Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
Gereben Barnabás érett vitorlázással, 3 helyet javítva a selejtezők utáni eredményén összetettben 37-ként zárta a viadalt az 52 nemzet 227 versenyzőjéből álló mezőnyben és ezzel hivatalosan is megváltotta a jegyét az Optimist osztály elitjébe.
Az öt tagú magyar válogatott változatos körülmények között küzdött az argentínai világbajnokság első három napján, és a kialakult sorrend alapján Gereben Barnabás az összetett 40. helyről az arany csoportban várhatja a döntő futamokat, míg Zsidai Anasztázia Léna 111. Varga Mihály 122., Siklósi Lóránt 143., illetve Téglás Donát a 150. helyen kvalifikálta magát az ezüst csoportba az 52 nemzet 227 fiatal vitorlázóját felvonultató mezőnyben.
Fordulatos véget ért a Balatonfüredi Yacht Club által rendezett L30 világbajnokság, az utolsó napra párosversennyé szűkült a címet eldöntő versengés. Végül a balatonföldvári Tenke-egység nyert a tihanyi-füredi vegyes Bakonyi-csapat előtt.
A dániai Aarhusban a 29er szkiff osztály történetének eddigi legnagyobb világbajnokságát rendezték meg: összesen 27 nemzet 258 hajója versenyzett a kategóriák világbajnoki érmeiért.
A Majthényi-Domokos páros (Spartacus) tizenötödik világbajnoki címére hajt.
A tíz futamos sorozat után Vadnai Jonatán a 12., Benjamin a 35. helyen áll. Azaz nem került az eredménylistán legjobb tíz számára a világbajnokság utolsó napján megrendezendő éremfutamba egyetlen magyar résztvevő sem.
Vadnai Jonatán a legjobbak mezőnyében, az arany csoportban egy 4. és egy 10. helyet szerzett, ezzel egy nap alatt öt helyet lépett előre a férfi egyszemélyes olimpiai hajóosztály világbajnokságán. Jelenleg a negyedik helyen várja a még hátralévő két döntő futamot. Bátyja, a kétszeres olimpikon Vadnai Benjamin egy 30. és egy 36. hellyel pillanatnyilag 39.
Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán képviselik hazánkat Ausztráliában, a férfi egy személyes olimpiai hajóosztály világbajnokságán.
Érdi Mária a hetedik helyen fejezte be az ILCA 6 (korábbi Laser) hajóosztály argentínai világbajnokságát. Az MVM SE versenyzője mozgalmas és nehéz világversenyt zárt le úgy, hogy az éremfutamot nagy fölénnyel nyerte, ám ez végül egy vb-hetedik helyhez volt elég.
Érdi Mária kiegyensúlyozott versenyzéssel felzárkózott a ILCA 6 (korábbi Laser) hajóosztály argentínai világbajnokságán. A címvédőként indult magyar klasszis jelenleg a hatodik helyen áll a Mar del Platán zajló világversenyen.
Érdi Máriát és a Vadnai-testvéreket ünneplik szeptember elsején Balatonfüreden, a Kékszalag PORT-ban. Érdi Mária a hágai világbajnokságról aranyéremmel tért haza, így megszerezve hazánknak az első női világbajnoki címet és elhozva a 2024-es olimpiai kvótát. A Vadnai-testvérek közül Jonatán szintén az ötkarikás játétékokra szóló biztos belépővel érkezett haza Hollandiából.
A World Sailing világbajnokságon Hágában először nyert magyar női vitorlázó olimpiai hajóosztályban aranyérmet.
Érdi Mária két nap után is vezet az olimpiai kvalifikációs vb-n. Az ötkarikás hajóosztályok hágai vitorlázó világbajnokságán az ILCA osztályban eddig négy futamot rendeztek. A két hétfői futamból az egyiken harmadik, a másodikon pedig hetedik lett az MVM SE vitorlásversenyzője, így összetettben továbbra is élen áll a világ legjobbjait felvonultató vb-n.
A világbajnoki helyezések mellett az olimpiai kvótaszerzés a cél. Érdi Mári és a Vadnai testvérek jó esélyekkel indulnak.
Rajtol a Hágai, azaz holland kvalifikációs vitorlás világbajnokság 2023. aug. 10-20 közt, amelyen Vadnai Jonatán ILCA7 hajóosztályban képviseli hazánkat. A világbajnokságra 1200 vitorlásversenyző érkezett Hollandiába a világ minden tájáról. Tehát erős nemzetközi mezőnyben várjuk az újabb eredményeket az ifjú vitorlázótól.
Az idén bevezetett Open (mixed) kategóriában gyönyörű magyar siker született: Széll Panna és Schneider Brúnó (SVE) U17 Open világbajnok! (Az alábi képen ők láthatók.) Az U17-es mezőnyben a Kis-Szölgyémi Soma – Juhász András (Kereked VK) kettős ötödik. Gratulálunk mindenkinek!
A Tóth-Borda páros a 14. helyen, a Csekovszky- Pais-Hank páros a 23. helyen, a Zarándy – Kovács páros a 47. helyen került az arany csoportba. (Óvások előtti eredmények.)
Július 21-29 között Alicantéban rendezték meg a 420-as hajóosztály világbajnokságát, amelyen 22 ország 277 hajója vett részt. Magyarország nyolc párossal képviseltette magát, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor edzők irányításával. 12 futam alapján hirdettek 29-én, szombaton végeredményt.
11 magyar páros indul az erős szelesnek ígérkező regattán. Vasárnap, július 30-án tartják az első futamokat, maximum kilenc kvalifikációs és kilenc döntő futamot terveznek augusztus 4-ig, az utolsó futamok és a díjkiosztó napjáig.
Gdyniában 8 nemzet 57 párosa versenyzett változatos, zivataros időjárási körülmények között.