Kezem kissé lefagyva adogatom ki a partra a már leszedett alkatrészeket. A frusztrált hangulatot a decemberi eső sem dobja fel igazán, de mindenki csendben teszi a dolgát és a hajó, mely egy órával azelőtt még nagy álmokat kergetett, szép lassan kopaszodik és már csak az árboc jelzi, hogy nemrég még vitorla hajtotta.

 

A hajó tiszta homok, sár és náddarabokkal van tele. Esélyünk sem volt ilyenkor sólyán, rendes körülmények között kivenni, így maradt a nádas mellett a strand homokos fövenye. Totyogunk a vízben, sárban de 1,5 óra pakolás után már autóval zötyögünk hazafele. Mellettünk elmegy egy karácsonyfákat szállító autó és én még szárazruhában, neoprén cipőben vezetem az autót. Fűtés bekapcsolva, ablaktörlővel szótlanul haladunk, és érzem, hogy fejemben magától megindulnak a gondolatok.

Sokaknak nehezen érthető, hogy miért kell hónapokig, esténként számítógépes meteorológiai modelleket összehasonlítgatni, elemezni, hetente konzultálni meteorológusokkal, szervezni a parti csapatot, vízi mentést, fotóst mindezt úgy ,hogy hetente váltózó időpontokra szabaddá kell tenni magad és ezt kérni másoktól, félretéve barátokat, munkát, családot, majd mindent lefújni és új időpontot keresni és kezdeni elölről. Mindezt egy 3 órás vitorlázásért, hidegben fagyban, egy olyan célért, ami sokaknak még a sportágon belül sem jelent igazán semmit.

Persze nekem ez egyáltalán nem számított, ez egy ilyen műfaj, itt ezt kell csinálni. Az én hajóm kicsi, alig 22 láb, szóval, nekem minden szempontból, duplán számított az az alapvető felfogás, hogy jókor kell lennem jó helyen.

Egy éve kezdődött, István barátommal kitaláltuk, valami füstös kocsmában, hogy felállítunk egy K-K rekordot. Úgy is jönnek még frontok, meg még csak november van gondoltuk, és gőzerővel elkezdtük szervezni a dolgot. A vége az lett, hogy egyedül mentem - és 3 óra 30 perc alatt,- akkor még egyedülálló idővel teljesítettem a távot. Már félúton tudtam, hogy ennél nagyobb teljesítményre is képesek vagyunk a hajóval. Igazából ez inspirálta az idei próbálkozást.

 

Idén, tanulva a múlt hibáiból, már hivatalos rekord lebegett a szemem előtt. 4-szer futottam a keszthelyi vasútállomásról a kikötőbe, különböző ruhákat tesztelve. A legnagyobb kérdések egyike volt a megfelelő ruha kiválasztása, mivel a hivatalos rekordhoz a vasútállomásról futni kell és egy esetleges erős izzadás komoly gondot jelenthetett volna decemberben. A hajót alaposan felkészítettem, rengeteg dolgot kivezettem a trapézkeretre, ahova surf papucsokat is felszereltem. A hajó és én készen álltunk és már csak várnunk kellett, hogy kinyíljon a megfelelő meteorológiai ablak és mehessünk. Na, ez volt a legnehezebb, mivel télen a Balaton felett gyakran inverzió alakul ki (felül melegebb van , mint alul) így a meteorológiai modellek rendre megbuktak. Mintegy 10 időpontra riadóztattam a csapatot. Voltak jó szelek, csak sajna nem az árbocom magasságában, hanem kb. 100-500 méterre felette. Gyorsan teltek a hetek, hónapok és nem jött semmi. Volt egy októberi nap, amikor 8mproval is próbálkoztak, de én még kivártam. Egészen dec. 16- ig, amikor végre minden jónak látszott. Bagyó Sanyi a (Vizimentők Magyarországi Szakszolgálata) kit már rengetegszer zaklattam az indulással a fenti okok miatt, jött a nagy motorossal, kísérni engem és én büszkén, hajómon az új Tuss vitorlámmal, végre újra versenyzőnek érezhettem magam. Nagyon jó érzés volt. Végre elkezdődött...

Kifutottam a mólóra, trockenban, trapézmellényben az előre letesztelt tempómban, ahol a csapat megbeszélt koreográfiát követve bekötötte a mellényem, bevillámzárazott és ahogy egy felelős vizimentőhöz illik, a Sanyi nem sietve, nyugtatva engem, rám adta a mentőmellényt. Mindent megigazított rajtam, amit lehetett és én már kissé türelmetlenül ugrottam is a hajóba.

Györökig egy takkos kreuz, sajna gyenge váltakozó erejű széllel. Sok állítás és vacakolás, ugyanis nem kreuzra készültem. A sebességem az élezés miatt kevés volt. Folyamatos shottolás, állítás, izgulás Györökig. A szél 2-5 beaufort- ig váltakozott. A hajó sokszor állt egy testen, de a szél annyira instabil volt, hogy ez nem volt valami tartós állapot. A menetidőm Györöknél jó pár perccel volt több a kelleténél, de ez még a táv eleje és én bizakodtam. A szigligetiben ahol 100 fokról 70-re kell venni az irányt, vad félszelezés kezdődött. Katamaránnal, egyedül, kereten trapézolva ez izgalmas játék és én kezdtem élvezni a dolgot. A fokozatosan erősödő szélben optimális irányú hullámokban én percről percre faragtam le a hátrányomat. Az átlagom itt már 30km/h körül mozgott és a hajó fokozatosan gyorsult.

 

A nap eltűnt a felhők között, a látástávolság lerövidült, én folyamatosan sottoltam, néha hezitálva a durva és a finom shott között, hogy melyiket használjam. A kényelmesebb veszélyesebb, a biztonságosabb fárasztóbb. Nincs jó döntés, mindkettővel dolgoztam. Időközben, ahogy a sebesség nő én egyre jobban tendálok a kereten hátrafele, a papucsok közt keresve biztonságot. Ha a szél gyengül, azonnal lépek előre, gyakran még 1,5 méterre is. Ha erősödés jön, a lépegetek újra hátra, közben a liften is engednem kell, kezemben két shottal és a kormánnyal. Szóval így megy ez folyamatosan, a szél erejéhez és a hajó sebességéhez alkalmazkodva. A hajót még mindig lassúnak éreztem. Átnéztem, hogy min lehetne javítani, állítani. Megterveztem, hogyan lassítom le a hajót, mit milyen sorrendben végzek , hogy gyorsan és biztonságosan vitorlázhassak. A sok teendő között szerepelt, hogy a lúv schwertet kiveszem és hátra rakom, miután a vitorlákat kicsit bőszelesebbre állítom. A szél egyre határozottabban mutatta, hogy sok taktikázásra itt nem lesz szükség, emiatt kezdtem egy Tihanyig tartó, félszelezésre berendezkedni. A terv kész volt és én vártam a megfelelő pillanatot. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sosem jött olyan leállás a szélben, ami lehetővé tett volna egy kis szerelést. Miközben Mörfi törvényeinek ilyenfajta megnyilvánulásain morfondírozom, valamit érzek súrlódni a léé schwerten. A hajó hirtelen lelassul, de egy pillanatra mintha fellélegezne és már menne tovább, de rögtön ugyanaz a dolog a fokozatosan egyre nagyobb erővel kormányomat kezdi tépni oldalra. A hajót a húzás szinte raumra ejtette, így a hajó erősen megdőlt és én csaknem fejre álltam. Az erő akkora volt, hogy a kormányfej szétnyílt , a kormányrúd eltört és végül a teljes kormány leszakadt, magával rántva a másik testen lévőt is. Mindenki hálóra tippel, de az igazság az, hogy a mai napig nem tudom mit kaptam el. Ezután vicces hátszelezésbe kezdtem az irányíthatatlan hajóval. Halzoltam is egypárat a biztonság kedvéért és lehúztam a vitorlákat. A kísérő motoros pillanatok alatt ott termett és felkészült a mentésemre. Minden profin lezajlott. Kitaláltuk a helyszínt a hajó kivételére és már mentünk is vontatva, én hátul egy evezővel kormányoztam. Az időjárást jól jellemzi, hogy ha elkaptam egy jó hullámot, percekig tudtam a vontató hajó mellett haladni vitorlák nélkül. A szervezés tökéletes volt, amire engem kiraktak a standon, ott már valaki kinyitott egy kaput, ahova a kocsival, trailerrell beállhattunk és kivehettük a hajót.

 

Ez egy szóló rekord döntési kísérlet volt, de mint a történetből is kiderülhetett sok segítőre volt szükségem. Ők mindannyian remekül végezték a dolgukat. Köszönet a szigligeti strand gondnokának, köszönet a Tuss Sailsnek a remek vitorláért, köszönet a VMSZ-nek a gyors professzionális mentésért, köszönet az én két segítőmnek: Tot Tamásnak és Attusnak, külön köszönet Bagyó Sándornak!

Valahol ott hagytam abba a bevezetőt, hogy a kocsiban ülök vizes trockenben, egy sikeresnek nem mondható kaland után átázva, átfagyva, és az úton a karácsonyfa szállító autókat nézegetem... Mindezt majd 40 évesen, fejemben a „de jó menet volt„ és „hogy én mekkora barom vagyok" gondolatok keveregnek, reménytelenül keresve a konklúziót.

Azóta két nap eltelt és már nincsenek bennem kételyek: menni kell, nincs mese, skacok!

Buzás Bulcsú