„Sok időt töltöttünk a Wild Joe közelében, ami külön motivációt jelentett. Jónéhányszor kerültünk egymás elé és mögé a verseny alatt. A Cookson 50 (Cantakerous), a Wild Joe és a Pace - folyamatosan egymással versengtünk" - hangzott a magyar csapatra nézve is elismerő nyilatkozat a nyertesektől.

Fotó: Kurt Arrigo/Rolex

A magyar egység korrigált összessítésben a 25., kategóriájában a 4. helyet szerezte meg, noha  a tulajdonos-skipper Józsa Mártonon kívül - akinek ez volt a harmadik Rolex Middle Sea Race-e - a legénység jó része először vett részt offshore versenyen. A verseny után így nyilatkozott: „Azt hiszem ez az első jó magyar eredmény az offshore versenyeket tekintve, szóval van okunk az elégedettségre - és azok is vagyunk! A legénység egyik tagja Ausztráliából érkezett, az ő tapasztalata sokat segített a versenyen. Nagyon jó volt itt Máltán vitorlázni, így remélem legközelebb is itt leszünk. Néhány horvát vesreny mellett jövőre tervben van a májusi Rolex Capri Sailing Week májusban, konkrétan  a Rolex Volcano Race, aztán a többit majd meglátjuk."

Az említett ausztrál, a fedélzeten stratégaként működő Bret Perry így folytatta: „A csapat főként dingisekből áll, akiknek ez volt az első offshore tapasztalatuk. Újnak számít a hajó is számukra, és amúgy sem szokványos egy magyar egység látványa egy efféle versenyen. Így igazán azt sem tudtam magamtól mit várhatok, de amint hajózni kezdtünk, a csapat fantasztikusan működött, száz százalékot vitorlázva, ami meg is hozta a szép eredményt. Jó, ha realista vagy, és egyszerűen csak teszed, ami tőled telik, de amit most elértünk, arra igazán büszkék lehetünk. Mindannyian igazán tehetséges, olimpiai szintű vitorlázók - tudják mit kell tenniük. Egy offshore hajón nagyban kell gondolkodni, és túllépni a kishajós „mindenre rámozdulunk" fókuszon - nekik ez most új élmény volt. 


Fotó: Kurt Arrigo/Rolex

Szerettük volna mi is megszólaltatni a honfitársainkat, de a magyar sajtó előtt egyelőre még csukva maradtak a kapuk. Persze az is lehet, hogy a fiúknak nem volt fontos megosztaniuk a sikeres szereplés hírét az otthoniakkal. Pedig igazán nincs miért szégyenkezniük. Mindenesetre folyamatosan követtük az eseményeket, és amikor Szicilia Ny-i csücskén megállt a „tracking", bizony tele voltunk aggodalommal. Szerencsére a befutó előtt visszatért a jel, és még mielőtt a hivatalos eredményjelző felfedezhette, és újra kalkulálhatta volna az eltűnt magyar hajót, mi már elégedetten térhettünk nyugovóra.

A Wild Joe csapata: Józsa Márton, Palatinus Tibor, Goszleth Marcell, Németh Áron, D'Albini András, Magyary-Kossa Zsolt, Aklán András, Adorján Csaba, Vígh András, Galgóczi Tamás, Király Csaba, Lukáts Csaba, Bret Perry.

Eredmények

Képek

Gerő András