A következő beszámolónak nyugodtan lehetett volna ezt a címet is adni:
A budapesti Vasas néhai vitorlás-szakosztályának tagjai találkoztak egy péntek délután a klub pasaréti úti klubjában, ugyanazon a helyen, ahol a hatvanas években szerdánként a szakosztály-gyűlések zajlottak. 44 évvel a szakosztály megszűnése után az eredeti 136 fős taglétszámból 64-en vettünk részt a találkozón, ami már önmagában is szép teljesítmény. Ez elsősorban a szervezők, Toronyi András, Kállay István és Korompay Sándor érdeme.
A hányattatott sorsú klub valaha a Balaton legnagyobb vitorláscsapata volt. Lehet, hogy eredmények tekintetében a Spartacus és a BKV Előre olykor megelőzött bennünket, de azt senki nem vitatta, hogy a „legvidámabb barakk" a Vasasé volt - az igazságos és „jóságos" Starnfeld Iván zseniális kormányzásával, Nógrádi Gyula bácsival és Csúzi Pali bácsival. A klubnak sok baja volt a szakosztállyal. A MAHART Balatoni részlegével való állandó hadakozásnak egy telepcsere vetett véget, így 1967-ben a siófoki Hajógyári szigeten töltött 15 feledhetetlen év után Almádiba költöztünk. Ez megnyugtató megoldásnak tűnt, ám kisebb mérete folytán nem tudta betölteni azt a szerepet, amit korábban Siófok. Ott ugyanis volt állandó szobája a klubelnöknek, sőt a társ-szakosztályok üdülése is megoldott volt. (Felejthetetlen, amikor Tuss Irén a 160 kilós Kozma Pici birkózó olimpiai bajnokot vitorláztatta kalózban.) Így talán érthető, hogy szabadulni akartak az egyébként is pénznyelő szakosztálytól. Ebbéli törekvésük 1969-70 telén érte el a célját, a Videoton ekkor megvette (átvette?) azt - telepestül, hajóparkostul, tagállományostul.
A hír nem látszott kedvezőtlennek. A Videoton akkor az ország talán legerősebb vállalata volt, ezért reménykedtünk fejlesztésekben, a kissé lepukkant hajóállomány feljavításában, hiszen ígéretben nem volt hiány. Várakozásaink azonban hamar szertefoszlottak. A Vidinek csupán a telep kellett arra, hogy elsődlegesen a gyári elit részére üdülőként szolgáljon. A könyvjóváírásos átvétel persze kötelezte őket a tevékenység fenntartására, így a szakosztály teljes megszüntetése nem volt lehetséges.
A Videotonnál akkor egy ember volt, aki konyított a vitorlázáshoz. A miskolci egyetemen frissen végzett Ralovics Gábor. került a céghez, így 23 évesen ő lett a szakosztályvezető. Feladata nem volt más, mint leépíteni, de legalábbis minimális mértékre zsugorítani a csapatot, hogy a telep működése ne nagyon zavarja a gyári hatalmasságokat. Első körben a tagság kb. felétől szabadultak meg, ami legalább 70 fő vitorlázót érintett. Ezt a hírt 1970 kora tavaszán Starnfeld Iván - könnyeivel küszködve - ismertette az utolsó, teljes szakosztályi gyűlésen. Finomkodva nem kirúgásról volt szó, csupán az elbocsájtottak nem kaptak sem hajó- sem szobabeosztást, valamint kipaterolták a magántulajdonban álló hajókat is, azok személyzetével együtt. Itt azonban nem álltak meg, a következő két évben folytatódott ez a gyakorlat. 1972-re alig egy tucatnyian maradtak a régiek - igaz, kiegészülve néhány új belépővel, így lehettek vagy harmincan.
A kipaterolt tagság többsége azonban - vérbeli vitorlázók lévén - nem adta fel. Az idősebb korosztály, akik rendelkeztek némi pénzzel és egzisztenciával, 1964-ben megalapították a TVSK-t, majd 1969-ben megszerezték az alsóörsi telep használati jogát, amit 70-ben birtokba is vettek. Ebben főként a Schmalz és Fináczy család, mellettük Szabó Miklós és Lehoczky Csaba járt az élen. A gimnazista és egyetemista ifjúság egy része más klubokban folytatta. Voltak sajnos olyanok is, akik számára a Videoton fellépése a vitorlásélet végét jelentette.
Jó volt látni azonban őket is a találkozón. Az őstehetségnek tartott Nagy Gábort, aki élete első moly bajnokságán az élen végzett, a nagyreményű Postássy Rudi - Takács Menyhért hollandi párost, akik egy ősrégi hajóval is eredményeket tudtak produkálni, vagy a szintén jól induló Buday Mikit, Saródy Ferit vagy Bérczes Zsuzsit, hogy csak néhányukat említsem meg.
De hogy milyen jó iskola volt a Vasas szakosztály, azt bizonyítja, hogy egy örökifjú társaság jött össze ezen a pénteken Pasaréten. Néhányan „megemberesedtek" ugyan, de legtöbben tartják formájukat, megőrizve régi alkatukat és arcvonásaikat - dacára annak, hogy a legifjabbak is voltak közel hatvan évesek.
Többen akár 10-20 évet is letagadhatnának a korukból, élükön a 93 éves korelnök Fináczy Ernőné Ády nénivel, aki a legbájosabb dédimama formátumot hozza ma is. Ugyanez érvényes a csaknem hetvenéves Verebély Tibor orvosprofesszor úrra, akit nem csak 10 éven aluli gyermekei fiatalítanak, de alapállásban is megállt az idősödésben úgy 55 éves kora körül. Rangjára és azonos nevű fiára tekintettel azonban át is kereszteltük Tiborkából Tiborka úrnak, mivel a a kicsinyítőképző még nagynevű édesapja életében ragadt rá. Az ifjabb korosztály vezéralakja, Antal Gábor pedig előadta hiteles történetét annak, hogyan lett előbb „lófüggöny", majd ebből „lópata", később „Pata", amely nevet világhírű hajóépítő üzeme azóta is visel.
Ez a történelmi dokumentum is a találkozón került átadásra
Számos résztvevő úgy üdvözölte egymást, mintha rendszeresen találkoztak volna a múltban. Ennek egyszerű az oka; tekintélyes számban jelenleg is résztvevői vagyunk a balatoni vitorlásversenyeknek. Fináczy Gyurival, Tuss Mikivel és másokkal ma is számolniuk kell az ellenfeleknek.
Hiába, kiváló iskola volt számunkra a Budapesti Vasas! Nem csak vitorlázni és versenyezni tanultunk meg, de emberséget, tisztességet, küzdeni tudást és szorgalmat is adott későbbi boldogulásunkhoz.
A bevezetőt Kövendi Eszter írta
Fotógaléria: Sulyok Miklós
Kövendi Dénes
