A kielzugvogel típusú, klasszikus, tőkesúlyos versenyhajók igen népszerűek német nyelvterületen, a német, osztrák, olasz, svájci közös bajnokságban többszáz hajó versenyez évente. A típus egyre népszerűbb a hazai vizeken is, egyre több ilyen hajó áll elsősorban a Velencei-tavi kikötőkben, tulajdonosaik tavaly ősszel alapították meg a típus osztályszövetségét. A szezonnyító Ooops! Kupára a német nyelvterületen rendezett bajnokságok legeredméynesebb résztvevői közül is többeket várnak a szervezők, 6-8 német egység neveztésére számítanak, mellettük léegalább ugyanennyi magyar csapat rajtol majd március 31-én, az Agárd előtt kijelölt olimpiai pályán. 

Kielzugvogel Forrás: Wikipedia
Kielzugvogel Forrás: Wikipedia

 

 

Mózes Edit