Érthető, hogy a kikötésre sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek, hiszen egy elrontott kikötői manővernél, vagy a nem megfelelő kikötés következtében a sajátunkon kívül más hajók is sérülhetnek.

Ettől függetlenül nem elhanyagolható a balatoni hajózásban a horgonyzás szerepe, mely megfelelő módon alkalmazva minden létező helyzetre biztonságos megoldást nyújt. Már csak azért sem, mert bármiféle elmélettel vagy számítással ellentétben a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy egy sodródó kishajó a Balaton legszélesebb részén is kb. 4-6 óra alatt átér egyik parttól a másikig, ami a meteorológia által a Balatonon eddig hivatalosan mért 133,92 km/órás legnagyobb szélsebesség figyelembevételével nem is meglepő. Egy bajba jutott, sodródó vitorlás hajóvezetője pedig általában már csak a marás közelében szokott mentést kérni, s csak a legritkább esetben dob horgonyt. Fordított sorrendben - azaz először lehorgonyozva, utána mentést kérve - sokkal kevesebb kishajó sérülne.

Ez a rövid összeállítás nem oktatóanyagnak készült, hiszen a horgonyzás különböző technikai megoldásaival oldalakat lehetne megtölteni, csupán az alapokat és a megszívlelendő támpontokat tartalmazza.

Elemi követelmény, hogy ne hajóútban horgonyozzunk. Nem javasolt továbbá a maráson vagy a nádas tövében sem. Ez utóbbinál az esetleges szúnyoghad is kellemetlen lehet, ám nagyobb gondot jelenthet a horgonyzás közben bekövetkező szélirányváltozás. Ugyanezért kell figyelni a hajóhosszunk és a kiengedett kötélhossz által meghatározott hatókörünkre is, pontosabban az abban fellelhető tereptárgyakra (pl. stégekre), csónakokra, más kishajókra.

Több szempontból se javasolt a le nem horgonyzott kishajóról az olyan fürdőzés, amikor abban a hajóvezető is, vagy minden, a kishajón képesítéssel rendelkező személy egyszerre részt vesz. Egyrészt fennáll az elsodródás veszélye, s ezáltal életveszélyes helyzet is kialakulhat, másrészt a le nem horgonyzott (vagy ki nem kötött) kishajó menetben lévőnek tekintendő még akkor is, ha teljes szélcsendben „áll", és emiatt az ilyen fürdőzés szabálytalan.

A megközelítő méretezés alapján a csónakoknál és a vízi sporteszközöknél minden megkezdett 100 kg testtömegre számítunk 1 kg, a kishajóknál pedig a hajóhosszunkat figyelembe véve minden megkezdett 1 m hajóhosszra számítunk 1,5 kg horgonysúlyt. Ennél részletesebb az alábbi, több forrásnál is fellelhető táblázat, amely típustól és gyártmánytól függetlenül a horgonyok és tartozékaik méretezésében nyújt segítséget:

Megjegyzendő, hogy a Balatonon oly kedvelt négykapás horgonyt több helyen is csak csónakokra javasolják, és kishajóknál mint segédhorgonyt említik. A többféle kivitelű négykapások közül talán az esernyő megoldású a legpraktikusabb. Egyrészt használaton kívül ez foglalja a legkisebb helyet, másrészt ha a sodródás lassítására alkalmazzuk, akkor ennek van a legkisebb esélye az elakadásra.

Bár a Balatonon egyre több a nagy, tengeri méretű vitorlás kishajó, még mindig nem tekinthető általánosnak a csak horgonylánc, vagy a horgony és a horgonykötél között az előtétlánc alkalmazása. Ha a fenti táblázat alapján kiválasztott szemvastagságú előtétláncot úgy méretezzük, hogy hossza legalább a hajóhosszunkkal legyen egyenlő, akkor az előtétlánc súlya nagyjából megegyezik a horgony súlyával, aminek a horgony megtartó erejében, illetve a rángatás csillapításában egyaránt jelentős szerepe van. S akkor a kötélrugó horgonykötélen alkalmazását még nem is említettük. A horgony- vagy láncforgó szerepe sem elhanyagolható, mégis alig találkozunk vele. A skandináv országokban pedig a horgonykötél helyett gyakran hevederszalagot használnak, főként a farhorgonynál.

Nem szabad elfelejteni, hogy a kötelező érvényű 4. számú felszerelési jegyzék csupán a minimális követelményeket tartalmazza, tehát aki az alapján látja el a kishajóját, az a szabályoknak megfelel ugyan, ám attól még bajba kerülhet. Ez értendő a megadott kötélhosszakra is, azonban talán még fontosabb, hogy ott csak a kötélátmérő van megadva, de a kishajónk súlyát figyelembe véve a kötél szakítószilárdsága és/vagy kivitele legalább annyira fontos. A Balaton környékén és a fővárosban is több szakbolt van, ahol hozzáértő, tapasztalt eladók szívesen ajánlanak megfelelő horgonykötelet (és egyéb felszereléseket) a kishajónkra, s végre el kellene felejteni a barkácsboltok kínálatát e téren. Azokat hagyjuk meg a kabinbelsőhöz.

Nem hagyható figyelmen kívül a horgonykötelek által bezárt szög hatása sem a rögzítési pontokon ébredő erőkre:

Az ábra alapján nem nehéz beleképzelni a lila nyilakkal jelölt pontokra a kishajónkat, a kék nyilakkal jelölt pontokra pedig a horgonyzási pontokat. (Természetesen ugyanez érvényes a kikötőkben is, noha ott adottak a lekötési pontok, azonban mégse mindegy, azokhoz hogyan, mennyire közel-távol kötjük a kishajónkat.) Azt se szabad elfelejteni, hogy a kötél, ami az erőt közvetíti, a mi kötelünk, aminek az élettartamát is megnövelhetjük ezek figyelembevételével. A nyílt vízen tartósan horgonyozva pedig, vagy ha vihart fogunk kint átvészelni, gyakorlatilag kötelező (lenne) a két, vagy akár három horgony használata. Sajnos, ennek gyakorlati alkalmazásával ugyanolyan elvétve lehet találkozni, mint a horgony bójával történő megjelölésével a vízfelszínen.

Igazából érthetetlen, miért ódzkodnak sokan a horgonyzástól, hiszen általa szép időben a nyugalom szigetévé varázsolhatjuk kishajónkat, azon túl pedig ott van a vészhorgonyzás is, ami megfelelően kivitelezve sokkal biztonságosabb, mint megkísérelni behajózni egy olyan kikötőbe, ahova bizonyos időjárási körülmények között még nagyhajók se feltétlenül tudnak.

Nem ártana, ha a horgonyzásnak ismét kialakulna a gyakorlata és a kultúrája a Balatonon, hiszen ez is hozzátartozik a biztonságos hajózáshoz, ami mindannyiunk közös érdeke.

Verseghy Ferenc