Idén december 3-án nyit Balatonlelle legnagyobb téli rendezvénye, az Adventi Fesztivál, ami több rendezvényből tevődik össze, sőt, a rezsiválság nehézségei ellenére ezen a napon kezdi meg hatodik szezonját a műjégpálya is Balatonlellén. A pálya mellett ahogy az eddigi években, idén is lesz téli finomságokat kínáló hütte, lesz korcsolya és fakutya bérlés, korcsolya élezés, korcsolya oktatás és számtalan különleges program is. A BL YachtClub nagylelkű felajánlásának köszönhetően a balatonlellei lakosok lakcímkártya felmutatása mellett egész szezonban hétköznap ingyen használhatják a pályát!

Balatonlellei Karácsonyi Vásárt -  ahol közel harminc különleges kézműves árussal találkozhatunk - immár a nyolcadik alkalommal rendezik meg. “A látogatók visszajelzései alapján annyira különleges árusokkal találkozhatunk itt, hogy a Balatonlellei Karácsonyi Vásár Európa bármely városában megállná a helyét. Az idei évben még a karácsonyi bögrénket is új design-al láttuk el, amit bárki megvásárolhat a vásárban.” mondta el Tóth Balázs, a Hello Balatonlelle Egyesület elnöke, a vásár ötletgazdája, és főszervezője. 

 

Az idén jubileumot ünneplő Téli Vitorlás Versenysorozat is ezen a napon indul, mégpedig VII. Mikulás Regattával. “Évről évre tapasztalható a téli vitorlázás népszerűségének növekedése, egyre több hajós gondolja úgy, hogy nemcsak a nyári hónapokban, de az év bármely időszakában lehet egy jót hajózni, és erre kiváló lehetőség a Téli Vitorlás Versenysorozat!” mondta Karsai Gábor, a verseny főszervezője. 

 

A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő GasztroPiknik a parton felállított fűtött rendezvénysátorban kerül megrendezésre. Jelen lesz a Balatonpart több meghatározó étterme, számos borászat, cukrászda és pálinka főzde. Az északi partról itt lesz a Kalóz Strandbisztró, a Hatlépcsős Étterem, a Semola Pastfood, délről érkezik a Nádfedeles Halsütő, a Pócz Borbisztró, a Villa Strandbisztró és megkóstolhatjuk a vendéglátó BL YachtClub és a kizárólag Balaton régiós termékeket áruló BL Delikát finomságait. A borászatok közül kóstolhatunk - a teljesség igénye nélkül - a Konyári, a Bujdosó, a Gyukli és a Hujber borokból, a Fenegyerek pálinkájából, és a Garamvári pezsgőkből, de megkóstolhatjuk a Béládi cukrászműhely különleges minden mentes süteményeit is. 

 

Jótékonyság - három rendezvény, három cél

Már megszokhattuk, hogy Balatonlellén a társadalmi kötelezettségvállalás fontos szerepet tölt be a rendezvények szervezői jóvoltából. Az idei rendezvényen a látogatók három fontos célt is támogathatnak: a GasztroPikniken minden eladott adag étel árának egy része egy helyi SMA betegségben szenvedő kisfiú megsegítésére megy. A Mikulás Regatta nevezési díjának egy része a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat Rupert nevű mentőhajójának felújítási alapjába kerül. Ezen kívül több helyen fizethetnek a látogatók pénz helyett csokoládéval, amit a szervezők Füred Kapitány segítségével a Mikulásgyárnak juttatnak el. 

 

Részletes program:

10:00   Rajtol a VII. Mikulás Regatta mezőnye

10:00   Nyit a műjégpálya

12:00   Nyit a karácsonyi vásár és a GasztroPiknik sátor, ahol a résztvevő éttermek és borászatok ételeit és borait lehet kóstolni

18:00   Érkezik a Mikulás két kis segítőjével, és minden gyereknek ajándékot hoz

18:30   A zenei színpadon a BLA-BLA-BLA zenekar

 

Mindezek mellett lesz kézműves foglalkozás, gyermekjátékok, forralt bor, és igazi karácsonyi hangulat. Ha ez nem lenne elég, bárki korcsolyázhat egyet a Balaton parton, és kipróbálhatja a vízre épített látvány szaunát is. A közvetlen vízparti környezet és a fenti programok garantálják a felejthetetlen karácsonyi hangulatot december első hétvégéjén, Balatonlellén. A rendezvény ingyenes!

 

Balatonlellén több mint tíz éve dolgoznak azért, hogy a Balaton egy egész évben élő és lüktető turisztikai desztináció legyen. Törekvésük sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre több Balaton parti település ismeri fel a téli Balatonban rejlő lehetőségeket. A Hello Balatonlelle Egyesület soron következő rendezvényei: December 31. jubileumi X. Szilveszteri Regatta Vitorlásverseny, majd február 4-én GasztroFarsang a balatonlellei rendezvénytéren.