Kezdődött a Travenmüende Woche-val ahol négy napot versenyeztünk majd egy szabadnap, ami alatt a mezőny átköltözött három napra Dániába - Sonderburgba a Viking GP-ra. Jól kitalált rendszer mind a szabadnapok mind a benzinköltség szempontjából.

Szombaton kezdődött a verseny Travenmüendében egy pályán az assókkal és a 14 lábas szkiffekkel. Természetesen a skiffek átadták a kezdés jogát az assoknak így mi később kezdtünk. A 18asokból szép mezőny gyűlt össze, tizenhárom hajó: Dán, két angol, kilenc német hajó és mi.

Tehát szombat, erős szél 20 csomó körül. Kis rigget választunk, akárcsak az egész mezőny, nem érdemes már az elején kockáztatni. A pályára kifelé menet be is igazolódott, hogy jól döntöttünk. Fújt és hullámos is volt. Simán leértünk a rajthoz, levettük a blisztert és akkor reccs. Eltört a szárnyunk. A cső közepén.......

18 lábas szkiff

 

Szerencsére a másik takkon ki tudtunk menni, de így az aznapi versenynek vége lett. Három futamot buktunk. Este tízre sikerült összeépíteni a szárnyat a homokon. Jó volt az aznapi mérleg: 30perc vitorlázás, 10 óra karbonozás.

A mezőny többi részét is meggyötörte a nap. 13 indulóból első futamon kettő, másodikban három, harmadikban csak egy hajó futott be. Volt bugspicc törés, vitorla szakadás, felszakadt fej és egy megrogyott árboc. Szerencsére másnapra mindenki összeszedte magát.

18 lábas szkiff



Vasárnap - gyengébb a szél. Rajtunk kívül mindenki kis rigget szerel. Már úgy is mindegy. Első futamban még soknak tünt a nagy rigg, csak harmadikak lettünk, a másodikból fockshott problémák miatt ismét kiálltunk a harmadikban viszont gyengült a szél és így egy hátszéllel simán nyertünk.

Hétfő halasztással kezdődött, három felé jött meg a seebrease. Még megvártuk az assokat így csak fél hat után rajtoltunk. Az első futamban rossz rajt után beszorultunk a kreutz bójánál, innen indult a kapaszkodás felfelé. Az ötödik helyen futottunk be, de többen korai rajtosak voltak így egy második helyett irtunk. A következő futamban már nem hibáztunk: rajt-cél győzelem.

18 lábas szkiff



Kedd Teljes szélcsend egész nap. Délután díjkiosztó, ahol harmadik helyre hívtak ki. Nyert a Pica csapata Angliából, második a Dán GP Covers lett.

Szerdán már Dániával, Sonderborggal ismerkedtünk, megittuk életünk legdrágább sörét és a hajót szerelgettük természetesen. Ide már csak hét csapat jött át, a német kezdő csapatok nem vállalták.

Csütörtök 16-18 csomós szél, nagy rigg. Három futam. Nagy csatában voltunk az angol Pica csapatával és a helyi dánokkal. Hárman elhúztunk a mezőnytől és szoros csatákat vívtunk. Végül egy harmadik, egy második és egy első hellyel zártuk a napot.

 

18 lábas szkiff

 

Péntek 25+ csomós időre ébredtünk. Egyértelműen kis rigg. Örültünk neki, ritka az ilyen és most legalább bepótolhatjuk az elmaradt Travenmüendei napot. Aztán ezt is bebuktuk.

Őrület. Még ledöntve, felszerelve állt a hajó, éppen öltöztünk, amikor a mellettünk álló német csapat felállította és elfordította hajóját és eközben szárnyukkal elgörbítették és megrepesztették a szálingunkat. Mindezt annyira, hogy esélytelen volt elindulnunk.

A mezőny kiment, mi pedig gyors javításba kezdtünk. Sínbe tettük a szárnyat két karbon darabbal. Az első futam végére lettünk kész vele. Kemény futam volt, csak két hajó futott be, az első két borulással nyert. Volt megint árboctörés, vitorlaszakadás... Nem is lett aznap több futam. Legalább átlagpontot kaptunk és délután sikerült meghegesztetni a szálingot.

18 lábas szkiff

 

18 lábas szkiff

 

Szombat: Gyengébb szelet ígértek és a rajt előtti időben nem is fújt. A rajt után viszont megint 20 csomó fölé erősödött. A mezőny velünk együtt nagy rigget szerelt. Volt is kapaszkodás rendesen. Az első futamban elfordult a szél, majdnem egytakkos lett a pálya, ami a hátszelet igen érdekessé tette. Iszonyat sebességünk volt, vezettünk egy fél kreutzal majd a második hátszélben borultunk egyet, felállítottuk és mentünk tovább, bliszter fenn, még mindig vezetünk, amikor Zsabó eltűnik. Eltört a fém trapézhurok. Innen 49er feeling. Bliszter le, vissza Zsabóért két fordulóval. Nem volt egyszerű, de valahogyan sikerült. A harmadik helyen futottunk be. A befutó után a változatosság kedvéért megint szerelnünk kellett. A második futamról így lemaradtunk. A harmadikban mentünk két kört, majd a második borulás után a grosz megadta magát és mi végleg kimentünk a partra.

18 lábas szkiff

 

Nem egy sikertörténet, de a harmadik hely itt is meglett a végelszámolásnál. Azért mi ennél többet szerettünk volna. Sajnos a hajón hullámokban mennek tönkre a dolgok és ez a hullám telibe kapott két versenyt. Nyert a GP Covers, a helyi dán csapat, második a Pica lett. Utánunk pedig a német mezőny.

Gps track a dán versenyről:www.syc.dk
Fotók travenmüende-ből: http://www.triften.com/18footer_travemuende_2010
Fotók Dániából : http://triften.com/18footer_sonderborg_2010
Egy kis ízelítő a hajóból: http://www.youtube.com/watch?v=fNDHCyZoAuA

Ujhelyi-Gáspár Miklós
www.skiffsailng.hu

 

18 lábas szkiff
 
18 lábas szkiff
 
18 lábas szkiff
 

Ujhelyi-Gáspár Miklós