A Wild Joe Józsa Márton vezetésével a déli hírek szerint Lampedusa szigetét hagyta el, miközben stabilan tartják a hatodik helyet. A sziget közelében újra volt térerő a helyi mobilszolgáltató révén, így a kormányos rövid beszámolóval is szolgált az eddigi helyzetről.

„A rajt és a kezdet remekül sikerült, nagyon bíztató pozícióban vágtunk neki a több mint 600 mérföldes távnak. A célunk a 2010-es eredményünk elérése, vagy akár az annál is jobb eredménye elérése volt. Az már az elején kiderült, hogy a 100 lábas Esimit Europe 2 azonnal az élre fog állni és kihasználja a méreteiből fakadó előnyöket. Már pedig aki elől megy, az kapja meg először az időjárási zónákat, és szép fokozatosan növelheti az előnyét. Így is lett. Ma kelet felé nyitottunk a rajt után, ami egy darabig jó is volt, a kettes jelet az Alegre előtt vettük. Majd a code0 használatával nála kissé tompábban, ám de gyorsan haladtunk. Mint utólag kiderült, a Szicilia a sarkánál a tompasággal szerzett szerény három mérföldes magasság különbség végzetes lett, mivel így maradtunk ki egy frissülésből, és a körülöttünk haladó élmezőny megszökött. Ez tetézte, a lassabb hajók nyugati osonása is a szigethez közelebbi útvonalon. Laza három óra hátrányt szedtünk itt össze, amit nehezesen sikerült le és feldolgozni. Szicília északi oldala a felzárkózás jegyében telt el. A csapat motivált volt és a nyakunkon lihegő Swan80-as legalább annyira nem hagyott nyugodni minket, mint az előttünk hajózó VOR70-es E1. Sziciliát ennek megfelelően szinte páros verseny környezetben kerültök meg és a későbbiekben nem sokat változott a helyzet. Pantelleria és Lampedusa között taktikailag is rendben ment minden és a gyengülésekben el tudtunk szökni páros partnerünktől. Az előnyünk két mérföldre nőtt vele szemben.  Mivel az előttünk haladó VOR 70-es hibázott ezen a szakaszon, így rajta is hoztunk egy keveset, de az ő előnye így is még tíz tengeri mérföld előttünk. Jelenleg jó tíz csomó a sebességünk és „lóversenyzünk" Málta felé. Ha a szél kitart, akár vacsorázhatunk is a parton. - fejezte be a telefonos beszámolóját Józsa Márton."

A csapat hármas váltásban versenyez.  

1.       Józsa Márton, Ante Vanjaka, Király Zsolt, Németh Áron, Király Csaba

2.       Kelemen Tamás, Goszleth Marcell, Aklan András, Pál István, Lukács Csaba

3.       Bret Perry, Hamrák Péter, Adorján Csaba, Magyary-Kossa Zsolt, Galgóczi Tamás

D'Albini Andras pedig igény esetén akár minden váltásban besegít. Az éjszaka folyamán egy zóna határon meglepetés is érte a Wild Joe legénységét. Közel tíz csomós genakkeres vágtatásnál kaptak egy 180 fokos szélfordulót, ami egy darabig nem tudta eldönteni, hogy tartós marad-e vagy sem. Ennek köszönhetően komoly időveszteséget szenvedett el a Marci csapat, ami hátráltatta őket a VOR70-es üldözésében. 

 

INFO: www.wildjoesailing.com

FOTO: Rolex - Kurt Arrigo, Tumbász Hédi