A csapat sérülés miatt változtatásra kényszerült, a frissen beszálló kiváló szkiff-specialista, korábbi sikeres 49er versenyző Csébfalvi András hamar megtalálta a helyét a hajóban. A részletek a kormányos, Ujhelyi-Gáspár Miklós beszámolójából:
"Itt vagyunk Dániában a második Európai GP fordulón.
Aarhus a pozíció, Boti továbbra is off (Németh Botond vállsérüléssel bajlódik - a szerk.), most fiatalítottunk, Csébfalvi Andrist sikerült bevadítanunk.
Két nap edzés után vágtunk neki a kaladnak, majd röpke 19 órás vezetés, plusz még egy nap edzés full túlélőben és kezdődhetett a viadal.
Első napra felhős esős zavaros idő jutott, egy futam a 11 hajós mezőnnyel. Részünkről szuper sima volt, nagyon megnyertük azt a futamot.
Aarhus 2. nap.
Halasztással indult a nap, kezdetben a parton majd a vízen. Szerencsére nem vártunk hiába, délután érkezett "használható" üzemanyag és meg tudtak rendezni két futamot.
Az első szuper volt, az első kreutzban jó oldalválasztással nagyon megléptünk, onnan sima liba, pipa.
Második futam már zűrösebb volt, de végére hoztunk egy harmadikat.
Így három futam után is vezetünk, de messze még a vége, folyt következik.
Aarhus 3. nap.
Reggel északi szél várt minket, de sajnos nem tartott sokáig, csak egy futamot tudtak megrendezni benne. Részünkről az szuper jól sikerült, habár a rajtnál belénk ejtettek fentről, amit a szerencsénkre a háló fogott meg. Sebaj, nem hagytuk hogy elterelje a figyelmünket, megcsináltuk a tervezett leerajtot és húztuk a partot majd vissza keresztbe. Nagyon bejött, 100 méteres előnnyel értünk fel, innen nem lehet hibázni, simán nyertük a futamot. Ezután jött egy zivatarzóna ami elnyomta a szelet, vártunk vízen, majd a parton, de sajnos nem érkezett használható anyag. Este fogadás majd hamar mentünk aludni. Vasárnap végtelen napunk lesz.
4. nap: Megnyertük a Dán GP-t!!!!
Az utolsó nap reggelén merő tükör volt a volt a tenger, ráadásul az előrejelzés érkező zivatart jósolt. Parton halasztással kezdtünk, majd a zivatar távozása után vízi halasztás következett. Egy rajt eljárás lement, de a szél nem tartott ki a rajtig sem. 15.00 volt a limitidő, fene sem gondolta hogy lesz valami, de 14 óra körül érkezett egy keleti bríz, amiben negyed háromkor már el is rajtoltunk!
Két ketrecmérkőzés várt ránk, 17 perc volt az első futam a hétvége legerősebb szelében. Izgalmas volt, sajnos egyik rajtunk sem sikerült jól, de egy második és egy harmadik helyet futottunk
Ezzel kényelmesen megőriztük vezető pozíciónkat és miénk lett a GP!
Nagyon örülünk neki, jó ómen a közelgő Eb előtt, illetve Csébfalvi András belépője megfelelően erős lett!!
Egy hónap múlva irány Garda, jöhet az Eb!"

Addig is jó edzéseket, és gratulálunk a már korábban egy Európa-bajnoki aranyérmet begyűjtött csapatnak!
Kép: Peter Brögger
visyla