Ivaldi és csapata csupán egy ponttal szerzett többet a megszerezhető minimálisnál, ugyanis két első és egy második hellyel toronymagasan kitűntek a mezőnyből, mikor is a bajnokság eddigi legszelesebb napján három futamot tartottak a rendezők.


A mai három futam azt is jelentette, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a versenyzők kiejthetik a legrosszabb eredményüket.
 Így a Blu Moon csapatának jelenleg 17 pontos előnye van az összetettben.

 

 


A tegnapi napon vezető olasz Balestrero (ITA 693) a mai első futamon egy korai rajtos büntetést szedett össze, majd utána egy ötödik és egy tizenharmadik helyet vitorlázva még tartják magukat az összetett második helyen. A magyar színekben versenyző Ian Ainslie (HUN 392) ma visszaküzdötte magát a dobogóra, 3,4,11 helyezésekkel. A mai utolsó futamot a dán Peter Nergaard-nak sikerült elhappolnia Ivaldiék elől.
 Bár a svájci csapat folyamatos nyomás alatt tartotta őket, de a végén sikerült véghez vinni a győzelmet.


Az “amatőrök” között a Corinthian csoportban az észt Tonu Toniste (EST 790) két futamot is behúzott ma, mielőtt a harmadikban kissé elveszve csupán a tizenhatodik helyen végzett. Ezzel még mindig vezeti az alcsoport tabelláját, és az összetettben is a kiváló hatodik helyen áll. A csoportban a második a dán Kris Houmann (DEN 612).
 Az első futamban ők is korai rajtosok voltak, és megkapták méltó büntetésüket, a következőkben viszont javítottak és két második helyet gyűjtöttek. Hátrányuk azonban jelentős, 20 pont Tonistéhez képest. Három futamuk maradt hogy ledolgozzák a hátrányukat. A Corinthian dobogó legalsó fokán a szintén dán Peter Warrer áll, aki csapatával ma egy 24, 15 és egy első helyett gyűjtött.

 

 


Ahogy azt vártuk, a mai nap erősebb szelet hozott, és az első két futamot 19 csomó körüli szélben vitorlázták a csapatok.


Az remek időjárás feltüzelte a csapatok harci kedvét, valamint az egyre kiélezettebb küzdelemnek is köszönhető, hogy az első futam csak az ötödik rajteljárásnál indulhatott útjára, fekete zászló alatt, ami a legszigorúbb rajteljárást jelenti.


Matteo Ivaldi és csapata remekül lőtt ki a baloldali bójánál, és magabiztosan vette elsőnek az első pályajelet, nyomában az akkor még összetettben vezető Balestrero-val és a másik olasz (ITA 822) Carlo Fracassoli-val.


Ivaldi azonban ma nem akart hibázni, és növelve előnyét magabiztosan futott be az első helyen, Fracassoli lett a második és Ian Ainslie futott be harmadiknak a Strange Brew-val (HUN 392).

 

 


Az első futammal ellentétben a második szinte simán indult, elsőre sikerült elrajtolni a mezőnynek, csupán három hajót kellett a rendezőségnek egyénileg visszahívnia.

Már szinte mondani sem kell, hogy Ivaldi vezetett az első jelnél, mögötte a Simoneschi (ITA 840) vezette olasz csapat, akik ma sokkal jobban vitorláztak, mint az előző napokon.


Kettőjük párharca innentől a célig nagyon szoros volt, azonban mint már említettük, Ivaldi ma nem akart hibázni, és megtartotta az első helyet. 
Harmadik lett az előző futamban is remekül szereplő Fracassoli.

A harmadik futamra a a szél kissé csökkent, csupán 12-15 csomóval fújt, azonban ez nem riasztotta el a rendezőket attól, hogy megrendezzék az első egy körrel hosszabb futamot. A rajt ismét simán ment elsőre, 5 hajó volt csupán korai rajtos akiknek vissza kellett térni a rajtvonal mögé, és onnan üldözőbe venni a mezőnyt.


Peder Nergaard (NOR 787) jól jött el a vonalról, és a pörgéseket is remekül kihasználva talált jó utat a kissé foltos szélben az első bójához, nagyjából négy hajóhosszal vezetett Peter Warrer és Ivaldi előtt. Ivaldinak bizonyára szándékában állt megelőzni őket és behúzni a napi harmadik futamgyőzelmet, azonban a harmadik körig csak Warrernek sikerült Nergaardhoz közeledni és ezzel szoros védekezésre kényszerítenie a norvégot.
 A következő hátszélben aztán Ivaldi megelőzte Warrert és célba vette Nergaardot.
 A Henri Lloyd csapata azonban visszavert minden támadást, és a befutóig megőrizték az első helyüket. Ivaldi a második és Warrer a harmadik.


A tervezett tízből eddig levitorlázott hét  után Ivaldiéknak elég biztos, 17 pontos előnyük van. A verseny holnap folytatódik, az időjárástól függően már akár holnap befejeződhet az Európa-bajnokság, ha a rendezőknek sikerül megtartaniuk a maradék három futamot.

 

A harmadik nap videón:

 

 

FacebookYouTube