A versenyt a Spartacus VE rendezte, és Erdélyi Béci versenyrendező az eredetileg kiírt időpontban, csütörtökön 14.00 órára a vízre is parancsolta a csapatokat. Némi várakozás után sikerült a gyenge, de egyenletesen fújó délnyugati szélben két futamot is lebonyolítani. A Dragon osztályban, ahol 12 hajó állt rajthoz, már ekkor is jól látszott a Nyári Mikulás sebességi és taktikai fölénye: kiváló versenyzéssel két futamgyőzelmet arattak. A második helyen a „helyi”, Tenke Péter vezette 7Arts csapata állt, akik szintén nagyon magabiztosan versenyeztek. A Folkboatok hét hajó mezőnyében jellemzően a Natalie és a Zarándok küzdött az első helyért.

 

A délnyugatias szél a második napon is megmaradt, és nem nagyon lépte túl a 6-7 csomós értéket. Ebben némi változást a harmadik nap hozott, amikor a közeledő melegfront előtt déliesebb lett a szél, és helyenként 15-18 csomóval tette izgalmasabbá a versenyt. Mindkét közbülső nap sikerült 3-3 futamot rendezni, így nyolc futam után olyan helyzet alakult ki, hogy a Nyári Mikulásnak és a 7Arts-nak már nem kellett tovább küzdenie: megszerezték a biztos arany- és ezüstérmet.

 

Így az utolsó napra két futam maradt még, és a helyezésekért még komoly csaták folytak. A szél ismét a megszokott délnyugati volt, de ezúttal az érkező esők előtt ismét erősebben fújt. Dragonban a bronzérmet végül a Freyja (Náray Vilmos, Ikrényi Gábor, Wonke Péter) szerezte meg, akik megnyerték a tizedik futamot, és ezzel a futamgyőzelemmel, pontegyenlőség mellett utasították maguk mögé a kilenc futam után még előttük álló Carpe Diem csapatát (Szűcs, István, Szűcs Péter, Gyulai Gábor). A legjobb klasszikus Dragon ismét a Nemecsek lett, amely a hetedik helyen végzett.

Folkboat osztályban a Natalie hat futamgyőzelemmel nyerte meg a bajnoki címet a Zarándok (Wlasistsch Tamás, Szalontai Gergely, Nemerkényi Zsombor) előtt. A harmadik helyen a Kolibri (Simon András, Marosfai Csaba, Kacsari Norbert, Nedbál Noel) végzett.

Társasági programokban sem volt hiány. A Folkboat osztály csütörtökön ízletes csülkös bablevesre invitálta a mezőnyt. Pénteken Tenke Péter és a Spari őzpörköltje, szombaton pedig egy egészen kiváló szürkemarhasült-összeállítás várta a megfáradt vitorlázókat a parton.

Végső soron nagyszerű versenyt élvezhettek a jelenlévők, tízből tíz futamot tartottak abszolút reális körülmények között. A csapatok közösen úgy döntöttek, hogy bajnokságukat – amennyiben ez lehetséges – jövőre is Balatonföldváron szeretnék megrendezni.

Az eredmények itt találhatók

 Fotók: Mag Andrea