénkült a szél, így a csapat elindult Alsóörs felé. Az első szakaszon kb. 60 perc kellett a leggyorsabb hajónak az Alsóörsi bójáig, amit nagy versenyben a Litkey Farkas vezette Process Solution nevű katamarán vett, őt követte a Nanushka Forestay, majd szép lassan jöttek a többiek is. Az északi part alatt még volt szél a mezőnynek, de a déli part felé ez vízközépnél elfogyott.

Az Igali Csilla vezette versenyrendezőség a katamaránokat továbbengedte, de a többi osztály számára a pályarövidítés mellett döntött, és Siófokon befuttatta a mezőnyt, ami jó döntésnek bizonyult. Abszolút első a versenyen a Process Solution, az abszolút első egytestű a Sirocco lett.

Este a díjkiosztót követően az egész nap készülő vacsorával és finom csopaki borokkal várták a versenyzőket, majd ezt követően zene és tánc volt estig.

Különdíjként a legjobb női kormányos díját, melyet az Ivanics Kft. ajánlott fel Molnár Judit nyerte a Manual kormányosaként.

A verseny névadója ebben az évben is a Sennebogen cégcsoport volt, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana Vitorlás Egyesülettel és Alapítvánnyal. A versenynek idén is a gyönyörűen felújított és hatalmas fejlesztésen átesett Hajógyári Kikötő adott otthont.

A verseny további támogatója csopaki Szent Donát Borkúria, ahol megtalálható a Tramontanáról elnevezett cuvee is.

A versenyről készült képek hamarosan elérhetőek lesznek a www.tramontana.hu oldalon.

Köszönjük Sennebogen Csoport, Hajógyári Kikötő, Szent Donát Borkúria, Ivanics Kft. és a NEA támogatását!

Eredmények