2012-ben is több mint 500cikket közöltünk, melyek közül sokat éppen Ti küldtetek el nekünk. Hogy melyek voltak a legolvasottabbak? Íme az első három helyezett:

1. Hummerek a jég alatt
Talán nem meglepő, hogy igen nagy érdeklődésre tartott számot az az esemény, amikor 2 Hummer H2 terepjáróval indult fakutyázni néhány vállalkozó szellemű ember a Balaton vastagnak hitt jegére. Hogy pontosan mi történt, máig nem tudni. Hogy mi lett a végeredmény arról viszont a Porthole tájékoztatta a világot. Az eseményről készült képeink bejárták a sajtó minden szegletét, és jó alapot képeztek a hummeres mémkorszakhoz. Hetekig szolgáltatott még jó hangulatot az események feldolgozása, amire szükség is volt az év eleji hideg hónapokban. Aki kíváncsi a téma utóéletére annak elég beírnia a google keresőbe, hogy "hummer mém".
Talán nem is kell mondani, hogy megizzadtak a Porthole szerverei ebben az időszakban. Ezt a cikket több mint 1.700.000 ember olvasta el 2-3 nap leforgása alatt.

Érdekesség, hogy az index.hu - leghíresebb nemhíres emberei közé is felkerült "Kalós Pál, a Balatonba szakadt hummeres", és a Porthole képe.

2. Kékszalag földön vízen levegőben 
A 44. Kékszalagra nagy erőkkel készültünk. Már a sajtótájékoztatóról is beszámoltunk, méghozzá egyedüli médiaként élőben a helyszínről. A Netlive-nak köszönhetően élőben közvetítettük a 2012-es Kékszalag rajtját és a keleti medence eseményeit levegőből és motorosokról is. Igen sokan kedveltétek a közvetítést, több mint 3.000-ren követtétek innen, vagy innen is a 44. Kékszalag vitorlásversenyt.
Más esemény is történt itt. Megdőlt az 57 éves rekord! A Fifty-Fifty magabiztosan szaladt körbe, így írta be magát a történelembe, a 10 óra 34 perc 15 másodperces köridejével.
Később ugyanez a hajó egy edzésen elveszítette mindkét árbocát, de ez már egy másik történet. 

Mi is készültünk a versenyre, és több fronton próbáltuk megváltoztatni a Kékszalag szervezését. Erről a számtalan közül csak egy írás a Free KékszalagViharcelláról is beszámoltunk, és természetesen az eredményeket is lehoztuk. Érdekességként, a Porthole versenyben lévő hajójáról folyamatosna frissítettük a FaceBook galériánkat, ahol így szintén élőben lehetett követni a verseny eseményeit. Nem maradt el a saját beszámolónk sem.

3. Pünkösi Regatta eredmények
A Pünkösdi Regattát a legnépszerűbb "valódi" versenynek tartjuk. Hogy miért, az kiderül a beszámolóból, hiszen erről az eseményről is végig tájékoztattunk titeket. Talán ezért sem meglepő, hogy az eredmények is a Porthole.hu-n jelentek meg először, és igen agy érdeklődésre tartottak számot. Csaknem 3.000-ren néztétek meg, hogy ki milyen eredménnyel végzett. 
Maga a verseny sem volt eseménytelen. Több hajó szenvedett havariát. Volt ami elsüllyedt, felborult, vagy épp az árboca dőlt ki.

Persze a fent felsoroltakon kívűl is sok minden történt ami borzolta, vagy épp szórakoztatta a kedélyeket 2012-ben.

Szilveszter 2011-ben a vízen érte a Porthole csapatát. Így tervezzük ezt idén is, várunk mindenkit akinek környezetében vitorlázni, vagy hajózni képes alkalmatosság van. 

Az MVSZ háza táján ment minden rendben. Márciusban lemondott az elnőkség, majd áprilisban már meg is választották az újat. A Festetics program már az új vezetés égisze alatt dübörög tovább.

Épp hogy elkezdődött a szezon és máris katasztrófa történt. Földváron kiégett egy hajó. Ez így szárazon hangzik. De ha mögé képzeljük, hogy egy idős házaspár utolsó menedéke volt ez a vitorlás, amiben egy ember éppen aludt, mikor felcsaptak a lángok, úgy sokkal jobban átérezhető, hogy miért kezdődött gyűjtés Éva és Gábor részére.  

Voltak azért jó hírek is! Két legendás hajó is új életet kapott, és vízre került az idén. 
Az egyik a Lillafüred, mely a Nemere II. és a Sirocco 75-ös cirkálók testvérhajója, illetve a Tamangó, mely Bujtor István szeretett folkeboot-ja volt, de a színész halála után partra került és állapota rohamosan romlott. Mindkét hajó felújítását Cittel Lajos felügyelte, ami meg is látszik a minőségi munkákon.

Itt van aztán a nádkérdés. A kikötői lobby határásra törvénybe foglalták, hogy sem bóján sem a nádasban nem lehet csónakot, hajót tartani. Ezzel az intézkedéssel egycsapásra ellehetetlenítettek több tucat horgászt, kishajóst, alulról szerveződő vitorlástáborokat, és lényegében mindenkit, aki nem tud évente több százezer forintot kikötődíjra költeni. Szerencsére eddig nem jutott el hozzánk hír arról, hogy a hatóság komolyan szankcionálta volna az amúgy megfeleő körültekintéssel bójára kötött, vagy nádba húzott csónak vagy kishajó tulajdonosokat.
Nem akarunk "Szép új világ"-ot, ahol a tó csak az egyenlőbbeké.

Mindenkit foglalkoztat a téma, hogy mi lesz a Balaton vízszintjével, ami őszre olyan szintre csökkent, hogy komoly gondot okozott a tőkesúlyos hajóknak. Fekete Péter, "Balaton: a lét határán" című előadásában, igen sötét képet festett a jövőről. Cselekedni kell(lene).

Már őszire járt az idő, amikor újabb katasztrófa történt. Szólóban veszélyes az üzem. Talán egy haláleset is kevés hozzá, hogy ezt komolyan vegye minden vitorlázó. Kosztolányi Balázs sporttársunkkat, aki a Porthole hasábjaira is publikált, 2012 október 9-én veszítettük el. 

Azért az év végére csak lett jó hír is! Fa Nándor többszörös földkerülő és szólóvitorlázó újra óceánra száll a "Spirit of hungary" projekt keretén belül. A 60 lábas csúcstechnológiával épülő karbon hajó Paulovits Dénes kezei között nyeri el formáját. Dini már több fronton bizonyított, elég ha az RC44-es flottát figyeljük, vagy az idén rekordot döntő Fifty-Fifty-t. Az IMOCA már el is fogadta a terveket és Nándit is, mint "akkreditált" versenyzőt. Csak annyit mondhatunk, hogy hajrá! Mi 2013-ban is követni fogjuk a projektet!

A végére pedig engedjetek meg egy két fontos információt. 2012-től változott a hajózási szabályzat is! Ne felejtsétek el, hogy egy példánynak a hajón is lennie kell belőle (akár elektronikusan). Illetve hogy horgonyzásnál mindig legyen fent egy fekete gömb 2013-ban is!

Akinek pedig mindez nem volt elég, és a szilveszteri ihajcsuhaj helyett inkább további éveket értékelne, tudom ajánlani a 2010-es illetve a 2011-es hasonló cikkeket!
Annak aki így dönt jó olvasást, aki bulizni megy annak jó bulizást, aki pedig vitorlázni annak jó szelet kívánok!

Legyen mindenkinek olyan a 2013 amilyennek szeretné!

És az elmaradhatatlan szerkeszők listája. Ti voltatok a Porthole 2012-ben:
Aknai Miklós, Alibán András, Andrásy Zsolt, Bednár Tibor, Benkovich Anna, Bihary Dániel, Bodnár Balázs, Böröcz István, Borsos Zoltán, Csaba Matróz, Csóka László, Csontos Péter, Dr. Lászlófy Csaba, Dr. Schneider István, Dr. Szokodi Csaba, Dr. Ugron Gáspár Gábor, Dulin Jenő, Ember Sándor, Erdélyi Béla, Erdős Bálint, Eszes Bernadett, Farkas Tamás, Fekete András, Fenyőfalvi Anett, Füzi Péter, Gelencsér György (Merlin), Gémesi Jóka, Gerő András, Goszleth Marcell, Hageman László, Hlavay Richárd, ifj. Csóka László, Ifj. Verseghy Ferenc, Kádár Krisztina, Kántor Zsigmond, Karádi Richárd, Kardos Gábor, Király Zsolt, Kopár István, Körösvölgyi Zoltán, Kosztolányi (Birdie) Balázs, Kovács Éva, Kovács Gábor, Kovács Kata, Kövendi Dénes, Kreskai György, Kuzsel Tamás, Lázár Csaba, Leiner András, Méder Áron, Melha Márton, Mohos Gábor, Mózes Edit, Nagy Zoltán, Ormándlaki Áron, Őry Beáta, Pallay Tibor, Pomucz Tamás, Rick Csaba, Salánki Tamás, Sárközy András (Maugli), Simó Béla, Soponyai Géza, Stricz Tamás, Szabó Eszter, Szabó Árpád, Szalóczy Péter, Székely-Szabó Judit, Sztojka László, Szutor Ferenc, Telegdy István, Tenke Tibor, Török Péter, Turóczi Tekla, Verebély Tibor-Veréb, Visy László, Viszkei György, Zempléni Éva

Minden olvasó nevénben köszönjük, és várjuk írásaitokat 2013-ban is!

BÚÉK! 

 

 

Szutor Ferenc