Nem jó dolog szélcsendes esőre ébredni a városban reggel fél 8-kor egész hetes, őszt idéző hidegfront után. Főleg ha négy nap Balaton-megvonás után végre elkezdődhetne az előrehozott hétvége. Az ébredés utáni melankólián valamennyit segített az előző héten készült nagyszülői sárgabarack lekvár, de a kocsiba még mindig bizonytalankodva költöztettem be a vitorlászsákot: vajon nagyon megsértődne a tó, ha kihagynék egy hétvégét?

Meg. És az nem jó dolog. Na jó, legyen. A vízhatlan mellé a biztonság kedvéért azért begyömöszölök egy könyvet, aztán menjen a matrica sms.

Tárnoknál elállt az eső. Jó dolog. Agárdnál kisütött a nap. Még jobb dolog. A tető a fejem fölül gyorsan le-, Julie London hangereje ezzel egyidőben felkerült, innentől nem sokan hagytak el a pályán: fél óra múlva már a heti meggyes bureket fogyasztottam Kenesén a Katicában. Füred kellemes széllel és napsütéssel fogadott, sajnáltam is, hogy a kikötő helyett a földhivatalt kellett becéloznom, de a tízperces sikeres ügyintézés után csendes mosolyról egyre szélesebb vigyorra váltva autóztam a tihanyi alsó úton a komp felé. Útközben még egy gyors smsben megosztva a Füred előtt hajózókkal a nagyhajós OB 1. fordulójára is tökéletes időjárás keltette boldogságot.

25 fokra, 7 csomós szélre érkezni Szántódra már igazán jó dolog. Főleg, ha a vitorlás társak épp visszaérkeznek a 470-essel Tihanyból, aminek köszönhetően a hajó vízre rakásával és az árboc-állítással sem kell foglalkozni. Gyors vitorlahúzás, majd egyszemélyesítés: fock sott végtelenítve, kormányhosszabbító lekötve, és már vízen is voltam. A szántódi öböl a zivatarfelhők közé ékelődött koradélutáni napsütésben csak az enyém volt: a nagyhajók a Tihany-Földvár tengelyen hajóztak, a parti villasor kishajósai és szörfösei pedig pihenőnapot tartottak. A 470 szépen siklott az egyenletes irányú, néha kicsit ráerősödő szélben: egy-egy kézzel fockot és groszt sottolva, hátsó lábbal a kormányt tartva, az elsőt a dekk külső szélére támasztva pont ki tudtam feküdni negyedszélben. És az a perspektíva, na az aztán tényleg az egyik legjobb dolog.

A vitorlázásban sok a tökéletes pillanat. Jó, amikor csapatsport, amiben szavak nélkül értjük egymást, vagy amikor ugyanaz a döntés érik meg bennünk ugyanabban a pillanatban. Jó az is, amikor már túl sok a szél, de azért kint maradunk még egy körre, és az is, amikor centiket játszunk a kötelekkel, hogy a szélcsendben előrébb mozduljon a hajó. Jó tud lenni akár 15 fokban is, ahogy átcsap a víz a decken, és lehetnek jók a leálló szél 90 fokos fordulói is. Vitorlázni minden szélben, minden hajón, minden társsal új és más - sok egyéb mellett ettől is olyan jó. A napsütéses 7-10 csomóban ezen a pénteken kézzel-lábbal vitorlázva a legjobb egyedül volt, fekve a víz felett, a vitorlákon túli kék égen úszó felhőkbe nevetve: egy újabb tökéletes óra.

Hogy jól lehessen bírni a következő hét nem jóit megint.

Kovács Éva 

Kovács Éva