Ki korán kel… Reménykedhet a szélben, és abban, hogy lesz verseny. Ennek jegyében pénteken reggel hétkor már vízen volt a 244 tagú mezőny nagy része Alsóörsön, és azt tapasztalta, hogy 8-10 csomós észak-keleti szél fúj, amely ugyan egy kicsit gyengült a rajt idejére (az ereje és iránya pedig folyamatosan változott – ahogy azt a Balatonon megszokhattuk), végül a Férfi/Vegyes és az U17 kategóriában, valamint a Női kategória Ezüst csoportjában egy, a Női kategória Arany-csoportjában pedig két futamot tartottak.

A rajtoknál már érezhető volt a feszültség, egyrészt azért, mert a rendezőség és a versenyzők egyaránt tudták, hogy le fog állni a szél, másrészt mert ahogy közeledik a világbajnokság vége, úgy kerül elérhető távolságba az élmezőny számára az érem.

A Férfi/Vegyes osztályban immár sokadszor változott a top3 sorrendje, a vitorlázók azt mondják, itt tényleg csak megbízható, kiegyensúlyozott teljesítménnyel, lépésről lépésre haladva lehet harcban állni a dobogóért. Ezúttal csak azért nem fordult fel fenekestől a világ, mert az élmezőny tagjai nyilván figyelik egymást, ennek megfelelően mindannyian a rossz oldalt választották, amelyen utóbb leállt a szél. Az egyik spanyol éremaspiráns azt mondta: minden rosszban van valami jó, és ez most az volt…

Ezúttal egy olyan görög páros állt az élre, amely eddig még nem vezetett, és futamot is csak egyet nyert (a csütörtökit), viszont elképesztően kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A görög Lampis Evlampios Giannoulis, Eleni Giannouli kettősnek éppen ezért nincs oka a panaszra.

„Nem volt túl sok szél, de tartani tudtuk a pozíciónkat, és jó volt a tempónk – nyilatkozta a testvérpár fiú tagja, Lampis. – Nagyon jól tudunk együttműködni, úgyhogy csak folytatnunk kell a munkát. Márpedig ezen a tavon nagyon sokat kell dolgozni, mert sokszor változik a szél ereje és iránya…”

„…A csapatmunka nagyon fontos, és mi testvérek vagyunk, úgyhogy nekünk talán ez könnyebb, bár azért nem mindig – tette hozzá mosolyogva Eleni Giannouli. – Volt némi problémánk az első napon, de megoldottuk, és mostanra az eredmény is elég jó. Ez az utolsó szezonunk a 420-as osztályban, jövőre már a 470-esek között folytatjuk, úgyhogy bízunk a legjobbakban.”

A legjobb magyar egység, a Szűcs Benedek, Csizmazia Bence kettős a 11. helyről várja az utolsó versenynapot. „Ma két visszalőtt rajtunk volt, szerencsére egyiknél sem voltunk kint, mégsem sikerült túl jól az indulás – mondta Csizmazia Bence. – A rossz oldalt választottuk, de szerencsére nem lett belőle nagyobb baj, mert a többiek is. A megszokott balatoni szél fújt, de az átlagosnál többet forgolódott, és a másik oldalon lefújta a többieket a célba, ezzel nem tudtunk mit kezdeni.”

A hölgyek mezőnyében a francia Solenza Mariani, Antea Mariani kettős állt az élre a verseny véghajrájában – két apró, karcsú francia lány, akik előző nap azzal viccelődtek, hogy a legjobb taktika a Balatonon, ha az ember egyáltalán nem eszik, mert a gyenge szélben minden dekagramm számít. Így azután a pénteki interjút is azzal kezdték, hogy nem reggeliztek, ennek köszönhetően vették át a vezetést az összetettben. Persze, ez csak vicc, az azonban nem, hogy ezúttal is gyenge szélben kellett vitorlázni – méghozzá a hölgyek Arany-csoportjában két futamot.

„Nagyon nehéz verseny ez, a szél forgolódó és gyenge, ráadásul ma nem is tudtunk sokáig aludni, mert reggel hétkor már vízen voltunk. Ennek ellenére megcsináltuk – mosolygott Solenza Mariani. – Elsők vagyunk a női mezőnyben, de holnap meglátjuk, hogyan folytatódik a verseny – bízom benne, hogy jó helyen végzünk. A holnapi első versenyen a saját taktikánkat követjük, az utolsón viszont az lesz a legjobb, ha azt figyeljük, mit csinálnak a közvetlen ellenfeleink.”

S hogy mennyire egyik napról a másikra változnak az esélyek, azt jól bizonyítja az osztrák Johanna Schmidt, Hannah Schranzhofer páros esete, amely megnyerte mindkét pénteki futamot, és ezzel az összetettben a harmadik helyre zárkózott fel.

Az U17-es mezőnyben továbbra is a német Severin Gericke, Xaver Schwarz kettős vezet, méghozzá meglehetősen tetemes előnnyel – két futamgyőzelme mellett két második és egy harmadik hely áll a neve mögött (egy negyedik helyet kiejtett).

Az Arany-csoportba egyetlen magyar párosként bekerülő Vándor Botond, Tóth Lőrinc kettős a 35. helyen áll az utolsó előtti napon.

„Talán tudtunk volna jobbak lenni, de nem lehetünk elégedetlenek, mert bejutottunk az Arany-csoportba, amire az U17-es mezőnyből egyedül mi voltunk képesek – mondta Vándor Botond. – A mezőny egyébként nagyon erős, az első tíz-húsz kiemelkedik, a többiek nem sokkal jobbak nálunk, de nekünk nagyon szokatlan, hogy ennyien vagyunk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány jó rajtunk volt, úgyhogy annyira markánsan nem jön ki, hogy mi vagyunk hazai pályán, mert az ellenfelek is kifejezetten jók.”

420-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ALSÓÖRS

Az állás 7 futam után. Férfi/Vegyes: 1 Lampis Evlampios Giannoulis, Eleni Giannouli (görög) 19 helyezési pont, 2. Fernando Flethes Anaya, Carlos Flethes Anaya (spanyol) 26, 3. Jaime Ayarza Montenegro, Mariano Hernandez de Torres (spanyol) 33, …11. Szűcs Benedek, Csizmazia Bence (magyar) 50. Nők: 1. Solenza Mariani, Antea Mariani (francia) 21, 2. Maria Perello Mora, Marta Cardona Alcantara (spanyol) 33, 3. Johanna Schmidt, Hannah Schranzhofer (osztrák) 35, …52. Bakonyi Fanni, Andrik Adél (magyar) 109. U17: 1. Severin Gericke, Xaver Schwarz (német) 9, 2. Giulia Schultze, Andrea Tommaso Vichi (olasz) 16, 3. Valentina Steinlein, Lea Adolph (német) 17, …35. Vándor Botond, Tóth Lőrinc (magyar) 95