Itt a Porthole hasábjain is több „okoskütyüt” is bemutattunk már. Volt olyan megoldás ami kiegészíti a hajó műszerrendszerét, és az adatokat továbbítja a telefonra.

Persze ha épp egy szélmérő hiányzik, egy kis kiegészítővel a telefon arra is alkalmassá tehető.

De ha komoly versenytaktikát szeretnénk tudományos alapokra helyezni, arra is kínáltunk megoldást.

A hazai fejlesztésekről is rendre beszámoltunk. Ott van a Digitális Szabadidő Térkép, ami kormányzati és EU-s támogatással valósult meg.

A versenyszervezőknek bemutattuk a szintén hazai fejlesztésű, de nemzetközi piacra szánt appot, mely új verziója már Kwindoo néven érhető el.

Hazai kütyü is készült, amivel akár szélműszerré is előléptethetjük a telefonunkat.

És persze ott van a nálunk debütált nyomkövető alkalmazás is.

Most hogy ezeken végigszaladtunk, itt az ideje, hogy bemutassuk az új versenyzőt a BalatonSailing-et!

Ha megnézzük a fenti alkalmazások/kütyük sorát, akkor azt látjuk, hogy szinte mindenre van már megoldás, de valahogy egy dolog kimaradt. Egy olyan app, ami átlagos túrázós vitorlázóknak nyújt segítséget.

Nézzük mire van szükség egy hajón. (Na jó a hideg fröccsön kívül.) Nem árt tudni hogy:
- Merre és milyen messze van a választott kikötő, illetve mik az elérhetőségei és főbb jellemzői.
- Van-e érvényben viharjelzés (bár talán ilyen szempontból egyszerűbb körbenézni)
- Ha már kikötöttünk, akkor hova érdemes menni enni/inni
- Aztán nem baj ha tudjuk, hogy hány fokos a víz, illetve merről és mekkora szél fúj
- Milyen a jelenlegi és a várható időjárás.

A Balaton Sailing app fejlesztői legalábbis ezeket tartották a legfontosabbaknak, és tulajdon képpen ezzel egyet is lehet érteni.

Nézzük, hogy miként működik ez a gyakorlatban!

A program „fő” nézete az iránytű. Itt látjuk, hogy éppen merre áll a telefon (optimális esetben a hajó orrára mutat) ehhez képest merre van észak és dél, illetve milyen szögben hajózunk.
Ha beállítottunk célpontot (pl egy kikötőt) akkor azt is látjuk, hogy milyen messze van tőlünk, és adott sebességgel kb. mikorra érünk oda. Ezen kívül néhány étterem és kikötő irányát magától is kiteszi az iránytűre, ami néha egy kicsit zavaró, főleg ha már van egy választott célpont.

Az iránytű alatt egy információs sorban megjelenik az aktuális hőmérséklet, a szélsebesség és irány illetve a vízhőmérséklet. Szintén láthatjuk azt is, hogy van-e érvényben viharjelzés. Bár erre nem térnek ki külön, úgy lenne az igazán vagyány, ha itt az adott pozíciónak megfelelő adatokat mutatná a program. Az az igazság, hogy nekem ez a sor nem frissült rendszeresen. Előfordult, hogy már rég kint volt a 2-es viharjelzés és bejött a front, amikor itt még mindig napsütést láttam, és a viharjelzést sem mutatta. Mentségére legyen mondva, hogy amikor az időjárás menüpontot választottam ki, ott már megfelelően friss adatok látszódtak. Gyermekbetegség na. Itt jegyzem meg, hogy pl. a viharjelzés felkapcsolásáról igen jó lenne Push értesítést kapni. Hiszen ha én akarom tudni, hogy van-e viharjelzés, akkor elég körbenéznem. A probléma inkább ott van, amikor elfelejtek körbenézni, és nem veszem észre, hogy már rég villognak a viharjelzők. Ebben segíthetne a figyelmeztetés.

Az iránytűn kívül kapunk egy térképnézetet is, ahol a saját pozíciónkon kívül látszanak a kikötők és az éttermek is, de ezek listáját külön-külön is meg tudjuk nézni. A már említett időjárás menüpont pedig az adott napi és a másnapi időjárásról ad áttekintő információkat, melyek egy strandoláshoz elegendőek ugyan, de azért nem márt a Met.hu balatoni oldalára is rápillantani indulás előtt a részletesebb adatokért.

Az egész alkalmazásról elmondható, hogy intuitív módon jól használható, felülete szép és egyszerű. Funkcióiban még bőven fejlődhet és itt ott talán még nem is hibamentes, de helyezzük ezt az egészet kontextusba. Eddig egyáltalán nem volt ilyen applikáció, most pedig van.
Ez az első verziója, persze, hogy van még rajta finomítani való. Viszont az irány jó, hiszen eddig nem volt olyan alkalmazás, ami a sima egyszerű vitorlázók mindennapi igényeit elégítette volna ki.

Szurkoljunk tehát a BalatonSailing lelkes csapatának, hogy az apróbb gondokat leküzdve, új funkciókkal megtoldva egy igazán jó kis applikációt adhassanak a túravitorlázók kezébe.

A BalatonSailing iOS-re ITT, androidra pedig ITT tölthető le.