Mennyi veszélytől, bajtól, kellemetlenségtől óvhatnánk meg magunkat, csak ismerni kellene a tipikus csapdákat. Vagy jó lenne, ha eszünkbe jutnának, adott esetben. Na, ezért vettem a bátorságot e téma taglalására. Nézzük is, a teljesség igénye nélkül, mi mindenre vagyunk képesek.

Vízbe esések: Én már nem egyszer jártam így. (Főleg Badacsonyban, este, taj részegen. Ez, ugye tipikus, nem igen tudunk tenni ellene. Huncut az a hegy.)

 Van azután a „cölöp elmegy” témakör. Mármint, amikor jóformán állunk, és a hajó végénél a farkötelet akarjuk feltenni, valamiért nem megy. A fránya oszlop meg szép lassan távolodik. Megfogjuk, hogy visszahúzzuk, persze másik kezünkkel nem kapaszkodunk a farfeszítőbe, így még mi is csak tolunk rajta, végül kilökjük magunk alól a hajót, és loccs.

 

A megcsúszások. A fedélzet ugye főleg vizesen, bármennyire érdesített, a legváratlanabb helyeken képes igen síkos lenni (orrvitorla sín). Kapaszkodjunk tehát, anélkül egy lépést se. Jó pár, viszonylag kis átmérőjű kötél fut hosszában a kabintetőn, ami még kifelé lejtős is. Még a „csodacipő” talpa alól is kigurul. Jobb esetben fenékre vagy térdre esés, rosszabb esetben fürdés.

                       

Nem is hinnénk, milyen gyakori a „mellélépés”. Egyszerűen lesétálunk, egyenesen a vízbe. Méghozzá minden különösebb ok vagy extrém körülmény nélkül. Úgy az igazi, ha oldalunkon az okostelefon, zsebünkben az irattárca meg a pénztárca, nyakunkban a fényképezőgép. Mert rutinból megyünk, másra figyelünk. Szóval javaslom, nézzünk a lábunk elé, és persze mindig valamibe kapaszkodjunk.

Elindulás: nincs megtervezve, végiggondolva. Elkötjük elöl – hátul, sodródunk ide – oda, neki a másiknak, a cölöpnek. Rángatjuk a motort, végre valahára beindul, gyorsan sebességbe, nagy gázt, hajó megy amerre éppen áll. Valahogy nagy nehezen kijutunk a kikötőből a szélbe, jó nagy hullámok közé. Hánykolódunk, motor fel – felbőg, amint kiemelkedik a vízből. Vitorlát kellene húzni, de az Istennek se megy fel. (Útközben elakad, se fel, se le.) Persze nincs tisztázva, kinek mi a dolga, tehát mindenki egyszerre kiabál, a másiknak dirigál. Patt helyzet. Előbb – utóbb kifordulunk szélből, billegünk veszettül, motor is leáll. Legalább az orrvitorlát engedjük ki, legyen valami hajtóerő! Nem jön, mert elakadt a rolleren a kötél. A hajó csak forog, sodródik. És „csoda lőn”, valahogy csak fenn van az a vitorla, másik is legalább félig kitekeredve feszül. Hurrá! A következő túrahelyen aztán nyilván szépen átbeszéljük mit, hogyan csinálunk legközelebb. Ki a kapitány, ki kormányoz, ki kezeli a motort. Indulás előtt kitisztázzuk a köteleket, fockrollert, még a szélcsendben felhúzzuk a grószt… stb. Naivitásom határtalan, ugyanis másnap reggel a kifutásnál, ugyanaz a csapat, ugyanazzal a hajóval ugyanazt adja elő. Na jó, hagyjuk.

 

 

 

Más eset, amikor egy apróságból többszázezres kár keletkezik. Vízbe lógó kötél. Nem látjuk, hiszen nagy része a víz alatt van. Elindulunk előre, a beépített motor csigája odaszippantja, felcsavarja. És ha kellő stabilan valamelyik bikára van rögzítve a másik vége, megfeszülvén akkorát ránt, hogy elgörbül az egész meghajtó tengely, törik a csapágy. Garantált a több hetes „mozgásképtelenség”. Úgy előzhetjük meg, ha arra figyelünk, hogy használat után megvan – e a kötél, és rendezetten, haladéktalanul a saját helyére tesszük.

 

 

Persze, ennek előfeltétele, hogy a kapitány a saját dolgával foglalkozzon, ne azzal, amivel a segítőinek kellene. 

Messze nem ekkora gond, de azon túl, hogy „randa”, még kellemetlenségeket is okozhat, amikor a pufik ott lógnak a vizet paskolva, a fedélzeten meg az utastérben csomókba gyűrve hevernek a kikötő és egyéb kötelek. Legyünk tehát igényesebbek a rendre.

 

 

 

Szél ügyek: lépten – nyomon látom, hogy fogalmunk sincs róla, merről fúj a szél. Így nem is tudunk pontosan szembe állni, például vitorla felhúzásnál. Terhelés alatt kínlódunk, rángatjuk, feszítjük, csörlőzzük. Szidjuk, hogy miért szorul ennyire, milyen sz@r megoldás, hogy beakad a Lazy jack zsinórokba … stb.

Gyakori továbbá, hogy gyenge szélben, behúzott vitorlákkal hátszelezünk, legtöbbször motor rásegítéssel, csak úgy alapjáraton. (Ugyanilyen sebességgel haladnánk gép nélkül, helyes vitorlaállítással.) Oldal- vagy háromnegyed szélnél is gyakran látom a túlhúzott vásznakat. Figyeljünk kicsit jobban oda, ha nem érezzük, fel lehet kötni „flokonokat”, széljelző szalagokat. És nagyon hasznos az orrvitorlán a beömlő levegőt mutató pántlikapár. Folyamatosan lessük és higgyünk neki, ha párhuzamosak, vízszintesek, akkor az ideális. 

 

 

 

A következő kérdés, hogy mekkora és mennyit erősödhet. Ami nekem alap, hogy mikor „frontbetörés” ér, azt zárt kikötőben töltsem. Simán lehet bármekkora löket. Aztán, ha már beállt szépen északiasra, jó „hetvenes körül”, szabad a vásár, nyolcvanas pöffnél nemigen lesz több. Tájékozódjunk a technika eszközeinek segítségével, vegyük a fáradságot, hogy ide – oda „kattintsunk”, mit jósolnak. Az északi part védelmében, általában sima a víz, enyhébb a szél. Ne csapjon be! Pár száz méterre, a „lecsapónál” a leggorombább. Tavaly volt, hogy „bátorék” Füred környékéről 25 – ös jolléval kimentek a másodfokban. Aztán a nyolcvan – kilencvenes megtette a magáét. Vitorla darabokba, árboc kettétörve, csoda, hogy nem borultak fel. A rendőr motoros fél órát körözött mellettük. Nem tudott menteni, mert mindenki a kabinban reszketett, és a mobilját nyomogatta, észre sem vették, hogy már rég ott a segítség. Brávó! Vegyük tudomásul, „veszett” szélhez valódi viharfock kell, és második reffsor. Merev forstagról kicsit kitekert génua messze nem ugyanaz. Szükségszerűen darabokra fog szakadni.

             

 

 

Más ügy, de ide tartozik, amikor a kikötőben őrizetlenül hagyunk egy hajót. Gyakori eljárás, amint betekerjük a génuát, ahogy sebtében sikeredik. Jó lesz az úgy, hisz merev forstágról nem bomolhat ki. Nem a fr@ncokat! Aztán hibáztatunk mindent és mindenkit. Pedig kis odafigyeléssel megelőzhettük volna. Csak ne lennénk ilyen b@rmok!

Aztán azt a pár százezer forintot el is ehettük – ihattuk volna a túrán, a kocsmákban. Maradjunk ennyiben, folytatása következik.

 

Merlin