Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Megbízatása négy évre szól, és egy újabb ciklusra meghosszabbítható.
Megint ugrott előre, a tegnapi 8. után a 6. helyen zárta a napot összetettben Vadnai Jonatán (ILCA 7 hajóosztály), miután az első futamot a 8. a másodikat pedig, a 12. helyen zárta a több mint 40 fős mezőnyben. Érdi Mária (ILCA 6 hajóosztály) szombaton szomorú Facebook bejegyezésben írt derékfájdalmairól és arról, hogy már nem lehet bajnok ezen az olimpián, ezt követően, vasárnap futamgyőzelmet szerzett és feljött a 18. helyre, amivel esélye nyílt bekerülni a keddi éremfutamba.
Nem foglalkozik az esélylatolgatásokkal, csak magára figyel és szeretne minden zavaró tényezőt kizárni Érdi Mária, akire a világ- és Európa-bajnoki címe miatt kiemelten figyel a hazai és a nemzetközi sajtó. A pénteki megnyitón a több mint 700 kilométeres távolság miatt a vitorlázó olimpikonok nem lehettek ott Párizsban, de saját ünnepséget tartottak a parton Marseille-ben, nézték a közvetítést és képletesen csatlakoztak a magyar csapathoz, amint a hajójukat mutatták a Szajnán.
Egy nappal az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj után a vitorlázásban is az élsporton a világ és az ország szeme. Kiderült, hogy melyik versenyhajókkal indulnak a párizsi olimpián a magyar vitorlázó válogatott tagjai. Érdi Mária és Vadnai Jonatán legfontosabb feladata a következő másfél hétben az lesz, hogy a lehető legjobban megismerje a hajóját, hogy a legjobb formában állhassanak oda az első futam rajtjához augusztus elsején.
Érdi Mária harmadik olimpiájára készül. Az MVM SE vitorlás versenyzője úgy gondolja, hogy amit az elmúlt időszakban meg lehetett tenni egy sikeres olimpiai szereplésért, azt megtették. A világranglista-éllovas, világ-, és Európa-bajnok sportoló az utóbbi időszak nagy részét már az olimpia helyszínén, Marseille-ben töltötte. A Szerencsejáték Zrt. támogatásával készülő Érdi Máriát a francia kikötővárosban értük utol telefonon.
Július 14-én a Kékszalag Portban közösen bocsátottuk útjára a Magyar Olimpiai Csapatot.
Érdi Mária újabb sporttörténelmi sikere! Az ILCA 6 hajóosztályban versenyző klasszisunk átvette a vezetést a világranglistán. Az MVM SE világ- és Európa-bajnoka a rangsor dobogós helyein a német Julia Buesselberget és dán Anne-Marie Rindomot előzi meg.
Érdi Mária Palma de Mallorcán is legyőzhetetlen volt. A magyar vitorlásversenyző, akit a tavalyi eredményei alapján itthon az év legjobb női sportolójának választottak a sportújságírók, megnyerte az egyik legrangosabb világkupát, az 53. Trofeo Princesa Sofia-t.
A mallorcai Világ kupa harmadik napján mindkét ILCA osztályban vitorlázó magyar versenyző arany csoportos.
Érdi Mária (MVM SE) és Vadnai Jonatán (BYC) az olimpia előtti egyik legnagyobb megmérettetésén vesz részt.
A csütörtöki, február 22-i 10 csomó körüli szél megmentette a versenyt, előző nap, szerdán, az Európa-bajnokság negyedik napján ugyanis megint nem sikerült egyetlen érvényes futamot sem tartani a gyenge, teljesen bizonytalan időjárás miatt. Mivel az Európa-bajnokság érvényességéhez legalább négy futam szükséges, jókor jött meg a versenyzésre alkalmas, továbbra is gyenge szél. A férfi és a női olimpiai ILCA osztálynak egyaránt három-három futamot sikerült megrendezni az Athénhoz közeli Kalamaki beachen.
Athénban kedden két gyenge szeles futammal folytatódott a verseny.
Érdi Mári (MVM) csoportjában 3. lett!
Érdi Mária a hetedik helyen fejezte be az ILCA 6 (korábbi Laser) hajóosztály argentínai világbajnokságát. Az MVM SE versenyzője mozgalmas és nehéz világversenyt zárt le úgy, hogy az éremfutamot nagy fölénnyel nyerte, ám ez végül egy vb-hetedik helyhez volt elég.
Érdi Mária kiegyensúlyozott versenyzéssel felzárkózott a ILCA 6 (korábbi Laser) hajóosztály argentínai világbajnokságán. A címvédőként indult magyar klasszis jelenleg a hatodik helyen áll a Mar del Platán zajló világversenyen.
Beszélgetés Érdi Márival a 2024-es világbajnokság küszöbén, nem csak vitorlázásról.
Ezen a versenyen túlzás nélkül mindenki elindult, aki számít a női olimpiai egyszemélyes dingi nemzetközi mezőnyében. A december 14-17 között megrendezett regatta, ideális szezonzáró. Karácsony előtt még mindenki versenyez egy jót, hogy szinte csak a családi ünneplés jelentse a szünetet az olimpiai felkészülésben.