Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Az Összevont Cirkáló osztály 2022-ben parádés szezont tudhat maga mögött.
A 2022-es év végre olyan szezonnal kényeztette a kalózosokat, amilyet mindig is kívántunk magunknak.
Mint ahogy a korábbi években, a 2022-es szezonban is a magas számú részvétel volt jellemző ranglistaversenyeinken az osztályban versenyző hajóink részéről.
A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára idén is felkérte az osztálykapitányokat, hogy készítsenek összefoglalót a hajóosztályukban történt lényegesebb eseményekről: újonnan választott osztálykapitányként először nézem ebből az aspektusból az Európa 30-as közösség szezonját. Igyekszem objektív maradni, ami az eredmények felsorolása tekintetében nem nagy kihívás, de természetesen az élményeim és benyomásaim tekintetében a saját szemszögemből láttatom az eseményeket, versenyeket, parti összejöveteleket.
Sikeres szezont zárt a Regina osztály 2022- ben is! - mondhatnánk… de az örömbe idén némi üröm is került.
A Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára idén is felkérte az osztálykapitányokat, hogy készítsenek egy összefoglalót a hajóosztályukban az idén történt lényegesebb eseményekről. 2022 decemberében összegzem, hogy én hogyan láttam a 2022-es évet. Előre jelzem, hogy ez az írás a személyes véleményemet tükrözi, tehát egy szubjektív összefoglalót olvashattok, amelyben a versenyzés kiemelt szempontot képez.
A versenyzés öröme, a vitorlázás szeretete töretlen, ez jellemezte az 50-es Cirkáló Flotta egész évét.
A 2022-es év volt a B25 osztály második aktív éve. Az osztály a szezonra 4 ranglistaversenyt választott, valamint részt vett az MVSZ Országos Nagyhajós Bajnokságán.
2013. decemberében, a Hajó Magazin 221. számának lapjain fogalmaztuk meg a hazai utánpótlást érintő hajóosztálypolitikai reform szükségességét. Kilenc évvel később – 2022. decemberében – az akkori publikációban megalapozott rendszer működik, a 29er olimpiai utánpótlásosztály az egyik legnépszerűbb, nemzetközi viszonylatban pedig a egyértelműen a legsikeresebb hazai utánpótlásosztály.
Az idén 20 éves Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata 2019-ben is elkötelezetten dolgozott és aktívan tett a vízi balesetek megelőzéséért és felszámolásáért. 2019-es tevékenységükről egy igazán pörgős, nyarat idéző videóanyagban számoltak be.
Na ne már, megint?
Igen megint.
Na jó, de mi történt?
Világbajnoki cím, fulladás, félelem és reszketés. Csak a szokásos...
Soha nem látott évet zárt a magyar vitorlázás: a szövetség versenyein megdőlt minden részvételi rekord, az ország első két tokiói kvótáját szerezte Érdi Mári és Berecz Zsombor, aki ráadásként világbajnok is lett, a sajtó felfedezte a sportágat, soha annyi cikk, tudósítás, közvetítés nem jelent meg a vitorlázásról, mint 2018-ban. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke értékelte az idei sikerévet.