Számomra ő mindenekelőtt első vitorlásegyesületem, az almádi Budapesti Építők Vitorlás Szakosztályának vezetője, a Schamribu nevezetű Építők-kékre festett Dragon kormányosa, olyan legendás versenyzőtársakkal, mint id. Tenke Tibor és Jóföldi István "Floki". (Akkoriban a klubunkban hihetetlen mennyiségű égkék olajfestéket használtak fel, ilyen volt az összes Kalóz dekkje, sőt a Tramontana (!) vásznazott fedélzete is.)
Muszáj szubjektív megjegyzésekkel kezdenem, mert nekem, az akkor 16 éves kezdő vitorlázónak ő egyfajta minta volt. Ha becsukom a szemem, ma is látom magam előtt csíkos selyemingben, világoskék farmerben, fehér bőr edzőcipőben, hatalmas Seiko kronográffal a csuklóján. Ne felejtsük el, 1970-ben járunk! Vagy amikor én ugrottam be a Dragonba harmadik embernek, és ötös-hatos szélben, Almádiból Füredig az én feladatom volt az elsüllyedés ellen méhviasszal tömködni a fahajó palánkjai közti réseket, és a füredi mólónál végre kiszabadulva a szabad levegőre, láttam Gyuri bácsit, "Dudit", a fardekken állva, lábbal kormányozva, üres kikötőhelyet keresve, lezseren vállára vetett sárga vízhatlan kabáttal az időközben durván eleredt esőben.
A sport és a munka egyensúlya nála tökéletesen rendben volt, erre is példaként tekintettem. A Szent István körúti patika vezetőjeként irodája az emeleten, az üvegportál mögött volt. Sokszor késő este is láttam a hatos villamosról, az íróasztalánál ülve, elmélyedve a munkában.
A vizet, szigorúan sportolás céljából, minden halmazállapotában szerette, a jégen hokizott, a vízen vitorlázott. A jégkorongsportban alkotott nagyobbat, csapatával ötszörös magyar bajnok volt, de sportdiplomataként volt igazán ismert: a Magyar Jégkorong Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség orvosi-, és doppingellenőrzési bizottsága vezetője 23 évig. 1994-ben pedig az IIHF, a nemzetközi szövetség tiszteletbeli tagjának választották. 2001-ben „A jégkorongsportban, a Nemzetközi Jégkorongszövetségben és a jégkorongsport családjában szerte a világon kifejtett egyedülálló közreműködéséért” első magyarként az IIHF Hall of Fame-jébe (Hírességek Csarnoka) is bekerült.
99. születésnapjára a sportág óriása, a „Great One”, vagyis Wayne Gretzky személyre szóló videoüzenetet küldött, telefonon is gratulált, s egy saját kezűleg dedikált 99-es Edmonton-mezzel is meglepte.
A vitorlázás volt a nyári szerelem. A versenyzés mellett hosszú évekig volt az almádi Építők SC vitorlás szakosztályának szakosztályvezetője, olyan versenyzőkkel a csapatban mint Wossala György, az olimpikon Fundák György-Zalai Gábor 470-es páros, Tenke Tibor, Sigmond András... elnézést, ha kihagytam valakit. Precíz volt mindenben, ahogy az egy igazi gyógyszerészhez illik. Udvarias, kedves, mindig elegáns úriember volt, de elleshettük tőle például azt is, hogyan kell stílusosan rendelni egy drinkbárban. Szerette az életet, és az élet, a Jóisten is szerette őt. Néhány éve láttam utoljára, a csopaki Víg Molnár Csárdában, szeretett Katija társaságában, tele volt energiával és derűvel...
Visy László Oszi