Gyakorlatban valaki(k) segít(enek) szállítani a hajót, esetleg vár(nak) Keszthelyen. Onnan vagy a szállásra kell eljutni vagy haza - megintcsak segítség kell hozzá. Reggel időre odaérni a kikötőbe, elindulni (nem egyszerű). A rajtot követően egy időre magadra maradsz, de aztán a célban valaki megint vár rád (a rendezőkön kívül), ismét hajószállítás, hazaérkezés.

Nekem mindez úgy nézett ki, hogy pénteken lejutottunk Füredre, ott összeszereltük a hajót, négyen beszálltunk, irányt vettünk Földvárnak. Rövid technikai megállónk során a másik Code8-nak egy fő legénységet kölcsön adtunk, majd együtt indultunk Keszthely felé. És akkor eltört a száling...

Kicsit összeomlik az ember fia ilyenkor, de, mint mondtam, nincs egyedül: a körülötte lévők egyike vigasztalja, másika segít motort felrakni, a harmadik pedig.... nos, ő felajánlja, hogy kölcsön adja a hajóját. Azt, amelyikkel ő indult volna másnap a versenyen. Így aztán fock-kal és motorral visszabillegtünk Földvárra, ahol beültem a "sofőr" mellé (újabb ember a segítők listáján), aki elvitt Keszthelyre. Az autópályán nyakunkba kaptunk egy zivatart, kicsit zavart, de sokkal inkább a vízen küzdő két sporttárs járt a fejemben: értem szívnak.

A Phoenix Marinában már gyűltek a másnap rajtolni szándékozók, volt, aki ügyesebben választott időpontot a hajószállításra, neki már szerda óta ott ringatózott a Nelson-ja. Lefutottuk az ellenörző köröket (patkó, vízhatlan tok és tartalék akkumulátor a telefonhoz, extra biztosítás), segítőim hazaindultak, én pedig - először a hétvégén - egyedül maradtam. A számítógép és a 3G csábításának engedve egy rövid ideig éltem némi virtuális életet, aztán nyugovóra tértem. Az időjárás előrejelzés alapján szél végig lesz, nem túl erős, nagyjából jó irányból, tehát hamar célba érhetünk, de az ördög sohasem alszik.

Hajnalban ébresztő, közös reggeli a többi elvetemülttel (sokan közülük már többedszer teljesítik ebben a formában a távot), kormányosi értekezlet, kihajózás. Szél oké, hajó oké, pontos idő oké, én oké. A nagy ellenőrzésben majdnem lekéstem a rajtot, de szerencsére a versenytársak hagytak annyi helyet, hogy az utolsó pillanatban beessek a vonal mögé, majd gyors fordulót követően mindannyian kilőjünk a györöki csücsök irányába. Érdekes volt nézni, ahogy héttől tíz méterig terjedő hosszúságú hajók lényegében együtt haladtak néhány kilométeren keresztül, majdhogynem kiáltásnyi távolságra egymástól. Mire a Szigligeti-öböl nyugati végéhez értünk, kicsit szétszóródott a mezőny, de egy lavór gondoskodott arról, hogy az elöl haladók bevárják a többieket.

Aztán amint újra visszatért az északnyugatias szél, bizony meglódult egy hetes boly (Nelson, Kolibri, Déli szél, Fantom, Márta Mária, Hód, Innov8!), és ellépett a többiektől. Itt már belépett a képbe némi taktikai is, így aztán ki az északi, ki a déli parthoz húzódott közelebb. Ennek köszönhetően jött a hétvége második magányos része, bár a három schott+kormány+enni kéne+pisilni kéne feladathalmaz bőven biztosított annyi elfoglaltságot, hogy ne nagyon tudjak ezen elmélkedni. Az egyéni küzdelem Balatonföldvárig tartott, ott a Csoki kupa kreuz bójájánál posztoló ismerős edzők két percre magukra hagyták tanítványaikat, és engem bíztattak - ezúton is köszönet érte. A kompokat sikerült elég szorosan venni, egy hölgy még le is fotózott a táblagépével*, szerintem egyenként meg lehet számolni rajta az arcomon lévő ráncokat. A keleti medencébe érve hárman voltunk igen közel egymáshoz, ami engem speciel feltüzelt, pláne, mikor láttam, hogy közelítek az előttem haladókhoz. Csopaktól nyitottam a hajrát, és eltökélt voltam, hogy akármennyire is a határon vitorlázom, amíg az ellen fent tarja a reacher-jét, addig bizony én is. A szél frissülése és szembe fordulása miatt a vitorla betekerésére Kenese előtt tán egy kilométerrel került sor, mondanám, hogy egy pillanat műve volt, de inkább nem mondom. Maradjunk annyiban, hogy igyekeztem keveset veszíteni vele, hibázási lehetőség nem lévén: a Déli szél negyven méterrel jött mögöttem. A célba egy-egy perc különbségekkel estünk be hárman (hat óra vitorlázás után), rám pedig egy megváltó kikötés helyett a hajó hazavitele várt - szerencsére ismét társaságban. Hárman vitorláztunk Földvárig: én lihegve, Gábor a hajó harmadik helyétől feldobva, Vica pedig a kormánnyal a kezében.

Nagyon sok ember segítsége kellett ahhoz, hogy idáig jussak, igyekszem majd személyesen megköszönni a közreműködésüket, egyvalakit azonban muszáj kiemelnem közülük, az ő elképesztő önzetlensége mentette meg a hétvégémet - gyakorlatilag.

Galéria.

Alibán András, eredetileg Granini Code 8, de ez alkalommal Innov8!

* ha valaki esetleg beleszaladt valahol a fotóba, legyen szíves, szóljon!