Sok túrahajó az év legfontosabb, nem ritkán egyetlen versenyének választja a gyönyörű balatoni útvonalat a három napos hétvégén. A többnyire gyenge szélben zajló verseny nagy feladatot adott a versenyzőknek, legtöbbször a széllel szemben kellett cirkálnia a hajóknak, ami nagy figyelmet kér a kellemes túra-menetre készülő egységektől. Sok kreuz, sok széltaktika, tipikus Kékszalag felkészülési verseny lett a Pünkösdi Regatta, ráadásul a legnehezebb körülményeket, az idegek harcát és taktikai kihívásokat is végig gyakorolni lehetett.

A TVSK versenyszakági felelősének Hegyi Mártonnak törekvése az volt, hogy az idén 60 éves TVSK tradicionális versenyét a résztvevők szempontjai alapján rendezze meg, élménydús és kellemes három napot szerezve az indulóknak, ahol a lazulás és pünkösdi mulatság mellett a sportérték, a verseny is örömöt jelentsen az indulóknak. 134 hajó állt rajthoz Balatonföldváron május 18-án, a fedélzeteken 619 elszánt vitorlázóval. A mezőnyben női és ifjúsági csapatok is megjelentek, de már nem csak érdekes résztvevőként vontak be új- és utánpótlás hajósokat a vitorlázásba, hanem kompetitív egységeket alkottak, ahogy ez az eredményekben is tükröződött. A Raffica René Sailing Team gyerekekkel a fedélzetén és az ifjú Király Dávid Zsolt kormányzásával a második nap futamát meg is nyerte.

 

Az első nap pünkösdi királyságát a Principessa kapta, sokáig vezette a versenyt déli taktikával, mögötte szorosan Soponyai Géza mester alkotása az Avatár, fedélzetén a BYC fiataljaival mutatta a mezőnynek a legjobb útvonalat a Balatonon. A gyenge, keleti szélben északi szekcióban rajtoló katamaránok a mezőny közelében ragadtak és egymást fogták, figyelték és csak később indultak el a déli útvonal felé. Az RSM Sailing Team jó rajtjával diktált a rendkívül szorosan egymásra vitorlázó, izgalmas csatákat mutató katamaránoknak és megérdemelten nyerte az első napi futamot. Keszthelyre érve második lett a sarkában vitorlázó Prospex Delta Sailing Team és bentragadt rajt után menetelt fel szemérmetlen tempóban a harmadik helyre az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty. Bíztató erősödésekről küldtek hírt a katamaránok, Keszthelyen kiváló vitorlázó idő fogadta az érkezőket, de végül a nap második felében kevés szél maradt a befutóra, mégis mindenki átért a Balaton nyugati fővárosába.

Az MVSZ technikai vezetője Farkas Péter a vízi rendezés megszervezésére koncentrált, WhatsApp csoportban, VHF rádión és előzetesen kiküldött részletes e-mailben, folyamatosan tájékoztatta csapatával a kapitányokat a versenyről és a programokról. A keszthelyi érkezést és kikötést részletes hajóbeosztás és térkép is segítette. A rendezői és zsűri motorosok nem álltak meg a versenyfeladatok után, hanem jó révészként mindenkiről gondoskodtak, hogy a megfelelő kikötőhelyre érkezzen. A Pünkösdi Regattán együttműködő marinák között busz transzfer járt, hogy mindenki kényelmesen eljusson a Bahart kikötőnél felállított óriáskerék melletti rendezvényközpontba. A nagysátor körül számos kulturális program és szolgáltató várta a vitorlázókat. A jó hangulatról Keszthely város balatonparti programjai folyamatosan gondoskodtak, a vízen távoli utakat járó vitorlázók így a legnagyobb forgatagban találkoztak a keszthelyi nézőkkel.

Az első nap estéjén nevezési csomag, vacsora és a régi időket idéző, rendkívül kreatív dekorációval készülő Keszthelyi Túravitorlás Club Ládagyári Capriccio nevű, élőzenés és disco mulatsága várta az indulókat. 

A másnap reggel frissítő széllel ébresztette a vitorlázókat. A nyáriasra forduló idő, a hirtelen felmelegedés azonban felszippantotta a légmozgásokat a Keszthelyi-öbölben, a déli rajtra kevés szél maradt. A hős vitorlázók lerázva az éjszakai mulatság angyalporát, pontosan jelentek meg a rajtvonalon és nekivágtak a Keszthely - Balatongyörök - Zala-torkolat - Keszthely távnak, az öböl szájánál sajnos minden szelük elfogyott. A rendező elkezdte felírni a györöki bójánál tömörülő hajók áthaladási sorrendjét, általában minden lehetséges adatot rendszeresen rögzítettek egy kétséges helyzetre. Időnként bíztató szellők érkeztek a pályára, de lényegében minden irányból fújtak az öböl kánikula termikjei - nem tudott karakteres szél kialakulni, fájó feladatot adva a vitorlázóknak. A vitorlások között végig vezető keszthelyi Lisát a befutó előtt pár méterrel, rendkívül szoros küzdelemben fogta meg a Raffica René Team, a fedélzeten gyerekekkel, harmadiknak a Trentasette tette be egy fordulóval formás piros orrát, pár méterrel a Szamuráj Jack előtt. Nem volt mindenkinek szél, de aki nem adta fel a versenyt a széltelenül végződő napon, az is bekerült a pontszámításba és rendelkezésre áll a györöki lista is esetleges további eredmények meghirdetéséhez.

A katamaránok ezen a napon Keszthelyről egy fonyódi bójára vitorláztak. Litkey Farkas talált magának mágikus szeleket a Process Solution katamaránnal és végig vezette a versenyt. A nagyon gyenge szélben is gőzmozdony tempót építő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty zakatolt fel Farkas sarkába, a Zala-toroknál befuttatott pálya rövid volt nekik, a második helynek örülhettek, harmadik pedig a szintén Kékszalag győztes RSM Sailing Team lett.

 

Az esti program a vacsorával kezdődött, este pedig a még mindig tartalékokkal rendelkező egységek a nagysátorban rendezett bulin tudtak kikapcsolódni. A nagyszínpadon a 2022-es Pünkösdi Regatta, Keszthely város Nagydíját és a Keszthely Kupa díjait Manninger Jenő Keszthely Város polgármestere, a verseny fővédnöke, valamint Homonnay Zsombor, a TVSK alelnöke adták át Igali Csilla felkonferálásával. 

Igali Csilla, ismertebben Jolle Anyó, 1989 óta vesz részt a Balatonföldvár - Keszthely verseny rendezésében, aminek sokféle neve volt és rengeteg anekdota száll körülötte, de az időpontja minden alkalommal a Szentlélek eljövetelét ünneplő hétvégére, Pünkösd vasárnapra és hétfőre esik. A díjátadó kezdetén a teljes vitorlázó csapat egy perces néma csenddel tisztelgett a napokban elhunyt Soponyai Géza munkássága és emléke előtt. 

A harmadik reggel szélcsenddel kezdődött, de Helikon tapasztalt hajósai segítő jóslatot mondtak a rajt előtt a rendezőnek: 10-11 körül elkezd fújni a szél. A 136 hajó délies szellőben tudott araszolni a Balatongyörökig, a déli sávban terjedt és fújt le a keleti, nagyon kellemes, friss szél, amit az elszáguldó katamaránok mutattak a flottának. Aki időben átért a Szigligeti-öbölbe, az jó széllel vitorlázhatott, sajnos nem csak a fedélzeteken, de a szélerőben is csökkent a kraft és kitartás - nem jutott el mindenki az ábrahámhegyi célig ezen a napon.

A kreuzos, éles keleti szélben az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty fölényesen nyert, második az RSM Sailing Team és harmadik a keszthelyi Team Suzuki. A vitorlásoknál a Lisa nyerte magabiztosan a futamot, második a Trentasette és harmadik a 70-es cirkáló Capella lett.

 

A nap szomorú, de annál látványosabb pillanata volt a Prospex-Delta Sailing Team orrsudár törése, egy apró bekötési pont engedett el, szerencsére senki sem sérült meg a haváriában és az árbóc sem dőlt ki. Közben a Fifty egy orrvitolát vesztett el szintén a Szigligeti-öbölben, egy kötél-loop szakadt el az új árbócokon, de a problémamegoldásban is kiemelkedő orrdekk csapata, minimális sebességvesztéssel megoldotta egy másik felhúzóval a javítást.

A Pünkösdi Regatta 2024-ről folyamatos hírek és tudósítások, videó összefoglalók, valamint képgalériák a TVSK facebook oldalán nézhetőek vissza:

https://www.facebook.com/tvsk1964

A verseny részletes eredményei megtekinthetőek az MVSZ hirdetőtábláján:

https://mvszhirdetotabla.hu/punkosdi-regatta-2024

Abszolút eredmények:

https://www.sailwave.com/results/snresults/punkosdi_abszolut.htm

Forrás: TVSK