A vándormadarak Magyarorzságon március utolsó hétvégéjén először álltak rajthoz. A kis nemzetközi flotta majd másfél napos várakozás után futott ki az YKA kikötőjéből, és mindössze két futamra jutott idő, de mégis mindenki mosolyogva indult haza vasárnap délelőtt. Jövőre veletek, ugyanitt!
Tavaly novemberben kezdődött a szervezés, nem sokkal az után, hogy megalakult a Magyar Kielzugvogel Osztályszövetség. Távolinak tűnt akkor a kitűzött időpont, mégis a szponzorkeresés, a pólógyártás, a vacsora szervezés, mind majdnem a körmünkre égett. Végül is a típust mai napig gyártó német Mader hajógyár, és a magyar Ooops márka állt mellénk támogatóként. Februárban még attól tartottunk, talán fel sem olvad a tó március 31-ig, aztán jött a gyors nyárias tavasz, majd visszatért az ősz. Már a hét elején látszott, komoly szelet kapunk. Igaz az előrejelzések állandóan változtak, így nem tudtuk mikor lesz a legdurvább, de azt igen, hogy kapaszkodós napok elé nézünk. Az eredeti tervek szerint pénteken egy rövid túra futammal melegítettünk volna be a szombati pályaversenyre. Csütörtök este már szinte biztosra vettük, pénteken nem fogjuk elhagyni a kikötőt. Így is lett. Kora délután durva szélbe daruztuk be a német és osztrák hajókat, aztán az YKA büféjében múlattuk az időt, majd kora este azzal váltunk el, hogy szombaton reggel 9-kor találkozunk, ha délelőtt enyhül, akkor 10-kor rajt.
Szombat reggel gyors szerelés, majd fél tízkor motoros futár érkezik a rendezőktől, senki sehová, durva szélre van kilátás. A jóslat hamar beteljesült, 25-30 csomós alapszél állt be, 33-35 körüli befújásokkal, a rekord 41 csomó volt. Ismét a büfében kötöttünk ki. Abban bíztunk, délután talán tényleg enyhül valamelyest és kifuthatunk. A szokásos déli szélcsend 20 csomós alappal köszöntött be, és egyre valószínűbbnek tűnt, hogy vitorlázhatunk. Két óra tájban kezdtünk cihelődni, és sorban húztak ki a madarak a tisztásra, a Silwell Kupa többi versenyzőjével együtt - op-k, laserek, finnek - mind ott gyülekeztünk, a Gárdony előtti rajtvonal környékén.
A madarak többnyire csak grósszal mentek ki, vágtatva így is. A szél folyamatosan erősödni kezdett, komoly hullámokat korbácsolva. A madarak szinte egyszerre húztak át a rajtvonalon, de hamar szétszóródtunk az első cirkálószakaszon. Időnként nagyon durván bedudált, de itt még minden vogel jól bírta a terhelést. Mi a Shantival a tisztás közepén döntöttünk úgy, hogy nem reszkírozunk tovább. A hajó egyetlen nyekkenés nélkül állta a szélnyomást, de féltettük a negyvenéves öreglányt a hirtelen terheléstől, így az YKA felé vettük az irányt, nyomunkban az egyik osztrák, és német hajóval. A szél egyre csak erősödött, a kishajók egyre-másra borultak, a motorosok sorban szedték ki őket. Utóbb derült ki, az egyik madár kormányosa is vízbe került, de a motorosok másodpercek alatt ott voltak és mentettek. Egy másik vogel az első futam végén még kint a vízen megszerelte a leszakadt grószfelhúzóját, de a második futamban egy pöffben az árboca megadta magát. Végül mindössze egyetlen hajó, a verseny legidősebb párosa teljesítette maradéktalanul a két futamot. Addigra azonban szinte már ismét habzott a víz. Akárhogyan is, jól sikerült a bemutatkozás. A németek is fülig érő szájjal indultak haza vasárnap, s megegyeztünk, jövőre veletek ugyanitt.
Hlavay Richárd
