Pénteken erős szél volt. Szakadtak a vitorlák, mert hiányoztak a kezek. Így jutott el hozzám a körtelefon még aznap délután. Nincs kedvem kimenni az Annával? Hogynelenne!:)
Ezen a ponton nem ecsetelem a vitorlássport magánéletre gyakorolt hatását. Azt hiszem tudjátok miről beszélek. Reggel 8kor néha beerősödő esőben, és kellemes szélben találkoztunk a kikötőben. Egy cirkálóra fellépni önmagában élmény. Jó lehet, hogy a legtöbb embernek ezt nem tudnám elmagyarázni, de a legtöbb ember nem is arra vágyik szombat reggelente, hogy esőben, szélben, 15fokban húzza a kötelet bármilyen hajón. Leszögezhetjük, hogy nem volt kellemes az időjárás. De a vitorlázás már csak ilyen, vizes sport. Hogy merről jön a víz, az néha változik.

A javított nagyvitorla felhúzása, és a hajó előkészítése után gyors feladatleosztás. Rám a backsteg kezelésének felelősségteljes munkája hárult. (Bár egy ilyen hajón azt hiszem minden feladat felelősségteljes.) A csapat nem túl rég óta, kb 3-4 hónapja vitorlázik együtt, ráadásul olyan beugrósok is nehezítették a munkájukat, mint én. Ennek ellenére érezhető volt, hogy milyen az, amikor mindenkinek meg van a dolga, és csak arra figyel. Hibának nincs helye. Ha egy ilyen rohanó torpedón az ember hibázik, az nem marad büntetlenül. Elakad a kötél, szakad a vitorla, kopik a bőr. Oda kell figyelni na.

Ugyanakkor ha mindenki teszi a dolgát, azt a hajó érzi, és meghálálja. Dől és megy. Méghozzá úgy, ahogy csak egy vérbeli cirkáló tud, méltóságteljesen, gyorsan.

Érdekes, és néha szokatlan érzés volt, hogy a szél alatti csörlők a vízbe merülnek, és ömlik be a kokpitba a víz. De az is érezhető volt, hogy nincs ezzel semmi baj. Mindezt nem idegesen, kapkodva billegve, hanem szépen meggondoltan. Mintha egy egy ilyen dőléssel ugrott volna neki a következő rohamnak.

Az én feladatom volt még a genakker felhúzása az árboctőnél.
Egy több mint 250nm-es vitorlát 20 méter magasra feljuttatni, nos ezt nevezzük jó kis testmozgásnak:)
Az egyik ilyen alkalommal, valami történt. A kötél egyszer csak megszaladt, a genakker pedig megállt. Először nem tudtam mi lehet, csak kiabáltam: állj leszakadt! Szerencsére -mint az később kiderült- semmi sem szakadt el, egyszerűen csak valahogy kiakadt a karabinerből a halfej. De nem baj, "van másik". Kis szerelés után már ment is fel a golyó, igaz ezzel azért jó néhány percet veszítettünk.

Nem kisebb mutatvány a hatalmas vászon visszajuttatása a kajütbe. Az ember csak húzza húzza lefelé, és sohasem akar elfogyni. Pedig vagy négyen szedjük, szó szerint őrült tempóval.

Két futamot teljesítettünk a Up & Down pályán Tihany alól indulva Keszthely felé. Egy futam, két kör. 10 után volt a rajt, némi halasztással, és 4ig vízen voltunk. Igazság szerint 3 futamra készültünk, és kicsit bántuk is, hogy lefújták. Arról nem is beszélve, hogy míg a legtöbb hajó genoát húzott, addig mi fokkal mentünk, bízva az előrejelzésekben, és a délutánra ígért erősödésben. Ez meg is jött, de addigra mi a The Sail, bárjában elemeztük a történteket.

Mit mondhatnék zárszónak. Köszönöm a lehetőséget az Anna csapatának, és az Annának is, hogy megtűrt a fedélzetén.

Szutor Ferenc