Tizenegy hajó állt rajthoz pénteken, a hat futamosra tervezett versenyen. Az abszolút elsőséget Alfons és Christian Huber szerezte meg, a legjobb magyar - ugyancsak papírforma - a Belley László, Gombár Zoltán kettős lett.

Aki valaha is szervezett már versenyt, tudja ha csak három hajó áll is rajthoz, már az is vicces feladatok elé tudja állítani a szervezőket. A legnehezebb természetesen szponzort találni. A kielzugvogel méltatlanul nem elég ismert Magyarországon, hogy a vitorlázásban amúgy otthonosan mozgó támogatók beszálljanak egy minimális büdzséjű klubversenybe. Ezért is nagy köszönet a műegyetemnek, akik névadó szponzorként, elsőre kötélnek állt. 

Miután három éve, az első ilyen alkalommal, igaz márciusban elképesztően viharos időjárásunk volt, mindössze két futamot sikerült rendezni, egy árboctöréssel és egy vízből mentéssel tarkítva, tavaly pedig - bár betegség miatt a német és osztrák versenyzők távol maradtak - a télies időjárás miatt nem lefújtuk a versenyt, idén nagy izgalommal figyeltük az előrejelzéseket. Nem voltak igazán biztatóak, de nem adtuk fel, és ez már többször bejött.

A meteorológiai intézet, a windfinderrel és a windguruval egybehangzóan péntekre még egészen jó időt ígért, szombatra várták az erős hidegfront érkezését, így az volt a terv, hogy pénteken addíg vitorlázunk, ameddig az idő és az erőnk engedi. A kétnapos versenyre összesen hat futamot terveztünk. Május 2-án délelőtt 11.00-kor volt az első futam rajtja. A jó idő ellenére szinte senki sem volt a tavon, így a Nagytisztást teljes egészében birtokba vehettük. 

Keleti szélben vitorláztunk ki a kikötőből, napsütésben, huszon fokos melegben. Az első futamban még egészen élénk szélben vitorláztunk. Az erőviszonyok hamar tisztázódtak, gyakorlatilag már a kikötőben állva nyilvánvaló volt, hogy a német és osztrák hajókkal legfeljebb két-három magyar verda veheti fel a versenyt. A külföldi gépek között is több huszonéves volt, de ezek egytől egyig igazi versenyhajók. A magyar mezőnyben ezzel szemben többségben vannak a klasszikusabb építésű, részben, vagy teljes egészében fa kielerek. 

Az agárdi versenyt fölényesen nyerő Alfons és Christian Huber - egyébként külön-külön hajókban versenyző apa és fia - kettős a hatból öt futamot megnyert. Igaz a Belly László és Gombár Zoltán páros a többször a nyomukban járt, de nem tudtak eléjük kerülni egyetlen alkalommal sem. Az első napon volt egyébként minden. Az első futamban sportos szél, aztán a másodikban ácsorgás, a harmadikban pedig, miközben Velence és Dinnyés irányából is dörgött és villámlott már, erősödő szélben vitorlázott a mezőny. 

Miután pénteken a vihar elől a harmadik futam után “kimenekültünk”, egészen szombat hajnalig kellett várni a nagy esőre, de akkor aztán szakadt, félő volt, hogy elmossa a verseny folytatását, de nem így történt. A hideg front érkezését dél körülre várták a meteorológusok, ezért reggel kilenckor volt az első futam rajtja. Addigra a felhők is kicsit szétoszlottak, szűrt napsütésben, és sportos szélben vitorláztunk.  A keleti megmaradt végig, így a Nagytisztáson hosszában tűzhette ki a pályát Sipi. Reméltük, hogy legalább két futam belefér, végül három is megvolt, és maradtunk volna még. Vigyorogva húztunk ki a kikötőbe.

A németektől más vasárnap este megérkeztek az első visszajelzések, biztosan jönnek 2015-ben is. Magyarország, a Velencei-tó felkerült a “zufisok” térképére, akik itt jártak elviszik a tó, az YKA és a magyar vitorlázók jó hírét, és jövőre talán többen jönnek majd. Közben a magyar kielzugvogel osztályszövetség is bővül, mert újabb hajókról tudunk, amelyek úton, vagy már valamelyik tóparti garázsban, műhelyben várják, hogy vízre tegyék őket, köztük komoly versenygépek és klasszikus fahajók is. 

eredmények

1. Alfons Huber, Christian Huber
2. Diederich Gerd, Diederich Angelika
3. Robert Leitner, Hubert Peka
4. Zeilinger Helmut, Szemenyei Csaba / Edit Peka
5. Belley László, Gombár Zoltán
6. Visy Gergely, Sztankov Attila / Visy Márk
7. Berger Miklós, Nagy András
8. Hlavay Richárd, Filo Zsófia
9. Szalontai Ábel, Szalontai László
10. Kollár Miklós, Puskás Bendegúz
11. Horváth András, Majthényi Gábor

képek, videók a versenyről a https://www.facebook.com/magyar.k.szovetseg címen.

Hlavay Richárd
HUN34

Hlavay Richárd