A tegnapi, korábbiaknál erősebb szeles futamokon Érdi Mári 25. és 27. helyeken futott be a célba, így a 100 hajós világbajnoki mezőnyben 34-ként fejezte be a selejtezőfutamokat. 

Holnaptól az Arany csoportban, a legjobb ötven hajó között folytathatja a versenyt. 

Az alapcélt magabiztosan teljesítette, bekerült az Arany csoportba, ahol megszerezheti az indulási jogot a Riói Olimpiára.  Nehéz feladat, hiszen ezen a vébén csak 4 indulási jog nyerhető el, amire az Arany csoportban még 12 kvótát eddig nem szerzett nemzet versenyzői pályáznak a már kvalifikáltak mellett.

A Facebookon olvashatóak Érdi Mári és Eszes Tamás szavai a versenyről:

Érdi Mári:
"Nagyon jól érzem magam, eddig az 5. a legjobb futameredményem, és végig a csoportom első felében tudtam maradni. Az volt a célom, hogy bejussak az aranycsoportba, ami sikerült, szóval nagyon boldog vagyok, ráadásul az aranyban én vagyok az egyedüli ifjúsági versenyző. Holnap lesz egy pihenőnapunk, így fel tudok készülni a döntős futamokra." 

Eszes Tamás, Mári edzője:
"Reggelente nincs szél, majd dél körül lesz 10 csomó, ami később 12-14 csomóra erősödik, frissül, így a futamokat délután tudták megrendezni.
Ma egyenletes 15 csomóban kezdtünk, ami viszont megnehezíti a taktikánkat, hogy forgolódós, kiszámíthatatlan, mondhatni lyukas a szél. A pálya két oldala dominál, egy jó rajt után meg kell nyerni az oldalt, amit választottál.
Nagyon örülök, hogy Mári bent van az aranycsoportban, elérte a számára kitűzött elsődleges célt. Következő lépésként arra fogunk koncentrálni, hogy a még kvalifikációért küzdő 12 nemzet közül minél előrébb végezzen."