A terv az volt, hogy meglátogatom a lellei zárobulit, mert Rubikék (Vándor Robi és csapata), akik a One d'Or 35-öst a BL-ben pihentetik, még csütörtökön nagyot estek a katamaránnal, így azt reméltem, hogy megtudok nehány szaftos részletet. Csak péntek délután értem le Kenesére, fütyült a szél, csörögtek az árbocok, szeretetre méltó hangok ezek az oly hosszúra nyúlt flautés időszak után. A kihajózas nem volt kétséges, a helyi tanfolyamosokat is kivezényelte Viktor, a könyörtelen oktató. Inkább az éjszakai behajózás aggasztott, ismerve a BL előtti szűk csatornát. A dupla reff és a viharfock ideális kombinációnak bizonyult a helyenként pörölyként lecsapó pöffökkel fűszerezett északnyugati szélben. A lellei kikötőbejárat előtt szerencsére világítottak a kotrásszegélyt jelző szentjánosbogárfények. Ha ez a bójasor nem lenne kint, nem hiszem, hogy mernék próbálkozni egy éjszakai behajózással. A kikötéshez szakszerű segítséget kapok, ami egyáltalán nem természetes az októberi éjszakában. A BL étterme zsúfolásig megtelt a záróbulira jobbára autóval érkező hajósokkal. Tóth Balázs konyhája, a kiszolgálás színvonala reménykeltő, de az igazi meglepetés az emeleten vár. A wellness részleget konferencia-központtá alakították át. A medencét lefedték, és az itt kialakított területet is hasznosították, hogy a téli hónapokban is üzemeltethető legyen a létesítmény. Az esti buli is ide koncentrálódott, míg a kisebbik teremből egy klasszikus játékbarlangot formáltak a kreatív üzemeltetők.

 Novák Mari további képei a Galériánkban, videó a rekordkísérletről az alábbi link mögött.

A katamarános csapat egy laptopon nézegeti az előző napi borulás képeit, melyet Novák Mari készített a kísérő motorosból. Nem lehetett könnyű dolga, hiszen a 20 csomóval rohanó katamaránnal még lépést tartani sem könnyű, hát még kitámasztani, képet alkotni, megfelelő pillanatokban exponálni, és a gépet folyamatosan szemmagasságban tartani - fizikai teljesítménynek sem akármi.

Igen jó részidővel érkeztek Földvár elé, amikor bekövetkezett a baj. Akármilyen gyorsak is voltak, a keszthelyi indulástól számítva már egy és háromnegyed órát rohantak egy slágon, és többnyire egy testen balanszírozva. Ez alatt az idő alatt kissé lankadt a figyelem, hiányzott a gyors reakció és nem sikerült időben ráengedni, fogalmaz önkritikusan Lange Peti, aki egyben az esti buli házigazdája. Szerencsére semmilyen kár nem keletkezett, és a hajót viszonylag könnyen a vitorla leengedése nélkül vissza tudtuk állítani, természetesen a motoros segítségével. A csúcskísérlet valójában csak egy része annak a tervnek, amely a jövő évi Kékszalag megnyerését célozza, kapcsolódik be a beszélgetésbe Robi, a hajó kormányosa. Tavaly amikor vízre került a hajó, már nem tudtuk kiismerni a tulajdonságait, mire elkészült, már csak néhány nap volt a versenyig. A Szalagon derült ki, hogy komoly szerkezeti átalakításokra is szükség van, így a cucc sokáig a parton maradt. Amikor bizonyossá vált, hogy a többtestű vitorlázás nem kap zöld utat az idei Kékszalagon, attól kezdve minden energiánkat a Libera, és a VB ürügyén a 18-as katamarán kötötte le, ezért csak most, a szezon végén kezdtük el a felkészülést a jövő évi szezonra. Úgy gondoljuk, hogy 2012-ben az Extrém 40-esek nem teszik tiszteletüket a Kékszalagon, a tavalyi szereplésüket könnyebben lehetett a nemzetközi kötelezettségeik közé illeszteni. Ebben az esetben a 35-ös komoly esélyekkel indulhat, az ehhez szükséges rutint remélhetőleg meg tudjuk a verseny idejéig szerezni.

 A csapat is összeállt, Vándor Robin és Lange Petin kívül Péter üzlettársa, Kövér Laci, Kalocsai Zsolt és Erdős Gergely készülődik a megmérettetésekre. Az első kísérlet kudarca nem szegte kedvüket, már most szombaton Keszthelyre vontatják a gépet, hogy esetleg már vasárnap - ha kedvezőek a körülmények - neki vághassanak.

Szombaton magam is nekivágtam, a szikrázó napsütés rácáfolt az előrejelzésre. A déli órákban értem Badacsonyba, ahol az élet leghalványabb jele sem mutatkozott. A kikötő egyetlen vendégeként elfogyasztottam egy finom kávét, de az ebédet valami vidámabb helyen, jó társaságban szerettem volna elkölteni.  Révfülöp pont útba esik hazafelé, Rick Csaba pedig örömmel csatlakozik, legalábbis egy ebéd erejéig. A Zanzi bár, - ahogy a kikötő is - már bezárt, benézünk tehát a faluba, ahol hála a Balaton legdrágább futballpályáján folyó meccsnek, nyitva vannak a vendéglátóhelyek. Mitől olyan értékes a révfülöpi focipálya? Mert szemben a szokásos faluszéli kialakítással ez a füves létesítmény közvetlenül a vízpartra települt. De nem is akárhová, be a kikötő öblébe! Emiatt a révfülöpi közkikötő nem bővülhet, mert azért a helyi foci mégiscsak előbbrevaló, mintha mindenféle hajósnépek özönlenék el a kikötő környékét.

Egy felejthetetlen pacal elfogyasztása után visszatérünk a kikötőbe, ahol Csaba megmutatja az alacsony vízállás révén láthatóvá vált jégtarolt horgászhelyek életveszélyes csonkjait. Valóban itt lenne az idő és a lehetőség ezek eltávolítására, még mielőtt egy hajó, vagy ne adj isten egy szörfös fenn nem akad a rozsdás nyársakon.

Mire elindulok, markáns gerenda jelenik meg az égen, így jó kis széllel nyomulhatok a Cső felé. Különleges vizuális élménnyel ajándékoz meg az októberi naplemente. A giccsesen aranyló vöröses láthatár Badacsony felett már alapszolgáltatásnak is tekinthető, de most Kelet felől is minden bevörösödött, ami ellentmond az ismert versikének

„Mikor a nap vörösben áldozik,

az idő marad, vagy változik"

A Tihanyi szorosban már sötét felhővel borított este érkezem, és minden figyelmem dacára egy darab kardinális jelet sem észlelek. Vagy már felszedték, vagy a világítása hiányzik, mindenesetre nem szeretnék egyiknek sem neki ütközni, ezért a GPS-en ellenőrzöm a nyomvonalam, hogy minél nagyobb távolságot tartsak a vélelmezett helyüktől. Gyorsan hűl a levegő, mire Kenesére érek jó, ha 6-7 fokot mutat a hőmérő, de legalább nem kell félnem a kivilágítatlan pecás csónakokkal való találkozástól.

A BFYC-ben sincs nagy élet.

Itt is beborult.

Gerő András