THEVoltatok a télen valamerre külföldre?

A 2009-es szezon a 420-as osztálynak decemberben, az Imperiában rendezett nemzetközi versennyel ért véget, ahova 2009-ben már másodszor látogattunk el. Éves programunknak ezen szakasza a versenyszezon meghosszabbítását célozza, a versenyen pedig azokkal a hajókkal vettünk részt, akik most már az európai mezőny első harmadába tartoznak.
A 90 induló között a Földesi Péter-Borsos Dániel páros a 8., a Grams Dominik-Doubravszky Bálint egység a 12., míg a Nagy Ádám-Weidinger György alkalmi páros a 29. helyet szerezte meg.

A jó eredmények mellett mi volt a verseny tanulsága?
Ennek a versenynek az egyik célja a nemzetközi rutin szerzése, ez természetes hozadéka az indulásnak. Ebbe beletartozik a többcsoportos versenyrendszerben történő taktikai ismeretek elsajátítása, gyakorlása. A verseny helyszínéből adódóan természetesen előtérbe kerül a tengeri körülményekre vonatkoztatott ismeretek megismerése is (beállítások, vitorla kezelés, hajóvezetés). Ezen a helyszínen az áramlás is meghatározó tényező egy-egy futam vagy szakasz során, ez külön gyakorlást igényel. Összességében olyan komplex ismeretek elsajátítása és gyakorlása a cél, melyet hazai mezőnyben, balatoni körülmények között nincs mód magas szinten gyakorolni.


Hogyan folytatódik a felkészülési időszak?
A 2010-es szezont szintén külföldön, Zadarban kezdi a csapat egyik része. A 420-as osztály legjobbjai a németekkel közösen szervezett alapozó edzőtáborban készülnek az évre, majd a hónap közepén ezen a helyszínen csatlakozik hozzájuk a cadetosaink egy része, hogy a vízi alapozó munkát megkezdjék. Ezzel a rendszerrel két hónapra sikerül csökkenteni a téli időszakot, mely természetesen a pihenést is szolgálja a feszített verseny-szezonok között. Horvátországból visszatérve, február utolsó hétvégéjén a tervek szerint minden egységünk vízre száll, immár hazai körülmények között, Tihanyban.


Hogyan zajlanak a téli szárazföldi edzések?
A téli erőnléti edzések szintén differenciáltan zajlanak. Minden versenyzőnknek kötelező elfoglaltság a heti egyszeri uszodai edzés, mely az állóképesség javítását szolgálja. A 14 év felettieknek heti két alkalommal tornatermi és futóedzéseket szervezünk - ezekkel szintén a versenyzők állóképességét, illetve általános erőállapotát fejlesztjük. 17-18 éves sportolóink egyéni program alapján vesznek részt kondicionáló edzéseken, ahol speciális, testre- és szerepkörre szabott erőfejlesztés zajlik.