Vásárhelyi Ervin (1942-2023)

Ervin kettős állampolgárként életének egy részét Svájcban, másik részét Magyarországon töltötte.

Utóbbi években inkább itt. A Balatonnál, Szigligeten érezte igazán otthon, igazán jól magát. 1991-ben lett – 2004-ig dr. Benda Ferenccel együtt – tulajdonosa az Addionak. Vigyázott rá, mint a szeme fényére, időt, energiát, pénzt nem sajnálva tartotta karban és versenyképes állapotban a gyönyörű hajót.

Többekkel együtt Ő is magáénak vallotta, hogy az ember nem birtokol egy cirkálót, hanem csak megőrzi a következő generáció számára.

Régi álma vált valóra 2016-ban, amikor elkészült és bemutatásra került a „Legendás Vitorlások a Balatonon” sorozatban az ADDIO 1943 című film.

Nagy szerepe volt abban, hogy az Összevont Cirkáló Osztály feléledt és újra alakult, melynek hosszú éveken át Osztálykapitánya volt. Az Ő kapitánysága alatt kezdődött az osztály fellendülése, ami mind a mai napig tart. Meglátásai, egyenes, őszinte, kertelések nélküli véleménye nagyban meghatározta és meghatározza ma is az Összevont Cirkáló Osztályt.

Nagyon sokáig aktívan vitorlázott, csak az utóbbi 1-2 évben nem indult már versenyeken, de mindent megtett, hogy az ADDIO ne hiányozzon sem az Évadnyitóról, sem a Bajnokságról.

Mindig visszacseng a fülemben azon mondata, mely szerint „a lényeg az, hogy legyen szél, legyen jó mannschaft és fussunk egy jót.”

Ervin hétfőn éjszaka hirtelen és váratlanul átköltözött az égi vizekre, itt hagyva szeretetett Zsuzsóját, Addioját és vitorlás barátait.

Isten Veled Ervin, jó szelet az égi vizeken!

 

https://osszevontcirkalo.hu/addio/

https://www.youtube.com/watch?v=4oDpn1GVW44