Mi is érdekeltek voltunk fiataljaink révén 420-as, az idősebb korosztály képviselőinek jóvoltából pedig Repülő Hollandiban, továbbá a versenyen bíráskodott ifjú, ám annál agilisabb versenybírónk, Böröcz Bence is, aki rátermettségét már az olimpiai osztályok versenye alatt is bizonyította.

Az időjárás ezúttal is változatos oldalát mutatta, rengeteg csapadék, szokásos eső és persze szél. Majthényi Szabolcs és Domokos András világklasszis hollandisaink ezúttal is öregbítették a magyar vitorlázás hírnevét, s torony magasan végeztek a 22 hajóból álló mezőny élén. Egyetlen egyszer sem hibáztak, minden futamon elsőként szelték át a célvonalat, így az utolsó, 11. futamon már nem is kellet rajthoz állniuk, hogy a dobogó legfelső fokára felállhassanak. 

 

Szépen szerepeltek fiataljaink is a népes 420-as mezőnyben. Grams Dominik és Weidinger György kitűnő helyezésekkel nyitottak az első versenynapon, - ám sajnálatos módon az egyik futamból kizárásra kerülte - s a további futamokon is mindvégig a mezőny elejében vitorláztak, s négy alkalommal is beverekedték magukat a legjobb tíz közé. Végezetül a 29. helyet szerezték meg a 177 hajót felsorakoztató népes mezőnyben, míg Földesi Péter - Borsos Dániel kettős a 42., Bagyó Áron  és Munka Márton a 122., Mészáros Laura - Kratzl Anna pedig a 129. helyen zárta a viadalt. Biztató, hogy Péterék is begyűjtöttek egy 9., Lauráék egy 4.,6. és 3., Áronék pedig egy 2. helyezést, valamint egy futamgyőzelmet csoportjukban egy-egy futamon.

Eredmények:

http://race-results.kielerwoche.de/#!prettyPhoto[iframes]/4/

 

Borsos Zoltán beszámolója:

KIELER WOCHE Németország 2011. június 23-26.

Június 22-én szerdán reggel 16 órai utazás után érkeztünk meg Kiel-be ahol minden évben ebben az időpontban rendezik Európa egyik, lehet, legnagyobb vitorlás összejövetelét 15 ország 26 hajóosztályának több  mint ezer versenyzőjének, köztük a 420-as hajóosztálynak, melyben 4 egységgel vettünk részt ( Mészáros Laura- Kratzl Anna, Grams Dominik-Weindinger Gyuri, Földesi Péter- Borsos Dániel, Bagyó Áron- Munka Márton ). 

 

Fotó: Boros Zoltán
Fotó: Boros Zoltán


Június 23, első versenynap. 420-as osztályban 177 hajó állt rajthoz 3 csoportban változó 3-4-es szélben és néha szakadó esőben. Mindhárom csoportba került hajónk, így kicsit nehezebb volt követni az egységeinket. A megrendezett két futam a versennyel és az ellenfelekkel való ismerkedéssel telt, mind a 4 hajó a mezőny első felében  vitorlázott. Grams - Weindinger és a Földesi - Borsos páros az első harmadában. 

Június 24. Naposabb időre ébredtünk, az időjárási előrejelzéssel ellentétben 3-4-es szélben kezdtük a futamokat majd egészen 5-6-osig erősödött. 4 futamot sikerült teljesíteni. Bagyó- Munka és a Mészáros Laura - Kratzl Anna párost több más egységhez hasonlóan kicsit megviselte a mai nagyobb igénybevétel, a Grams - Weindinger és a Földesi - Borsos párosoknak viszont feküdt a keményebb szél, így közel a tőlük elvárható teljesítményt hozták, és az aranycsapatban folytathatták a másnapi futamokat.

Fotó: Boros Zoltán
Fotó: Boros Zoltán

 

Június 25. Reggel a gyenge változó irányú szélben a rendezők kivártak, majd megérkezett a már megszokott irányból a 4-5-ös  Délnyugati, melyben 4 futam le is ment mindegyik csoportnak.

Az arany csoportban Grams - Weindinger és a Földesi - Borsos páros szerepelt, előbbi egység kicsit eredményesebben. A bronz csoportban az élmezőnyben futott két egységünk: Mészáros Laura - Kratzl Ana és Bagyó Áron - Munka Márton. 

Június 26, utolsó versenynap. A hiányzó egy futamot  2-3-as szélben sikerült teljesíteni, az arany csapatban szereplő két párosunknak kevesebb sikerrel mint a bronz csoportban vitorlázóknak.

 

Fotó: Boros Zoltán
Fotó: Boros Zoltán


11 futam után a végeredmény a nagyszámú és erős mezőnyben: Grams Dominik-Weindinger Gyuri 29., Földesi Péter - Borsos Dani 42., Bagyó Áron - Munka Márton 122. ( bronz csoport 4. ), Mészáros Laura - Kratzl Anna 129. ( bronz csoport 11. ). A csapat edzőjével, Regős Attilával ( Morzsi ) kapcsolatban: egy tévhittel ellentétben, miszerint ő „csak a motorosban ül", szeretném megjegyezni, hogy mind a négy versenyző párost úgy a parton mint a vízen ellátni segíteni és felügyelni reggeltől estig nem egy „átlagos" feladat és mindezt tenni két 16 órás éjszakai  ki és haza utazás között. Tapasztalatokkal gazdagodva zártuk ezt a pár napot, mely nagyon hasznos felkészülési verseny volt az ISAF Világbajnokság és a Belgiumi Junior Európa Bajnokság előtt.

Kapcsolódó cikkünk:

 

Magyar sikerek a Kieler Wochen

Eszes Bernadett