Nem csak a Porthole stábja volt lelkes az itt ott csobogó vizet látva. Szegeden a Tiszán is vitorlázással köszöntötték az új évet!
A Tisza és a vízi sportok szerelmesei újév első napján az idén is vízre szálltak Szegeden, a Medencés Kikötőben, hogy hódoljanak kedvenc sportáguknak. Elsőként Gyökös Lajos világbajnok kajakos képezte át magát jégtörővé és egy szlalom kajakkal törte a kikötő jegét, hogy helyet csináljon a vitorlás kishajóval történő manőverezéshez. A kis szélben ugyanis a vitorlás nem volt képes a néhol több cm vastagra hízott jeget feltörni így csak az északi partél melletti keskeny sávban, sűrű csapásváltásokkal tudtak manőverezni.
A vitorlás és kishajós oktató bázisként ismert úszóműre folyamatosan érkeztek a volt tanulók, oktatók, hajósok és inkább csak szimbolikus értékű hajókázás után adták egymásnak a hajókormányt. Vesmás Péter és Bodó Attila a tápéi komptól kajakkal érkeztek ( 9 km ). A kikötőszájban a „Dönci” nevű csónak legénysége törte fel előttük a jeget, hogy elérjék úti céljukat.
Délutánra, mint egy varázsütésre kisütött a nap és alkonyatig tavaszias volt az időjárás. A kellemes közérzetet újévi malacsült, hurka, kolbász, sütemények, a hangulatot forralt bor, forró tea, fokozta.
Reméljük, hogy az év első napján történtek jegyében telik majd az újesztendő, és oktatás, sportolás közben 2013-ban is sűrűn találkozunk majd a Tiszán.
Az MVSZ YouTube csatornáján visszanézhetőek lesznek a Budapest Boat Shown készült beszélgetések, előadások. Elsőként a Fiatalok a nemzetközi pályán című beszélgetés.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a nyár folyamán rendszeresen mutat be nagyon rövid filmeket, melyek a vizek veszélyeire hívják fel a figyelmet. A vízbefulladások nagy része megelőzhető, amennyiben nem rosszullét okozza azokat. De még rosszullét esetén is sokszor lehet segíteni, ha van rajtunk mentőmellény.
„Ez a hajó nagyon gyors… de csak akkor, ha mi is azok vagyunk” – ezzel a felismeréssel vágott bele a SpaceX legénysége a 2025-ös évadba, amely az egész X-35-ös hajóosztály számára a gyökeres változásokról szólt. A hét aktív hajóból álló mezőny jelentős része kicserélődött, új kormányosok és csapatok keresték a manőverek ritmusát a Balaton vizén. Olvassátok el a teljes beszámolójukat lejjebb.
A Magyar Vitorlás Szövetség keretein belül tavaly újra alakult a Versenyrendező Bizottság, amit inkább megújulásnak nevezhetünk, a létrehozásánál ugyanis a hatékonyabb működés érdekében a verseny-tisztségviselők szakterületi szétválasztása volt az elsődleges szempont.
A Magyar Vitorlás Szövetség kiemelt célja lett az elmúlt időszakban, hogy egyre jobban segítse, anyagilag és szakmailag is támogassa a magyar olimpiai vitorlázást, versenyzőink felkészülését. Erőfeszítéseinek köszönhetően 2026-ban először fordul elő, hogy a nemzeti csapatunk közösen edzőtáborozik külföldön.
Óriási érdeklődés mellett, 87 fő részvételével zajlott le az MVSZ versenybírói alap- és továbbképzése február utolsó hétvégéjén Budapesten. „Különösen örvendetes, hogy a már nagy gyakorlattal rendelkező versenybíró kollégák mellett sok fiatal is eljött a kétnapos oktatásra – közülük remélhetőleg sokan hamarosan már a vízen is megkezdik a bíráskodás gyakorlatának megismerését. Ehhez úgy kívánunk segítséget nyújtani, hogy hamarosan meghirdetjük versenybírói mentorpogramunkat” – mondta Náray Vilmos, az MVSZ versenybíró bizottságának elnöke.