A versenypálya a hagyományos Balatonfüred – Alsóörs – Siófok – Balatonfüred volt. Mindössze 1 korai rajtos hajónak kellett a rajtot megismételnie. A szélnek hála az első hajók alig 32 perc alatt érték el az alsóörsi bóját, melyet elsőnek a Sirocco vett, majd jöttek a többiek is. Alsóörstől egy szép spinnakeres szakasz következett Siófokig, majd onnan kreuz vissza Füredre a befutóra.

Az abszolút első a Nemere II 75-ös cirkáló lett Gyenes Ákos kormányzásával, a második Cimbi irányítása alatt a Sirocco lett. A dobogó harmadik fokára az Admirál X érkezett Vermesy Sándorral a kormánynál. Az Igali Csilla vezette versenyrendezőségnek ebben a szélben könnyű dolga volt, nem kellett rövidíteni. Délután  3-ra már mindenki kiköthetett.

Este a díjkiosztót követően az egész nap készülő vacsorával és finom csopaki borokkal várták a versenyzőket, majd ezt követően zene és tánc volt estig.

 A verseny névadója a Sennebogen cégcsoport, amely már hosszú évek óta működik együtt a Tramontana Vitorlás Egyesülettel és Alapítvánnyal. A versenynek idén is a gyönyörűen felújított és hatalmas fejlesztésen átesett Hajógyári Kikötő adott otthont.

 

A verseny további támogatója csopaki Szent Donát Borkúria, ahol megtalálható a Tramontanáról elnevezett cuvee is.

 

A versenyről készült képek hamarosan elérhetőek lesznek a www.tramontana.hu oldalon.

Köszönjük Sennebogen Csoport, Hajógyári Kikötő, Szent Donát Borkúria, Ivanics Kft. és a NEA támogatását!

VÉGEREDMÉNY

OSZTÁLYONKÉNTI EREDMÉNYEK