A sokáig lenézett többnapos kikötőversenyek titka pont abban rejlik, hogy a rendezők gondoskodnak a parti programokról és kikötési lehetőségről minden résztvevőnek. Bár egyre gyakrabban jönnek össze akár 100 hajós mezőnyök is ezeken a versenyeken, a résztvevők többségét a helyi kikötőlakók biztosítják. Ezek a versenyek mára nagyon jól működnek, de létszámukban nem képesek bővülni, mivel a kikötők befogadóképessége véges.

 

A legnagyobb parti találkozóra a Balaton nyugati szegletébe szerveződő hagyományos Pünkösdi Regatta kínál lehetőséget. A több mint 30 éves múltra visszatekintő versenyt rendező TVSK jó érzékkel szervezi a regattát a Pünkösd 3 napos ünnepére. A Földvárról rajtoló, manapság 300 hajó körüli mezőny két éjszakát is tölt Keszthely kikötőiben. Kezdetben a közmóló volt a bázis: a fürtökben összekötött hajókon töltött éjszakákat jó hangulat, de igazi nomád körülmények jellemezték. Ahogy a mezőny nőtt, sem a kikötő kapacitása, sem a résztvevők komfortigénye nem teszi már lehetővé a hagyományok megtartását. Az új, 10 éve nyitott Phoenix Marina korszerű infrastruktúrájával a mezőny nagyobbik részét biztonsággal befogadta, de a kabin nélküli sporthajók, az eseményre autóval érkező családtagok elhelyezése már a helyi szolgáltatókra rótt egyre nagyobb terhet.

 

A keszthelyi Balaton part arculatát is meghatározó Helikon szálloda ezt a lehetőséget ragadja meg, szolgáltatásait kifejezetten a verseny résztvevőinek igényeire szabva. Fazekas József György, a hotel igazgatója, maga is aktív vitorlás versenyző, így nem véletlen, hogy olyan kedvezménycsomagot állítottak össze, amelyben nem csak a fáradt versenyzők, de a parton maradó családtagok is örömüket lelik.

 

Már maga az épület elhelyezkedése is tökéletesen illeszkedik a parti programokhoz: a közforgalmú kikötő és a Phoenix Marina között - rálátással a Balatonra - nincs is jobb szálláslehetőség. A kulináris élvezeteket Prikryl József mesterszakács garantálja. A verseny utáni lazításhoz a szálloda szaunái, medencéje, fitness terme és a különféle masszázs fajták járulnak hozzá.

Érdemes elgondolkodni a hotel ajánlatán, mert közeledik a nagy találkozó, és nem mindegy hol hajtjuk álomra a fejünket!

 

Bővebb információ: Hotel Helikon - Pünkösdi Regatta

 (x)

 Pünkösdi Regatta: Pünkösdi Regatta versenykiírás