Vendée Globe 2024-25, ötvenkettedik nap - kiesett a címvédő
2025. January 1.
A Magyar Vitorlás Szövetség novemberi döntése értelmében 2025-ben aktív osztályként vesz részt a Flaar 18-as a versenyzésben, amely méltó elismerése az osztály aktivitásának és fejlődésének.
Születésnapot ünnepel a a magyar vitorlázás, december 3-án 95 éve, hogy 1929-ben megalapították a Magyar Vitorlás és Yacht Szövetséget. Az azóta eltelt időszakban két olimpiai érem, egy negyedik helyezés, tucatnál több világ- és európa-bajnoki cím és érem jelezte a magyar vitorlássport erejét.
A New Europe immár a déli féltekén hajózik. Pillanatnyilag 13 csomó körüli sebességű szélben, ideális körülmények között. 26 fokos a víz és a levegő hőmérséklete is. Szabi továbbra is 39., körülbelül ezer tengeri mérföldre lemaradva a 38. helyen vitorlázó kínai Xu hajójától, aki szinte pontosan négy nappal a magyar hajó előtt haladt át az Egyenlítőn.
A Kormány 203/2024 (VII.29.) Korm. rendelete a sportorvosi engedélyek érvényességi idejét a sportoló születési hónapjához és napjához igazítja. A 2025-ös átmeneti időszak odafigyelést igényel, a jogalkotó igyekezett áttekinthető és méltányos megoldásokat kidolgozni az érintettek számára, erről a vizsgálatokat koordináló Országos Sportegészségügyi Intézet egy érthető folyamatábrát is kidolgozott, amelyet – a jogszabály szövegével együtt – mellékletben és itt is - közlünk.
A Balatonfüredi Értéktár Bizottság 2024. november 26-én tartotta idei utolsó ülését. Két napirendi pont került megtárgyalásra és a „A 100 éves Balatonfüredi Sport Club” mellett a „Hankóczy (Benacsek) féle balatoni cirkálók” városi értéktárba történő felvételéről született egyhangú döntés. A Balaton gyönyszemei, egyben egyedülálló iparművészeti értéket képviselő kecses hajók, mint – a teljesség igénye nélkü – a TABU, LILLAFÜRED, RABONBÁN és társai ezáltal kulturális örökségünk részévé váltak. A kezdeményezés nem titkolt célja az országos értéktárba történő felvétel és a hungarikummá nyilvánítás. Az elismerés nem csupán méltó erkölcsi megbecsülés alá helyezni a magyar yacht gyártás százéves hagyományát, hanem biztosítani a hajók és a hajóépítő szakma fennmaradását. A városi oklevél átadására várhatóan a jövő májusi hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében fog sor kerülni.
A szövetségi kapitányok szervezésében utánpótlás edzők számára erőnléti-állóképességi továbbképzést tartottak november harmadik hétvégéjén. A programon 14 edző vett részt helyszínen, 4 edző online csatlakozott, és persze jelen volt a két szövetségi kapitány, valamint egy egyesületi vezető.
Ez az az ifjúsági hajóosztály, amely hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években: 41 hajó vett részt 2024-ben a versenyeken, 39 páros indult az országos bajnokságon.
A Sudár Regatta az egyik legnépszerűbb vitorlás hajó a Balatonon. A nyolc méter hosszú test ideális a Balatonra, erős és gyenge szélben is jó vitorlázó tulajdonságokkal rendelkezik, ráadásul 2-3 fővel kényelmesen megvitorlázható. Izgalmasak, szorosak a versenyek. Tizenhét egység vett részt idén legalább egy versenyen, a legtöbben, tizenhárom hajó a Kékszalagon.
Az idei szezonban újabb Asso99 osztályhajók kerültek vízre, azaz folytatódik az osztály népszerűségének már évek óta tartó felívelése.
A Magyar Cruiser Hajóosztály az egyik legdinamikusabban fejlődő osztály – értékelte az idei szezont Schuman Ádám osztálykapitány. Az induló egységek és a teljesített versenyek száma alapján ez az év volt az eddigi legsikeresebb cruiser szezon.