Ma már újra itthon felidézve a megélt élményeket, azokból  csodákból bizony egyet sem láttunk - talán  nem is hiányoznak. A valóság elnyomta a mesék világát. Egy gyönyörű várost találtunk, mindenhol barátságos, segítőkész emberekkel találkoztunk, és számos új barátunkkal közösen sok-sok új élménnyel gazdagodtunk.

Jó ötletnek tűnt belekóstolni a vitorláséletbe a decemberi VB helyszínén, és kisebb rábeszélés árán szüleink el is engedtek bennünket, életünkben először egyedül egy ilyen távoli versenyre. Este érkeztünk meg, már vártak bennünket, és segítettek összeszedni a vitorlaszállító csövünket, amit csak úgy lerakott valaki a reptér sarkába... A vitorlával mindig volt egy kis herce-hurca, de végül is mindenhol ott volt időben, ahol kellett.

Az elsők között érkeztünk, hogy a kölcsönbe kapott hajót össze tudjuk rakni, és mindent elintézzünk, mire kezdődik a verseny. Áronnal ketten mentünk, szóval ha bármi gond adódott, csak magunkra számíthattunk, de szerencsére a rendező klubban mindenki segítőkész volt velünk, meg egyébként is könnyen feltaláltuk magunkat. Első napon, mikor lementünk a klubba, csak helyiekkel találkoztunk, de egy fél órával később megjelent az indiai 470-es páros, akikkel később a versenyt megelőzően három napot közösen edzettünk, és előre nem láthatóan, de a verseny alatt is végig egymással harcoltunk.  Több mint egy hetet együtt vitorláztunk, és igen jó baráti kapcsolat alakult ki közöttünk.  Ők kisebb, mi nagyobb szélben voltunk jobbak, tehát mindig volt kinek harcolnia a jobb helyezésért. Jó edzőpartnernek bizonyultunk egymásnak. A kis szél volt több, így másodikak lettünk.

A látott arab életforma nagyon megfogott, egy kicsit átformálta gondolataimban a magyar médiában látottakat, hallottakat. Első nap kérdezgettük, hogy mit is lehet és mit nem, főleg az öltözködés terén.  Omár, a katari edző mondta, hogy ne nagyon erőltessük a rövidgatyát... Azt már  jobban elfogadják, ha legalább térdig, vagy egy kicsit alá ér a ruha. Azért hozzátette, hogy a klubban úgy öltözünk, ahogy akarunk, még a lányok is. Bár bikinis lányokat azért nem láttunk... Az éjjel 16-17, nappal 25-30 C fokos meleget nagyon élveztük az itthoni téli hideg után. A maláj, iráni, algériai vitorlázók úgy mesélték, hogy a nyár közepén inkább csak a légkondicionált helyiségekben tartózkodnak, és nem nagyon mennek ki a napra, ugyanis néha már a helyiek is nehezen viselik el az 50 C fok körüli hőmérsékletet.

A rendezők nagyon jó médiát tudtak csinálni az eseményről. Ehhez hasonlót még nem sűrűn láttam, bármilyen nagy versenyen voltam is eddigi életemben. A megnyitót és a záró ceremóniát is vagy hat kamera vette, és ottani magas rangú emberek is tiszteletüket tették. Mi is kaptunk a hajóra GPS-t, amivel végig nyomon tudtak minket követni, és kamerárt is raktak ránk, de sajnos annak nem sikerült megszerezni az anyagát. Pedig utolsó nap a 4-5ös szélben, szerintem készülhettek jó felvételek. Összességében életem egyik legjobb hetét töltöttem kint, remélem, hogy majd decemberben is ilyen élményekkel leszünk gazdagabbak.

Váradai Imi