A vitorlásversenyre a 2011. évi magyar felnőtt bajnokok kaptak meghívást. Az idei év újdonsága volt, hogy szakítva a hagyományokkal, nem az eddig megszokott hajótípusokkal, hanem RC vitorláshajókkal (rádióirányítású vitorlás hajómodellekkel) 

 

folytak a küzdelmek. Nívós mezőny gyűlt össze, itt volt többek között a nyolcszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok Majthényi Szabolcs (Repülő Hollandi), a londoni olimpiára Laser Standard osztályban kvalifikáló Berecz Zsombor és a tízszeres Kékszalag győztes Litkey Farkas (J24). A győzelmet és a kétszáz éves ezüst vándorserleget - nagy csatában - az olimpikon Berecz Zsombor szerezte meg, Tomai Balázs és Litkey Farkas előtt.

A döntőben hat futamot vitorláztak a bajnokok. Az RC rádióirányítású hajókkal legalább olyan izgalmas volt a regatta, mint ha „igazi" hajókban ültek volna a versenyzők, hiszen a szabályok is megegyeznek, egy kivétellel, itt a bójaérintésért nem jár büntető forduló. Korai rajt, ütközés, szélcsend és frissülés egyaránt színesítette a futamokat. Az első futam  tömeges korai rajt miatt, általános visszahívással indult, ez is jelezte a kiélezett küzdelmet. A második rajt már sikeres volt, Fináczy Péter (8MOD) került az élre és szinte majdnem végig vezetett is, de a második hátszélben a frissülés összefújta a mezőnyt, így átrendeződött az élboly, és a szemfüles Tomai Balázs futott be elsőként, őt követte Litkey Farkas és Fináczy Péter. 

A második futam rajtja előtt Litkey Farkas és Tomai Balázs izgágán cikáztak a rajtvonalon. Berecz Zsombornak sikerült a legjobban a rajt, mögötte Vermesy Sándor (X-35) vitorlázott.  A pörgős futamban Litkey Farkas bizonyult a legjobbnak, másodikként Berecz Zsombor érkezett, a remekül hajrázó Tomai Balázs pedig harmadik lett, így Vermesy Sándort leszorította a negyedik helyre.

 

A harmadik futamban Berecz Zsombor magabiztos előnnyel vitorlázta végig a futamot és meg is nyerte, egyáltalán nem zavarta a pályán áthúzó két kajakos sem, Fináczy Péter a második, Tomai Balázs ismét egy harmadik helyet könyvelhetett el magának.

A negyedik futamban Fináczy korai rajt miatt ütközött Berecz Zsomborral, javított és a mezőny után eredt. Két hajó Tomai Balázs és Berecz Zsombor szinte az egész futamban magabiztosan elől vitorláztak, és az első két helynek örülhettek. Litkey Farkas futott be harmadiknak.

Az ötödik futamban Berecz Zsombor remek rajtot kapott el, ezt kihasználva végig vezetett, mögötte Litkey Farkas és Fináczy Péter csatázott. A győzelem megérdemelten Berecz Zsomboré, második Litkey Farkas, harmadik Fináczy Péter lett.

A bajnoki cím sorsa még nem dőlt el, a hatodik futam hozta meg a végeredményt. A két bajnok aspiráns Berecz Zsombor és Tomai Balázs a sűrű mezőnyben vitorlázott. A világ- és Európa-bajnok éremhalmozó Majthényi Szabolcs mögött, aki megnyerte az utolsó futamot. Másodikként Fináczy Péter, harmadikként Berecz Zsombor futott be, ezzel ő lett a bajnok. Tomai Balázs negyedik helyével az ezüstéremnek örülhetett. Litkey Farkasé lett a bronz. Gratulálunk, szép volt fiúk. Jövőre jön a huszadik! Köszönjük a Magyar Micro Magic Szövetségnek az együttműködést! 

 

Végeredmény:

1.    Berecz Zsombor 10 pont
2.    Tomai Balázs 11 pont
3.    Litkey Farkas 13 pont
4.    Fináczy Péter 15 pont
5.    Majthényi Szabolcs 19 pont
6.    Vermesy Sándor 25 pont