Az idei rendezvény 10ezer négyzetméter területen, közel 50 kiállítóval, 90 hajóval és 65 márkával várja a látogatókat február 23. és 26. között!

Nem véletlenül hívják Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjének a 31. alkalommal megnyitó Budapest Boat Show-t, hiszen hazánkban máshol ennyi hajót sehol nem látni a parton. A látogatók megtekinthetik, sőt be is járhatják a különböző márkák motoros és elektromos hajójának nagy részét, válogathatnak a hajózáshoz kapcsolódó felszerelések, szolgáltatások, vagy akár ruházatok közül, és beszerezhetik a különböző vízi sportokhoz szükséges eszközöket is.

A kiállítás nagy hangsúlyt fektet a legfrissebb innováció bemutatására, ezzel a céllal a tizedik alkalommal hirdette meg Újdonság Pályázatát, így az elmúlt évben vízre került fejlesztések egy helyen lesznek megtekinthetők.

A Budapest Boat Show fontos hajós találkozóhelyként a bemutatkozó cégek mellett színes programkínálattal várja mind a szakmai mind a nagyközönséget. A színpadon szó lesz az a tengeri vitorlásoktatás kihívásairól, Rakonczay Gábor expedícióinak beszámolóiról, Kemény Dénes izgalmas történeteiről, valamint az amatőr hajóépítők közösségének munkájába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők.

A Budapest Boat Show díszvendége ezúttal a Duna, Középpontban a dunai hajózási lehetőségek, a DUNAPP! A hiánypótló megoldásként fejlesztett DunApp segíti a hajósokat és a szárazföldön közlekedőket is a sokoldalú szolgáltatásaival.

A Budapest Boat Show 2023-ban ismét az Utazás kiállítással egy időben kerül megrendezésre, így azok a látogatók, akik a G pavilon bejárása után további élményekre vágynak, ugyanazzal a belépővel megtekinthetik a közel 30 önálló országból érkező kiállítókat és számtalan izgalmas programot felvonultató turisztikai rendezvényt és a Karaván Szalont is.

A kiállítás stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, és Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autós partnere pedig az Audi.

Jegyvásárlás: https://boatshow.hu/latogatoknak/jegyvasarlas/