Ha körülbelül mázsás testsúlyodhoz higanymozgás társul, mellé erős vagy, mint egy dízelmozdony és jól bírod az órákon át fejedre zúduló hideg vizet (miközben a hajó oldalán lógsz)... köztünk a helyed!

Egyszerűbben fogalmazva: legénységhiány ütötte fel a fejét a hazai csillaghajós berkekben. Cserélgetéssel ideig-óráig megoldható a helyzet, de végső megoldást csak új, elkötelezett sztárosok megjelenése hozhat. Tisztában vagyunk vele, hogy apróhirdetés útján nem lehet legénységet találni (sokkal bonyolultabb és személyesebb dolog ez annál), - de ez a helyzet is jól jelzi, nem minden stimmel az olimpiai hajóosztályok körül.

Csak egy példa: a hivatalos versenynaptárban a Bajnokságon kívül mindössze három hétvégére volt tervezve sztáros verseny.

A tarthatatlan helyzeten már tavaly önerőből változtatott a sztáros társaság: Nyári Földvári Regatták néven három hétvégi versenyből álló sorozatot szerveztünk. A Spartacus Vitorlás Egylet és annak versenyigazgatója, Erdélyi Béla vállalta a futamok megrendezését, Hevesi István sporttársunk jóvoltából pedig díjak és egy vándorkupa is jut majd a legjobbaknak. A versenyhez csatlakoztak az ugyancsak mostohán kezelt repülő hollandisok, sőt jelentkezett egy harmadik hajóosztály is, ezt azonban már eltanácsolta a főrendező.

„A sztárnak és a hollandinak hasonlóak az igényei a versenypályán, szerencsésen megrendezhető számukra egy helyen a verseny. Minél kevesebb hajóosztály indul, annál tökéletesebben lehet alkalmazkodni az ilyen egyedi igényekhez" - mondta Erdélyi Béla.

A kezdeményezés mindenesetre példaértékű: egy-egy osztályszövetség, ha elégedetlen a versenyzési lehetőségekkel, könnyen kézbe veheti saját sorsa alakítását.

A Nyári Földvári Regatták június 19-20-án, július 10-11-én és augusztus 21-22-én lesznek - természetesen Balatonföldváron.

Ugyancsak itt rendezik meg majd az osztály Országos Bajnokságát is, szeptember 16-21-ig. Az év első sztáros megbeszélésén eldőlt az is, hogy az OB nyolcfutamos lesz, és ha késik a verseny a programhoz képest, egy napon akár három futam is rendezhető.

A tavalyi szezonban Litkey Árpiékkal erősödött a sztármezőny. Nem könnyű eléjük kerülni: Pirivel (Nagy Ákossal) megnyerték a magyar bajnokságot, és a ranglista tetején is Árpi végzett. Bónuszként két francia versenyt (Nizza, Antibes) is megnyertek a téli szezonban az Oktoberfest második helye után. A legénységek rangsorában Gereben Péter lett az első.

 

 

 

 

 

 

Visy László