A találkozó lehetőséget nyújtott a helyi és más kikötőkből érkező vitorlázóknak a kellemes programok alkalmával egymás megismerésére tapasztalatok cseréjére. Az első napon neves vitorlázó barátunk Pomucz Tamás tartott számunkra egy színvonalas előadást a verseny taktikáról, amit a hallgatóság nagy figyelemmel követett, hiszen még a profibbaknak sem árt időnként frissíteni a vitorlástudását. Eközben a rendezvény sátorban már vidáman lobogott a tűz a tárcsa alatt, és mire vége lett az előadásnak Mackó János alias Maci barátunk által lőtt vaddisznó istenien pácolt steak formájában borzolta ízlelőbimbóinkat. Két mesterszakácsunk Farkas Feri és Hódi Ricsi arany kezei alatt a „Pokol tüze" szósszal pillanatok alatt fenséges vacsorává vált.  Az eseményre történő nevezés ellenében nagyon klassz pólót kaptunk Géczy László jóvoltából.
A hétvége alatt az időjárás nem volt tökéletesnek mondható viszont a sátorba húzódva ez egyáltalán nem zavart bennünket, sőt még hangulatosabbá tette az estét. A folyékony ellátmányról Sarkadi Peti gondoskodott, nekem úgy tűnt senki sem maradt szomjas...



A második nap némi izgalommal indult, hiszen aznapra versenyt terveztünk, viszont az időjárás nagyon erős szelet mondott. Emiatt úgy döntöttünk, hogy rövidítünk a pályán, hiszen mégiscsak főleg jollék versenyeznek, jobb ha a partközelben marad a mezőny . Teljesen érthető okokból többen nem vállalták a részvételt, így kissé megcsappant mezőny vágott neki a távnak. Sajnos a Sagitariusnak megsérült a kormánya és dobogós helyről kényszerült kiállni.
 Viszont Frucu megmutatta hogy még mindig tökös legény! Nem indult a motorja így beugrott a vízbe és az ötös szélben az óriási hullámzásban egymaga húzta ki a hajóját , amíg a manchaftok fölszereltek. Becsületére legyen mondva alaposan lekéste a rajtot, tudta hogy tök utolsó lesz mégis végig csinálta! A rövidebb pálya és az erős szél miatt gyorsan lement a verseny.
A díjkiosztó után a vaddisznó másik fele a már említett zseniális szakácsok második remekműveként vörösboros vadpörköltként végezte. Azokat az ízeket egyszerűen nem lehet leírni, és az biztos, hogy ilyen fényesre törölt bográcsot még nem láttam!  Ja, és ez még csak az ebéd volt! A vacsoráig, ami egy isteni birkapörkölt volt Kukucska Sanyi jóvoltából gyorsan eltelt az idő. Finomabbnál finomabb házi pálinkák kerültek elő, és a hangulatot tovább fokozta Ricsi és Rózner Tomi (Öcsi) élvezetes gitár játéka. Mondanom sem kell hajnalig tartott a buli. Kicsit aggódtam is hogy a társaság oda ér-e a másnap délelőttre tervezett előadásra.

 

Elérkezett a vasárnap a találkozó zárónapja, amit még egy szakmai előadással koronáztunk meg. Egy másik kiváló vitorlázó barátunk, Ruják István tisztelt meg bennünket egy emlékezetes előadással a vitorla beállításokról. Elmondhatjuk, hogy igazán jól sikerült a találkozó, amellett hogy jól éreztük magunkat még a vitorlázó ismereteinket is bővíthettük!


 
Köszönet az Ezüstpart vitorlás egyesületnek, amiért befogadta a rendezvényt valamint az egyesület vezetőjének Rózner Tamásnak, aki az első pillanattól az ötlet mellé állt és fáradhatatlan lelkesedéssel segítette a találkozó lebonyolítását!

Tönkő Gábor     T-jolle  

Tönkő Gábor