A hazai hatósági előírás szerint a kishajók kötelező felszerelését a hajótest hossza szerint kell biztosítani. A hajó vezetése, üzemszerű használata szempontjából egyik legfontosabb, szükséges és megkövetelt hajófelszerelés a horgonyberendezés. A horgony feladata a hajót vagy egyéb úszóművet biztosan, ha kell tartósan a mederfenékhez rögzíteni, vagy járulékos kikötőeszközként a part mellett történő kikötéshez, lavírozáshoz használható fel. Feladata még szükség esetén a műveletezés segítése, esetleges mentési manőver és ezeken keresztül a káreset bekövetkezésének megelőzése, súlyosságának csökkentése.

A horgonyok tartóerejét, tartóképességét, stabilitását a súlyuk és kialakításuk arányában meghatározhatjuk. Konstrukcióját és kialakítását tekintve a keresztrúd nélküli kapás horgonyokhoz sorolhatjuk a könnyebb tárolás és kezelhetőség érdekében kishajókra kifejlesztett, összecsukható kivitelben gyártott négykapás horgonyt. Vagy mégsem!? Valójában a sokévi hajózás és az idei Kékszalag tapasztalatai kimondatják velem, hogy a nagyhajókon alkalmazott hagyományos négykapás horgony, melynek kezelése miatt főhorgonyként az is inkább folyóvízen alkalmazható, ez az összecsukható megoldás esetleg tartalék, szükség, segéd vagy csónakhorgonyként szerepeltethető. A baj az vele, hogy míg a horgonyok a tartóerőt a talajba, mederaljzatba beásódva biztosítják, addig ez az elvileg ernyőszerűen nyíló, majd így rögzülő típus egyáltalán nem szeret beásódni. (Összecsukódni inkább.)

Az idei Kékszalagon ez a technikai eredetű probléma több havariahelyzetet is eredményezett. Tőkesúlyos vitorlás kishajók, főhorgonyon három csomós sebességgel sodródtak, a kb. 80 km-es szélben, bevont vitorlázattal, míg a hajóvezetők vélhetően a pszichológusaik telefonszámát keresgették.

Aki hajózik, az tudja, hogy bajba jutni legtöbbször milyen kis dolgok miatt lehet. A horgony viszont a kormányberendezés után az egyik legfontosabb felszerelési tárgy a hajón. Érdemes tehát hatósági és üzemeltetői, ill. felhasználói oldalról is átgondolni ennek a horgonyzásra csak korlátozottan alkalmas eszköznek az alkalmazását. Tőkesúlyos vitorlásokkal hajózzunk inkább nagy tartóképességű horgonyokkal (Danforth, Pool, CQR, Bruce, stb.), előhorgonnyal, esetleg kötél helyett előlánc, horgonylánc biztosításával. A kereskedők által ajánlott jó kis összecsukhatóst inkább akasszuk ki az előkertbe a muskátlis talicska és a műkőkacsacsalád közé! A látszat kedvéért.


                                                                                              Rest Bulcsú hajóvezető

Rest Bulcsú