Vendée Globe 2024-25, harminchatodik nap - két kieső
2024. December 16.
A Spartacus VE által rendezett nagyhajós verseny évről évre izgalmas erőpróba azok számára, akik a túraversenyeket és a pályafutamokat egyaránt kedvelik. A szombati napon a nyugati medencében rendezett túrafutam, és vasárnapi két tervezett pályaverseny összesítése adja a végeredményt. Valójában idén vasárnap csak egy futamra futotta az északias szélből. Érdekes, hogy a szombati túrán valamivel többen – 61 hajó – vett részt, néhányan közülük kihagyták a vasárnapi napot.
A Spartacus VE által rendezett nagyhajós verseny közismert és népszerű amiatt, hogy túrafutamot és pályaversenyt is magába foglal. Az első nap a túrafutamé, amely Holovits György emlékverseny a legendás földvári olimpikon vitorlázó emlékére.
Talán az utolsó szép versenyhétvége az idén – jegyezte meg valaki a stégen. Bízzunk azért benne, lesznek még a szezon hátralévő részében napos-szeles napok, de egy biztos: a Spartacusnak megint sikerült remek időjárást kifognia a hagyományosan érdekes túra- és pályaverseny kombinációra.
Szombaton még minden rendben volt: szép, 6-10 csomós délies szélben rajtolt el a Spartacus Vitorlás Egylet által rendezett Unitef Kupa 59 nagyhajóból álló mezőnye az első napi megszokott túraversenyre. A szél függvényében kitűzött pálya ezúttal a földvári rajt után Tihanyt, majd Akalit, innen Udvarit, majd a földvári cél előtt még egy nagy ugrással Szemest érintette. A nyitónapon az abszolút elsőséget a Fantomasso (Asso 99) szerezte meg, 2 óra 58 perc alatt teljesítették a távot Majthényi Szabolcs kormányzásával. A résztvevő kilenc osztályban természetesen külön is számolták a sorrendet, hiszen a vasárnapra tervezett pályafutamokkal összesítve alakul ki hagyományosan a végeredmény.
Szeptember utolsó napjaiban, 28.29-én rendezzük az UNITEF kupákat, szombaton túraverseny “amatőröknek” is, vasárnap pályaverseny, mely ranglistaverseny a Dolfin és a 15-ös jolle számára.
Újdonság, hogy az UNITEF Kupa első napi túraversenyén minden igazi “amatőr” is indulhat, mert ez a nap egyben a YS Trophy 8. fordulója. Nem kell sportorvosi, egyesületi leigazolás, MVSz tagság, ezzel is szeretnénk bővíteni a vitorlás versenysport lelkes táborát.
Szeptember 30-án és október 1-én UNITEF Kupa. A szombati trükkös túraverseny a Yst Trophy 7. állomása. A túraversenyt így külön is értékeljük, a díjkiosztóra a szombati malacsütéses vidám esten kerül sor.
Ez a szeptember végi hétvége a versenynaptár legmozgalmasabb időszaka volt, 420,470, Laser, Melges24, J24, Dragon bajnokság, OP ranglista verseny, tengeri bajnokság és még sok egyéb mindenfelé. Az előző héten Tihanykerülő, jövő héten Szüreti regatta a túraversenyeket kedvelő nagyhajósoknak. Vajon ki fog eljönni a túra és pályaverseny kombinációra Földvárra, ráadásul a szép nyárvégi időjárás végét jósolta a meteorológiai előrejelzés.
2014. szeptember 27-28-án megrendezésre kerül az Unitef kupa Balatonföldváron, a Spartacus VE rendezésében.