winddance A fiatal hölgyek versenyzésén már látható volt, hogy végigdolgozták a telet külföldön és rangos versenyeken vettek részt még a balatoni szezon kezdete előtt. Többnyire a mezőny előtt vitorlázva magabiztosan versenyeztek. A tavaly még Laser 4.7-es lányok, kiegyensúlyozott, szép vitorlázással érték el kiemelkedő eredményüket.

 

Kőröshegyi edzőtábor Horváth Lászlóval

A lányok fejlődése a szakma szerint is nagyon intenzív, és ha így folytatják, akár még feljebb is léphetnek; és közelebb kerülhetnek céljuk megvalósításához. Terveik szerint már ősszel átülhetnek az olimpiai, 470-es hajóosztályba. Ehhez kaptak hazai szakmai segítséget Horváth Lászlótól, a One Sails csoport hazai képviselőjétől, aki számos magyar neves versenyvitorlázót indított és kísért már el sikeres pályáján. Fanni és Eszter számára öröm volt a közös munka és egyben nagy megtiszteltetés is, hogy ilyen rangos szakembertől kapnak rendszeres segítséget felkészülésük és versenyzésük során. Kőröshegyen a lányok a hajóbeállítás, a hajóegyensúly, valamint a hajóvezetési technikák kérdéskörére fektették a hangsúlyt, hogy a következő versenyen bizonyítsanak főként saját maguknak.  

Balogh Anikó