Szeretem a kalózt! Hogy mennyire is, az először most tavasszal jutott megint eszembe, mikor egy létrán állva a Sudár oldaláról vakartam le a tavalyi szezonról sikeresen ráégetett matricadarabkákat.
Szóval az első előnyök a tavaszi karbantartáskor kerülnek elő. Nem kell létrára állni, nem kell csiszolni, algagátlózni, sőt ha rendes gazda, esetleg spontán hobbihajós vagy, akkor egyszerűen nem kell semmit sem tenned, csupán vízre tolni a hajót s élvezni az első tavaszi napsütést és a szellőt az arcodon, miközben csobogsz a még kihalt vízen. Be kell vallanom, én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy beleszülettem a vitorlázásba - na nem pont egy kalózba, de az egyesületben volt az is. Ahogy OP is, de lássuk be, egy gyerek számára eljön az az idő amikor az OP már szűk is meg lassú is meg túl stabil is meg magányos is vagy benne.... És akkor végre beülhetsz A KALÓZBA!
És nemhogy beülhetsz, de kormányt is kapsz a kezedbe, és dől is, meg suhan is, meg végre van már melletted valaki, akivel veszekedni is lehet, vagy okolni a rosszul sikerült fordulókért, és lássuk be, ez sokszor azért nagyon jól tud jönni. (Szegény jó apám - tán sehol máshol nem vitázunk annyit, mint kalózban...) Tehát anno első kalózkodásommal megkezdtem kalózos életemet.
Aztán jöttek kisebb meg nagyobb háziversenyek, iparági vitorlástalálkozók - nem sok eredménnyel, de annál nagyobb élvezeti értékkel. Mert hát végül is nekem a kalóz nem a versenyekről, az eredményekről, hanem a puszta élvezetről szól. Arról, hogy érzed magad alatt a vizet csobogni, néha szó szerint is, arról, hogy nincs autopilot, meg hűtő, meg térképasztal, csak Te meg a hajó meg a hajó alján összevissza guruló naptej, sör, csoki (természetesen szétolvadva) és még ki tudja mi, amire olykor jó érzékkel rálépünk, ha indulás előtt nem tuszkoltuk be jó mélyen a zsák aljára. Végül is ez nem egy Enter 36!
Itt, ha eláll a szél, evezel - ha van mivel, ha szomjas vagy, a napon kellemesen átmelegedett italodat iszod, árnyékot és hideg sört csak a kikötő büféjében találsz. De az élmény, amit ebben a hajóban kaphatsz, mindenért kárpótol! Mert hát hol máshol tudnál elsüllyedni egy régi rozzant szivacsra hasonlító hajóval a befutó előtt 10 méterrel? Vagy kiesni mannschaftként a hajóból egy jól sikerült forduló után, mert rossz oldali fock sottot rántottál meg a verseny hevében, és még biztos, ami biztos, testtel is ráhúztál egyet, hogy aztán a kormányosod alig tudjon visszajönni érted, mert annyira röhög, hogy a kormányt is alig tudja fogni.
Aztán ott vannak még a vonták, ahol vadul lobbizol, hogy első azért ne nagyon legyél, mert ugyan ki szereti a motorost szagolni Kenesétől Füredig, de azért ha nem muszáj, a végén se nagyon csóválódj, mint a kutya farka, ha ne adj' isten elszunyókálnál a hosszú úton. Aztán végül becsatlakozol valahova középre, kötsz egy atombiztos palsteket (végtére is az ASE-hoz megyünk) és már indul is a menet, aminek persze vannak jobb és rosszabb részei. Néha diszkréten melléd úszik úgy 20 méter kötélen egy palack (ki tudja, mi van benne), amit meghúzol és küldöd is tovább (Kösz, Tibsi!) aztán máskor meg arra ébredsz, hogy a mögötted vontázó baromira unatkozik, unalmas idejét pedig azzal próbálja elütni, hogy a vontakötéllel megpróbálja a fejedet elválasztani a nyakadtól, amire csak akkor jössz rá, mikor negyedszerre helyezkedsz át egyik oldalról a másikra.
Arról már nem is beszélve, mikor egy nyálkás nyár végi vonta alkalmával a hajód elejébe begyömöszölt ponyvából egyszer csak pofátlanul előcsúszik - mit előcsúszik, előront! - egy megtermett sikló, és még fél távon se vagy... egy nőnek ez felér egy laza szívinfarktussal és kikötésig fardekken való üléssel. Egyébként biztos vagyok benne, hogy minden hajós embernek tele a cockpitja jobbnál jobb sztorikkal, de az enyém mindenképpen hiányosabb lenne, ha nem lenne A KALÓZ.
szamó
szamó
