A Spartacus VE hagyományos, One Design osztályok számára kiírt versenyén szombaton kifejezetten erős, 18-20 csomós északnyugati szél tette próbára a mezőnyt, komolyabb havária nem történt, a három kemény futam után csak apróbb vitorlaszakadásokat, veretproblémákat kellett már a kikötőben orvosolni. Egy biztos: mindenki megérdemelte a hagyományos grillvacsorát a Spari telepen... Másnap borús időre, szinte teljes szélcsendre ébredtek a versenyzők, Erdélyi Béla főrendező mégis a vízremenetel mellett döntött. "Ha most nem indulunk el, később még nehezebb lesz összeszedni a csapatot..." És persze a meteorológia is jelzett valami biztatót. Be is jött egy könnyű északnyugati, elindultak a futamok, de a szél annyira elfordult, hogy ezt a versenyt félbe kellett szakítani. A keleti végül stabillá vált, és egyre szebb napsütésben közmegelégedésre vitorlázta végig minden osztály a vasárnapra tervezett két futamot.

A legnépesebb - 11 hajóból álló - osztály a 8mOD és a J24 volt. A "nyolcméteresek" közt egészen kiváló teljesítménnyel győzött a házigazda klub hajója, a Raiffeisen, Pfeningberger András kormányzásával. Az összes futamot megnyerték. Külön érdekesség, hogy vadonatúj hajójuknak ez volt az első versenye. (Nem úgy a csapatnak...).

J24 osztályban a J/spot nyert, Scholtz Imrével és legénységével.

Asso osztályban Nyári Zoltán Zsolték nyertek a Peecassoval. Nau 370 Run: az első a Kacor király lett (kormányos Hrutka Gábor). 11mOD osztályban Kálóczy Szebasztián és csapata nyert a Inhaca 3 fedélzetén. Nautic 330-ban első a Mente (kormányos Varsányi Gábor), Elliott 770-ben az Emma győzött Fischer Dezső irányításával. Scholtz 22 osztályban Imre Ferencék nyertek a Berkával, Sudár Regatta osztályban pedig Pál Gaszton és csapata vihette haza a győzteseknek járó kupát.

Eredmények: https://spartacus.hu/media/2023/01/ROD_20230624_25_eredm%C3%A9ny.pdf

Fotógaléria a versenyről

Fotógaléria a díjkiosztóról

Képek: Kézai Zsolt

visyla