Már megszokhattuk, hogy december első hétvégéjén Balatonlelle megtelik élettel, benépesednek az utcák, és mosolygó emberekkel telik meg a város. A szervezők tulajdonképpen több legyet ütnek egy csapásra, ugyanis három rendezvényt rendeznek meg egy időben, egy helyen. 

 

Hetedik alkalommal rendezik meg a Balatonlellei Karácsonyi Vásárt, ahol több mint húsz különleges kézműves árussal találkozhatunk. “Európa számos karácsonyi vásárában jártunk, és igyekeztünk minden jó ötletet hazahozni és megvalósítani. Az elmúlt évek visszajelzései alapján ez sikerült is” mondta el Tóth Balázs, a Hello Balatonlelle Egyesület elnöke, a vásár ötletgazdája, és egyik főszervezője. 

 

A vízen is felpezsdül az élet, rajtol a Téli Vitorlás Versenysorozat - mégpedig a Mikulás Regattával. Ez sorban a hatodik ilyen verseny, “Egyre népszerűbb a téli vitorlázás, egyre több hajós hozza át télre a hajóját Balatonlellére, hogy a versenyeinken indulhasson. Reméljük idén is szép számú nevező áll majd rajthoz” mondta Karsai Gábor, a verseny főszervezője. 

 

Annak sem kell aggódni, aki éhesen érkezik, ugyanis a jublieumi V. GasztroPiknik is megtalálható lesz a parton felállított fűtött rendezvénysátorban. Jelen lesz a Balatonpart 10 meghatározó étterme, 9 borászat, egy cukrászda és egy pálinka főzde. Megkóstolhatjuk többek között a Kalóz Strandbisztró, a Vitorlás Étterem, a Pavilon és a Hatlépcsős ételeit, de jelen lesz a kizárólag Balaton régiós termékeket áruló BL Delikát is. Ihatunk - a teljesség igénye nélkül - a Konyári, a Bujdosó, a Gyukli és a Hujber borokból, a Fenegyerek pálinkájából, és a Garamvári pezsgőkből, de megkóstolhatjuk a MóniSüti különleges süteményeit is. 

 

Részletes program:

10:00   Rajtol a VI. Mikulás Regatta mezőnye

12:00   Nyit a karácsonyi vásár és a GasztroPiknik sátor, ahol a résztvevő éttermek és borászatok ételeit és borait lehet kóstolni

12:00   A zenei színpadon Ferenczy András – Ray Charles-tól Joe Cockerig

14:00   A zenei színpadon Jar of Soul: “Mai rádióslágerek másként”

16:00   A zenei színpadon Sapszon Orsolya - Cseke Gábor: “Találkozás”

18:00   Érkezik a Mikulás két kis segítőjével, és minden gyereknek ajándékot hoz

18:30   A zenei színpadon áRON feat. Szakonyi Milán

 

Mindezek mellett lesz kézműves foglalkozás, gyermekjátékok, sült gesztenye, forralt bor, és igazi karácsonyi hangulat. Ha ez nem lenne elég, bárki korcsolyázhat egyet a Balaton parton, kipróbálhatja a vízre épített látvány szaunát is. A közvetlen vízparti környezet és a fenti programok garantálják a felejthetetlen karácsonyi hangulatot december első hétvégéjén, Balatonlellén. A rendezvény ingyenes!

A Lelle-Boglár Tekergő elektromos kisbusz a városközpont és a helyszín között fogja szállítani a vendégeket.

Balatonlellén lassan tizedik éve dolgoznak azért, hogy a Balaton egy egész évben élő és lüktető turisztikai desztináció legyen. Törekvésük sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyre több Balaton parti település ismeri fel a téli Balatonban rejlő lehetőségeket. A Hello Balatonlelle Egyesület soron következő rendezvényei: December 31. Szilveszteri Regatta Vitorlásverseny, majd február 5-én GasztroFarsang a balatonlellei rendezvénytéren.